Aktuális információk
I.Digitális Oktatási Konferencia és Kiállítás
2017-09-29
Két nap, közel ezer látogató, 45 kiállító, 15 előadó és 32 digitális bemutató tanóra. 
A I.Digitális Oktatási Konferencia és Kiállítás előadói és résztvevői, az ország egész területéről érkező és a digitális oktatási módszerek iránt érdeklődő, vagy azokat már megvalósító pedagógusok áttekintették a magyar oktatás digitalizációja előtt álló kihívásokat, bemutatták a digitális átalakulás folyamatát és megismertek számos fejlesztési lehetőséget. A DOKK-on résztvevők – köztük számos diák - a gyakorlatban is kipróbálhatott számtalan digitális oktatási segédeszközt: oktatási szoftvereket, alkalmazásokat, robotokat, okos táblákat és sok más hardver eszközt is. A kiállítók, akik között a legnagyobb hazai digitális cégektől kezdve, sikeres startupokon át az állami, az oktatás modernizációjával foglalkozó intézményekig, a hazai digitális oktatási színtér minden fontos szereplője jelen volt, és a kiállított eszközeikkel kézzelfoghatóvá tették, hogy milyen lesz a jövő digitális iskolája.

Az Ypsylon Média a konferencia szevezésében és lebonyolításában vett részt.

 
Magyar Teátrum Sátor Gödöllőn
2017-09-09
Gödöllőn idén ötödik alkalommal van jelen a Magyar Teátrum Sátor. Az elmúlt években többek között felléptek itt a Békéscsabai Jókai Színház, a Játékszín művészei, Garabonciás színtársulat, a Pribojszki Band, a Cimabliband és a Talamba zenekarok.
A Magyar Teátrumi Társaság már ikonikussá váló gömbsátrai saját színfoltjaivá váltak ezeknek a fesztiváloknak. 
Az Ypsylon Média feladata a telejes helyszíni programkoordináció.

Magyar Teátrum Sátor Tusványoson
2017-07-19
A kultúra egyesítő ereje
Magyar Teátrum Sátor Tusványoson
2017
 
Hetedik alkalommal nyitjuk nagyra a Magyar Teátrumi Társaság sátrát Tusnádfürdőn! A 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor programját gyermekelőadásokkal, szakmai beszélgetésekkel, közönségtalálkozókkal, színházi előadásokkal és filmvetítésekkel gazdagítjuk.
A Magyar Teátrumi Társaság 2008-as megalakulása óta minden rendelkezésre álló eszközével segíti, hogy a kultúra és a színház eljusson mindenhova, ahol szívesen fogadják. Abban hiszünk, hogy a magyar kultúra képviselői és teljesítményei képesek leginkább átívelni a határokat!
Idén ötödik alkalommal rendeztük meg a vajdasági Winteretno Fesztivált és Teátrum neked! címmel a Zentai Magyar Kamaraszínházban új rendezvénysorozatot indítottunk útjára. Fontos számunkra, hogy a nem anyaországban élő fiatalok fesztiválokon is találkozzanak magyar kulturális produkciókkal.
A tusványosi fesztiválon ismét is bemutatkoznak a Magyar Teátrumi Társaság tagszínházai: a budapesti Nemzeti Színház, a Békéscsabai Jókai Színház, a Zentai Magyar Kamaraszínház, a Fővárosi Nagycirkusz, a Soproni Petőfi Színház és a zalaegerszegi Kvártélyház produkciói érkeznek Erdélybe. Idén a Magyar Teátrum sátorban találnak otthonra a tusványosi nagyszínpadon fellépő zenekarok közönségtalálkozói is. Szakmai beszélgetések, filmvetítések, kiállítások színesítik programunkat.
 
A Magyar Teátrum Sátor, a színház világa mindenkit nyitott kapukkal vár!
 
Napi tudósítás a fesztiválról és az aktuális információk a www.magyarteatrum.hu weboldalon és a https://www.facebook.com/magyar.teatrum.magazin oldalakon érhetők el. 

Az Ypsylon Média a Magyar Teátrumi Társaság titkárságaként a fesztivál szervezésében, lebonyolításában és sajtókommunikációjában vesz részt.


 
5GK koalíció megalakulása
2017-06-19
A kormányzat, a tudományos élet, az IKT szektor, a hírközlési szolgáltatók, a szakmai és társadalmi szervezetek valamint az önkormányzatok együttműködésével 2017. június 19-én megalakul a Magyarországi 5G Koalíció (5GK).
 
A Koalíciót az a szándék hívta életre, hogy Magyarország legyen az európai 5G fejlesztések központja.
 
Hazánk a digitális innovációk élvonalában jár, a világ harmadik legjobb 4G mobilhálózatával rendelkezik, így jó helyzetben vagyunk, hogy a mobil távközlés terén megszerzett pozíciónkat versenyelőnyre váltsuk a digitális átalakulás következő szakaszában meghatározó 5G mobil fejlesztések terén vállalt kezdeményező szerepünkkel.

A sajtóesemény szervezését, teljes lebonyolítását az Ypsylon Média vállalta.

III. Színházat vegyenek! konferencia
2017-06-08
Megvannak az évad legjobbjai a színházmarketingben!
Marosvásárhelyé az év legjobb színházi plakátja és kiadványa, a Maladype Színházé a legjobb színházi weblap, a Vígszínházé a legjobb közösségi oldal, a Békéscsabai Jókai Színházé a legjobb büfé és a legjobb szék!
Színházat vegyenek! címmel harmadik alkalommal rendezte meg a Magyar Teátrumi Társaság a színházmarketing szakma konferenciáját a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) nyitónapján, melyen a Színházat vegyenek! díjak is gazdára találtak.
A konferencia a tavaly útjára indított Színházba mentem! kampány része, melyen közel 100, színházi marketinggel foglalkozó kolléga vett részt. Célunk azt volt, hogy hazai előadók segítségével, sikeres marketing-modellek megismertetésével elősegítsük a színházi marketing munka fejlesztését.
A konferencia idei témái között szerepelt az akadálymentesség jelentősége, a nemzetközi brandépítés, továbbá a résztvevők megismerhették az hazai kulturális turisztikai trendeket és a legújabb közvélemény kutatási eszközöket.
Az elmúlt évek jegyeladási statisztikái hűen igazolják, hogy a színházak egyre hatékonyabban és kreatívabban használják a különböző kommunikációs eszközöket.
Ezt felismerve és elismerve a Magyar Teátrumi Társaság Színházat vegyenek! néven színházmarketing díjat alapított, melyre hat kategóriában lehetett nevezni a szinhazbamentem.hu weboldalon.
A két hetes jelölési időszak alatt 121 pályázat érkezett, 43 színháztól. A legtöbb pályázat az évad legjobb plakátja kategóriában érkezett. A versenyen indult színházak maguk szavaztak a pályaművekre, természetesen a saját nevezésekre szavazni nem lehetett.
„Lényeges, hogy a színházak hogyan tekintenek saját magukra, mennyire veszik komolyan és mennyire tervezik a kommunikációjukat. A kreativitás, a marketingeszközök tudatos használata éppolyan fontos a színházi világban, mint bárhol máshol. Tavaly hat és félmillió színházjegyet vásároltak a magyar nézők, ez a szám az öt évvel ezelőttinek a másfélszerese. Ehhez a nézőszámhoz a minőségi színházi produkciók mellett azok igényes és szellemes tálalása is fontos volt.” – mondta el Szabó László, a Magyar Teátrumi Társaság titkára.
 
A Színházat vegyenek! díj 2017. évi díjazottainak listája kategóriánként
 
Az évad legjobb színházi büféje: Békéscsabai Jókai Színház
Az évad legjobb színházi széke: Békéscsabai Jókai Színház
Az évad legjobb színházi közösségi oldala: Vígszínház (Budapest)
Az évad legjobb színházi weboldala: Maladype Színház (Budapest)
Az évad legjobb színházi nyomtatott kiadványa: Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata
Az évad legjobb színházi plakátja: Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata
 
Minden kategória-győztes nyereménye egy-egy 150.000 forint értékű facebook kampány, melyet a színház az általa meghatározott időszakú és témájú kampányra költhet el.
A nyertesek továbbá közösen részt vesznek egy kétnapos színházi marketing képzésen. A képzés célja, hogy a nyertes színházak saját intézményükre szabottan kapjanak a mindennapi gyakorlatukba beépíthető hasznos, gyakorlati tudást.
„Az évad legjobb színházi közösségi oldala” kategóriában különdíjat adott át a kultura.hu.
 
Az összes pályázati anyag és a Színházat vegyenek! díj nyertesei megtekinthetők a szinhazbamentem.hu weboldalon.
 
 
Sajtókapcsolat: Szlopóczki Janka, Magyar Teátrumi Társaság, szlopoczki.janka@magyarteatrumitarsasag.hu, +36 70 953 03 08

Az Ypsylon Média a Magyar Teátrumi Társaság titkárságaként a rendezvény megszervezésében, lebonyolításában és sajtó kommunikációjában vett részt.


TEHETSÉG HATÁROK NÉLKÜL 2017 gála
2017-06-07
Az Ypsylon Média feladata volt az esemény teljes fotó-és videó dokumentációja.

Magyar Teátrumi Társaság közgyűlés
2017-04-03
A Magyar Teátrumi Társaság a délvidéki Zentán, a Zentai Magyar Kamaraszínházban tartotta XVIII. közgyűlését, megalakulása óta először a határon túl.
A legnagyobb hazai színházi érdekképviseleti szervezet, a 60 előadóművészeti szervezetet képviselő Magyar Teátrumi Társaság a hivatalban levő kettő (Szabó Ágnes, a Gózon Gyula Kamaraszínház és Oberfrank Pál, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója) mellé két új alelnököt választott: Pataki Andrást, a Soproni Petőfi Színház igazgatóját és Kis Domonkos Márkot, a váci Dunakanyar Színház igazgatóját.
A közgyűlésen a Teátrumi Társaság alapszabály szerinti tevékenységi körébe emelte a munkaadói érdekképviseleti munkát annak érdekében, hogy segítse a színházművészeti ágazatban egy kollektív megállapodás létrejöttét.
A közgyűlés határozott egy „utazó színházi” program elindításáról. A Teátrumi Társaság elkötelezett abban, hogy az állandó színházzal nem rendelkező települések művelődési házaiba, kulturális központjaiba csak olyan színházi előadások (döntően a gyermek- és ifjúsági előadások) kerüljenek színre, amelyek minőséget képviselnek. Ne ismétlődhessen meg például a jövőben az a színházi berkekben közismert eset, amikor a Vuk című előadást úgy is lejátszotta egy gagyi színház, hogy pont a Vukot játszó színész nem is utazott el az előadásra!
 
A Magyar Teátrumi Társaság az előadóművészeti törvény átfogó módosítására vonatkozó javaslat előkészítését kezdi meg.
A közgyűlés tájékoztatót hallgatott meg a Színházba mentem! színház-marketing kampányról, az amatőr színjátszást támogató Pajtaszínházi programról, a társaság által szervezett határon túli fesztiválokról, a hazai színházak fogyatékosok számára történő akadálymentesítési programjáról és Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) működéséről.
 
Zenta, 2017. április 3.

Az Ypsylon Média a Magyar Teátrumi Társaság titkárságaként a rendezvény megszervezésében, lebonyolításában és sajtó kommunikációjában vett részt.
Pécs, a musical
2017-03-27
CeBit sajtótájékoztató
2017-03-16
A hannoveri CeBIT szakkiállításon hazánk minden korábbinál izgalmasabb helyszínnel jelentkezik. A jövőbeni mindennapjainkat, iskoláinkat, munkahelyeinket, táplálkozásunkat vagy éppen közlekedési szokásainkat kiszolgáló új technológiák természetes közegükben - egy különleges, mégis barátságos otthon falai között mutatkoznak be. Olyan innovációkkal képviseljük Magyarországot, melyek valóban jobbá és könnyebbé teszik a mindennapokat, a gyermekvállalástól az online vásárlásig.
Az Ypsylon Média szervezte az esemény sajtótájékoztatóját és koordinálta a hazai-, nemzetközi sajtómegjelenéseket.

V. Winteretno fesztivál
2017-02-23 - Szabadka
Színház van az én utcámban!
2017. február 22-25.
Szabadka, Népkör Magyar Művelődési Központ
 
Jubileumi évhez érkezett a Winteretno fesztivál! A Magyar Teátrumi Társaság a Népkör Művelődési Központtal közösen immár ötödik alkalommal rendezi meg a szabadkai színházi eseményt.
2017. február 22. és 25. között ismét ingyenes programokkal várjuk a közönséget. A négy napossá bővült fesztivál minden korosztályhoz szólva gyermek- és felnőtt előadásokat egyaránt tartalmaz.
A rendezvénysorozatot szerdán délelőtt a Vándor Bábszínház nyitja meg, melyet a szabadkai közönség által jól ismert Fabula Rasa Színjátszó Grund és a Róna Táncegyüttes új, Hair előadása követ majd. Csütörtöktől az elmaradhatatlan Teátrumi Mocorgó játszóházban a gyermekek egy négy állomásból álló ügyességi-és készségfejlesztő kalandtúrán vehetnek részt, valamint kipróbálhatják magukat a logikai játékokban vagy készíthetnek valami kreatívat a kézműves foglalkozásokon. A színházra nevelés fontos része a gyermekelőadás, melynek keretén belül a Magyar Népmese Színház hozza el a Napkirályról és a Holdkirálynőről szóló darabját valamint a Lyra együttes koncertje is hallható lesz a program során.
A Magyar Teátrumi Társaság tagszínházai közül 2017-ben a Veszprémi Petőfi Színház, a Budapesti Nemzeti Színház és a Turay Ida Színház mutatkozik be a szabadkai közönségnek. A Szerelmes levelek című előadás során Kéri Kitty és Oberfrank Pál derűs, olykor borús, máskor derűs hangulatot idéz meg, míg a Turay Ida Színház Cserháti Zsuzsáról emlékezik meg a Hamu és Gyémánt című darab kapcsán.  A fesztivált Olt Tamás előadásában a Nemzeti Színház Rejtő Jenő estje zárja.
Szabó László, a Magyar Teátrumi Társaság titkára elmondta: „A Magyar Teátrumi Társaság büszke határon túli rendezvényeire és arra, hogy ezeket hosszú évek óta fenntartja, bővíti. Idén immár ötödik éve érkezünk vissza Szabadkára, melyet a kultúraszerető vajdasági nézőkkel együtt újabb színházi élményekkel szeretnénk megünnepelni. Szeretettel várunk mindenkit!”
 
Sajtókapcsolat: Szlopóczki Janka, Magyar Teátrumi Társaság titkárság, szlopoczki.janka@magyarteatrumitarsasag.hu, +36 70 953 0308

Teátrum Neked!
2017-02-09 - Zentai Teátrumi Napok
2017. február 9-11.
 
Idén télen új állomással bővül a Magyar Teátrumi Társaság határontúli megjelenési lehetősége. Tusnádfürdő és Szabadka után a Zentai Magyar Kamaraszínház ad otthont a magyar színjátszásnak. A Zentai Teátrumi Napok minden korosztályhoz szólva igyekeznek a magyar kultúra határokat átívelő erejét erősíteni.
A Magyar Teátrumi Társaság egyik fontos küldetése, hogy a színház világát a lehető legtöbb helyre és emberhez eljuttassa. A magyar kultúra adta öröm és szépsége jegyében tavaly hatodik alkalommal állítottuk fel a Magyar Teátrum Sátrat Erdélyben és idén ötödik alkalommal szervezzük meg a szabadkai Winteretno fesztivált. Az eddig is színes paletta ezúttal Zentával bővül, ahol a magyar nyelvű közönség részéről fogalmazódott meg elsőként az igény arra, hogy minél több és színesebb színházi előadást lássanak vendégül.
A Magyar Teátrumi Társaság a Zentai Magyar Kamaraszínházzal közösen 2017. február 9 és 11. között Teátrum Neked! címmel színházi napokat rendez, mely a már máshol jól bevált és népszerű programszerkesztési elv mentén gyermek- és felnőtt programokat egyaránt tartalmaz. A csütörtöki nyitóelőadás keretében Gubik Petra és Szomor György áll színpadra, akik zenés estjükben nemcsak népszerű musicaleket idéznek fel, hanem ízelítőt adnak az Omega, Máté Péter és Cserháti Zsuzsa munkásságából is.
A péntek, szombat délelőtt a gyermekeké, ahol a kalandos játszóház, kézműves foglalkozás mellett a Magyar Népmese Színház és a Ramazuri Bábszínház egy-egy előadása avatja be a kisebbeket a színház világába.
A Teátrum Neked! program keretében Zentára érkezik a Jászai Mari –és Kossuth- díjas, érdemes művész Koncz Gábor, aki Gyorsvonat című műsorában saját életútját idézi meg nemcsak hitelesen, hanem mindenki számára emlékezetes módon. A színházi napokat Udvaros Dorottya, Jászai Mari-és Kossuth díjas színművésznő zárja a Nemzeti Színház színpadán már többször bemutatott Nyáron, este fél tizenegykor című produkciójával.
Szabó László, a Magyar Teátrumi Társaság titkára elmondta: „A Teátrum Neked! programjai ingyenesen látogathatók, mert fontos számunkra, hogy minél több vajdasági magyar részt tudjon venni rajta. Örülünk a Zentai Magyar Kamaraszínházzal kialakult együttműködésnek és bízunk abban, hogy a Teátrum Neked! legalább annyira népszerű lesz, mint a többi hasonló, ilyen határontúli esemény. Szeretnénk Zentára is újra és újra hazatérni!”
Sajtókapcsolat: Szlopóczki Janka, szlopoczki.janka@magyarteatrumitarsasag.hu, +36 20 500 2714


 
II. Pajtaszínházi Szemle
2017-01-28
 
Több mint ezer néző a II. Pajtaszínházi Szemlén
 
2017. január 28. és 29. között a Nemzeti Színházban második alkalommal rendezték meg a vidéki amatőr színjátszás ünnepének számító Pajtaszínházi Szemlét. A Nemzeti Művelődési Intézet és a Magyar Teátrumi Társaság által életre hívott Pajtaszínház program egy olyan sikeres kezdeményezés, melyben a szervezők, a közreműködők és a nézők egyaránt őszinte lelkesedéssel vesznek részt. Idén 19 megyéből 1052-en érkeztek Budapestre a szemle alkalmából.
 
Az I. Pajtaszínház programot 2015-ben indította a programgazda Nemzeti Művelődési Intézet a vidéki amatőr színjátszás hagyományai felélesztésének szándékával. A projekt keretében megalakuló vagy újraszerveződő színjátszó körök munkáját a Magyar Teátrumi Társaság mint szakmai együttműködő által kijelölt szakértő, színházi mentor is segítette. A magyar kultúra napja előtt tisztelgő, a program eredményeit összegző, hagyományteremtő szándékkal megrendezett I. Pajtaszínházi Szemlére 2016. január 23-24-én került sor – a Nemzeti Színház felajánlásának köszönhetően – a Nemzeti Színház stúdiószínpadain.
 
A program első éve bebizonyította, hogy a hiánypótló szándékkal elindított kezdeményezésre komoly igény mutatkozik, így nem is volt kérdéses a folytatás, melyben már az ország összes megyéjéből részt vett egy-egy település. Így a II. Pajtaszínházi program az ország minden megyéjét felölelve, 19 színjátszó csoport közreműködésével kapott új lendületet. Az elmúlt fél évben megvalósult program seregszemléjére 2017. január végén került sor a Nemzeti Színházban.
 
Az elmúlt két napban színpadra léptek az alábbi települések amatőr színjátszó csapatai: Ágasegyháza (Bács-Kiskun megye), Boda (Baranya megye), Murony (Békés megye), Bódvaszilas (Borsod-Abaúj-Zemplén megye), Bordány (Csongrád megye), Kincsesbánya (Fejér megye), Jobaháza (Győr-Moson-Sopron megye), Sáránd (Hajdú-Bihar megye), Domoszló (Heves megye), Alattyán (Jász-Nagykun-Szolnok megye), Mocsa (Komárom-Esztergom megye), Kisecset (Nógrád megye), Nagymaros (Pest megye), Somogyudvarhely (Somogy megye), Tunyogmatolcs (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye), Harc (Tolna megye), Jákfa (Vas megye), Magyarpolány (Veszprém megye), Bókaháza-Zalaszentgrót (Zala megye).
 
A csapatok színes képet mutattak létszám és korosztály tekintetében egyaránt. Az egyik előadásban hatan, míg egy másikban harmincan léptek színpadra, ám – legyen szó idősebbről vagy kicsikről – mindannyian egyaránt élvezték a szereplést. A Szemle üde színfoltja volt a 150 fős település Kisecset, amely kis lélekszáma ellenére is lelkesen csatlakozott a programhoz, egy igen sikeres előadást hozva létre. Több színjátszó kör meglepően rövid idő – alig több, mint egy hónap – alatt hozott létre színvonalas produkciót. A szemlén bemutatott előadások műfaji összetételét ezúttal is a sokszínűség jellemezte. Bár a bohózatok és vígjátékok voltak többségben, mellettük dráma, közjáték, verses-zenés összeállítás, vásári komédia és mesejáték is szerepelt a műsorban. Az amatőr színjátszás igazi szépsége, hogy a szereplők és a nézők egyszerre élik meg a színházban, a színjátszásban rejlő örömöt. A Pajtaszínház színtársulatai és hálás közönségük azonban nemcsak felemelő közösségi élménnyel gazdagodtak, hanem a települési kulturális életét gazdagító műsorral, tevékeny művészeti csoporttal is, hiszen a program során megvalósult bemutatókat a település jeles napján is előadják a társulatok.
 
A program második évadának befejezésében a közművelődési feladatellátás kereteinek átszervezésével a 2016. december 31-én megszűnt Nemzeti Művelődési Intézet szellemi örököseként immár az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. működött együtt a Teátrumi Társasággal. A hosszú távú közös munka érdekében – kinyilvánítva a kezdeményezés továbbéltetésének szándékát – a két szervezet 2017. január 28-án stratégiai együttműködési megállapodást kötött.
 
Sajtókapcsolat:
Magyar Teátrumi Társaság: Szlopóczki Janka, MTT titkárság, +36 (20) 500 2714
E-mail: szlopoczki.janka@magyarteatrumitarsasag.hu
 
NMI Művelődési Intézet (Kárpáti Árpádhoz): B. Hegedűs Katalin társadalmi kapcsolatok igazgatója, +36 30-698-2644
E-mail: hegedus.katalin@nminkft.hu            
MusicalNeked
2016-12-10 - megalakult Magyarország első musical-improvizációs formációja
A Balla Eszter, Szinetár Dóra, Feke Pál, Nagy Sándor, Simon Kornél és Szerednyey Béla alkotta csapat Szente Vajk rendező vezetésével és Erős Csaba zenei közreműködésével egyedülálló zenés műfajt teremt.
 
2016 júliusában a Magyar Teátrumi Társaság tusványosi színházi sátrában mutatkozott be a különleges zenés produkció, a MusicalNeked. Az előadás ott Tusnád, a musical címet viselte.
 
A produkció a jól ismert színpadi improvizációs formát zenés változatban állítja színpadra. A produkciót ott és akkor négy színész – Balla Eszter, Nagy Sándor, Feke Pál, Simon Kornél - , egy zenész – Erős Csaba - és egy rendező – Szente Vajk - hozta létre. Azóta Szinetár Dóra és Szerednyey Béla is csatlakozott a MusicalNeked csapatához.
 
Az erdélyi bemutató bebizonyította, hogy ezt a színpadi műfajt érdemes fejleszteni, az előadásokat folytatni és eljuttatni minél több helyre.
 
Improvizáció és musical? Musical és improvizáció? Improvizáció, a musical… Improvizációs musical… Ismételgethetjük, de ez úgy jó, ahogy van. Az improvizáció és a musical olyan színes egyveleget képes alkotni, mely új színt hoz a hazai színházi palettára. Egy briliáns rendező, hat fantasztikus színész és egy zongorista. Ennyi kellett ahhoz, hogy Magyarország első improvizációs musical társulata létrejöjjön.
 
A MusicalNeked produkció szerethetőségének alappillére, hogy - miközben zenélnek, énekelnek és rögtönöznek -, előadásukba beleszövik az adott helyszín, esemény történetét, jelenét, múltját, érdekességeit. Még az megesik, hogy a közönséget is bevonják a műsorba.
 
Az erdélyi bemutatkozás után nem kellett sokat várni első magyarországi bemutatóra sem, melynek helyszíne Békéscsaba.
 
A MusicalNeked első anyaországi előadásával bemutatja a Békéscsaba, a musical című produkciót. 2016. december 20-án a MusicalNeked formáció, ezúttal Balla Eszter, Szinetár Dóra, Nagy Sándor és Simon Kornél, Békéscsabára érkezik és Szente Vajk helyben rögtönzött rendezésében a Csabagyöngye Kulturális Központban bemutatja a legnagyobb musical slágerekkel színesített improvizációs fergeteget, melynek alapját Békéscsaba városa és annak történetei, hagyományai adják. A produkcióban zongorán közreműködik Erős Csaba.
 
A MusicalNeked célja, hogy a zenés improvizáció minél több helyre meghívást kapjon, és megénekelhesse a lehető legtöbb települési, intézményi, céges közösség történetét.



 
Sajtókapcsolat: Ypsylon Média, Szlopóczki Janka
szlopoczki.janka@ypsylonmedia.hu, +36 70 953 03 08
ÚJRA FELGÖRDÜL A PAJTASZÍNHÁZ FÜGGÖNYE
2016-11-03 - FÉLIDŐBEN A PROGRAM FOLYTATÁSA
 
Folytatódik az előző színházi évadban a vidéki amatőr színjátszás hagyományainak felélesztésének szándékával nagy sikerrel folytatott Pajtaszínház mintaprogram, mely több hónapos előkészítést követően 2015 őszén indult útjára, s a programban részt vevő települések színjátszó csoportjainak bemutatójával zárult a Nemzeti Színházban. A közösségfejlesztő modellprogramot a Nemzeti Művelődési Intézet kezdeményezte és a Magyar Teátrumi Társaság szakmai mentorálásával valósult meg.

A mintaprogram során a Nemzeti Művelődési Intézet hat megye huszonnégy településén – jellemzően falvakban, kistelepüléseken – hívott életre vagy támogatott műkedvelő színtársulatokat a helyi lakosok részvételével. A Magyar Teátrumi Társaság a csoportok színházi tevékenységét szakmailag támogató szakembereket biztosított a programhoz, hogy az alapoktól segítsék a színtársulatokat egy produkció létrehozásában.
 
A folytatásban már az ország összes megyéjéből részt vesz egy-egy település, így nagyobb területet felölelve, 19 színjátszó csoport közreműködésével kap új lendületet az amatőr vidéki színjátszó mozgalom. A korábbi sikert folytatva 2017. január végén a programot a Pajtaszínházi Szemle zárja, melynek házigazdája ez alkalommal is a Nemzeti Színház lesz.
 
A komplex művészeti és közösségi tanulási alkalmakat nyújtó, közösségépítő program keretében a csoportok egy-egy előadásrészletet, bemutatót állítanak színpadra. A produkciók műfaji változatossága várhatóan ezúttal is tükrözni fogja a bevont közösségek sokszínűségét.
 
A magyar kultúra napja előtt tisztelegve 2016. január 23-24-én a Nemzeti Színházban rendezett Pajtaszínházi Szemle a vidéki amatőr színjátszás örömünnepe volt: két napon keresztül lehetett tanúja a közönség annak, ahogy a közös „színházcsinálás” révén összekovácsolódott közösségek tagjai ízelítőt nyújtottak frissen szerzett tudásukból, készségeikből.
 
A Nemzeti Színházban sikeresen zárult Pajtaszínház I. projekt folytatása várakozáson felül alakult. A programban részt vett 24 település 24 színjátszó köréből 2016 nyarán három kapott meghívást a Szarvas József művész úr által életre hívott Viszáki Pajta Napokra. A Művészetek Völgyében öt csoport mutatkozott be, továbbá a nyíregyházi Vidor fesztiválon is szerepet kapott az egyik színjátszó kör. A Pajtaszínház színtársulatai és hálás közönségük azonban nemcsak felemelő közösségi élménnyel gazdagodtak, hanem a települési kulturális életét gazdagító műsorral, tevékeny művészeti csoporttal is, hiszen a projekt során megvalósult bemutatókat a település jeles napján is előadták a csoportok.
 
Sajtókapcsolat:
Magyar Teátrumi Társaság: Szlopóczki Janka, +36 (20) 500 2714, szlopoczki.janka@magyarteatrum.hu
Nemzeti Művelődési Intézet: Szabó Judit Nikoletta, +36 (30) 218 0047, szabo.judit.nikoletta@nmi.hu  
Új ultrahang készüléket adtak át az Ady Endre utcai Szakrendelőben
2016-10-27
2016. október 18-án hivatalosan is átadásra került a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet Ady Endre utcai Szakrendelőjének legújabb készüléke a radiológián a XX. kerületi Önkormányzat felajánlásával. A nagy teljesítményű ultrahang diagnosztikai eszköz egy 15 éves, elavult berendezést váltott, hiszen a számítástechnika robbanásszerű fejlődésével együtt az ultrahang technikában is jelentős előrelépés történt.
 
Az ultrahang a képalkotó módszerek közül a leggazdaságosabb eszköz, mivel egy vizsgálat minimális költségráfordítással történik, használatával mégis számos betegség könnyedén kimutatható, emellett teljesen biztonságos is. Az Ady Endre utcai Szakrendelőben eddig havonta átlagosan 215 ultrahangos vizsgálatot végeztünk, mely éves szinten közel 2600 diagnosztikát jelent.
 
Az első és legfontosabb lépés a gyógyításban, hogy felismerjük, milyen betegsége van a páciensnek. Az új készülék jó képminősége, a kép tisztasága, kontrasztossága jelentős mértékben segíti a diagnózis felállítását, csökken a vizsgálati idő, így a jövőben azonos idő alatt több beteg ellátására lesz lehetőség, javuló diagnosztikai pontosság mellett.
 
A továbbfejlesztett alkalmazások és a vizsgálófejek számának növekedése lehetővé teszi szív ultrahang vizsgálatát is, melyre az előző készülék nem volt alkalmas, így mostantól a kardiológiai betegek is nagyobb számban kaphatnak a lakóhelyükhöz közeli ellátást.
 
Az ultramodern ultrahang készülék Pesterzsébet Önkormányzata jóvoltából került a szakrendelőbe. Az ünnepélyes átadón részt vett és beszédet mondott Szabados Ákos XX. kerületi polgármester, valamint dr. Ralovich Zsolt, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet főigazgatója is. A köszöntők után dr. Glásel Éva radiológus főorvos mutatta be az új készüléket a jelenlévőknek.

Színházba mentem!
2016-10-03 - - sosem látott méretű kampány indul a színházba járás népszerűsítéséért
SAJTÓANYAG
 
Színházba mentem!  - sosem látott méretű kampány indul a színházba járás népszerűsítéséért
 
Színházba mentem!  - szól a 2016/17-es színházi évaddal együtt útjára induló kampány szlogenje. A Magyar Teátrumi Társaság a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával olyan programot valósít meg, melynek célja a színházba járás népszerűsítése a fiatalok körében és a kíváncsiság felkeltése azokban is, akik nem, vagy csak ritkán választják ezt a szórakozási lehetőséget.
Színházba járni jó: menjünk minél többen, minél gyakrabban! Ezzel az üzenettel és számos eszközzel segítjük ősztől a színházak és közönségük egymásra találását.  Az üzenet népszerűsítéséhez a hazai művészet, kultúra és sport világából hozzánk csatlakozott népszerű közéleti személyiségek színházba invitálása is hozzájárul. A kampány arcaiként olyan színházi – és közéleti szereplőket kértünk fel, akik örömmel álltak a kezdeményezés mellé. Ők szerepelnek a kampány országosan terjesztett kisfilmjeiben és plakátjain: Györgyi Anna (Jászai Mari-díjas színművésznő), Lovas Rozi (Junior Prima díjas színművésznő), Rúzsa Magdi (Fonogram- díjas énekesnő), Varga Katalin (paralimpikon), Járai Máté (Jászai Mari-díjas színművész), Lackfi János (József Attila-díjas költő, író, műfordító), Kiss Gergely (háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó), Kovács András Péter (Karinthy-gyűrűs humorista), Kristóf Krisztián (Hortobágyi Károly-díjas zsonglőr), Szarvas József (Jászai Mari-díjas, Érdemes Művész színművész), Száraz Dénes (színművész), Szente Vajk (színművész, rendező).
A citylight plakátok 18 megyében, 16 városban és Budapest 12 kerületében, közel 120 helyen lesznek láthatók. A marketing kampány részeként idén ősszel rádió spot formájában is felhívjuk a figyelmet a színházi évadra.
A projektben fontos szerepe van az online kommunikációs eszközöknek is. Ennek részeként elkészült a Színházba mentem! mobil applikáció, mely az első olyan színészkereső alkalmazás, mely több ezer színészről és előadásaikról informál. A Színházba mentem! kampány a mobil applikáción belül az alábbi két játékra invitál minden színházszeretőt:
„Színházba mentem! Keressük a legegyedibb, legcsinosabb színházba járókat. Játssz és üzenj ismerőseidnek melyik színházban találnak meg aznap este. Ehhez annyit kell tenned, hogy 2016. október 10. és 2016. december 6. között készítesz egy fotót magatokról bármelyik magyarországi vagy határon túli, magyar nyelven játszó színházban. A saját oldaladra feltöltött képekre folyamatosan szavazhatnak barátaitok a Facebookon. A legtöbb szavazatot kapó páros egy hétig vendégeskedhet a 2017-es Pécsi Országos Színházi Találkozón.”
„Színházba mentél? Ha igen, máris játékban vagy! Csekkolj be, fotózd le és küldd el színházjegyedet, hogy újabb élménnyel és egy-egy ponttal legyél gazdagabb. Virtuális kalapunkból minden héten újabb nyertesek kerülnek ki, akik között szabadon felhasználható színházjegyeket sorsolunk. A játék október 3-án indul és 2017. február 28-ig tart. Aki ez idő alatt a legtöbb pontot gyűjti, az szintén jutalomban részesül. A toplistások kulisszajárást és Színházba mentem! ajándékokat kapnak nyereményként.”

A szinházabmentem.hu weboldal tartalmazza a kampány aktuális híreit, információt. Az applikáció és a weboldal által használt tartalmak adatbázis hátterét egy, az imdb-hez hasonló elven működő átfogó színházi adatbázis adja, a Hungarian Theater Database, röviden: htdb.hu. A jelenleg épülő weboldal célja, hogy egy összetett információs hátterű portálként szórakoztatva informálja a közönséget, komplex adatbázist biztosítva a magyar színházi világról.
Kampányunkhoz és a weboldalon történő megjelenéshez jelenleg 52 magyar nyelven játszó színház csatlakozott, melyek között vidéki, budapesti és határon túli játszóhelyek egyaránt megtalálhatók.

Programjainkkal a szakmát is megszólítjuk, hiszen a Színházba mentem! kampány részeként kerülnek megrendezésre a Színházat vegyenek! és a Foglaljon helyet! konferenciák.
Sajtókapcsolat: Szlopóczki Janka, info@szinhazbamentem.hu, +36 20 500 27 14
Egészségnap a Dél-pesti Kórházban
2016-09-28
Idén is hatalmas sikert aratott az immár több éves múltra visszatekintő őszi Egészségnap kórházunk területén, mely most is számtalan ingyenes szűrővizsgálattal várta az érdeklődőket.
 
2016. szeptember 24-én került megrendezésre az idei őszi Egészség- és szűrőnap. Az idei rendezvényünk keretében a kórház főbejáratánál lévő parkolóban a „Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja 2010-2020” program keretében egy egészségvédelmi szűrőbusz várta az érdeklődőket. Ott több mint 32 féle vizsgálat elvégzésére volt lehetőség. Óriási volt az érdeklődés, már a kora reggeli órákban elfogytak az aznapra szánt sorszámok, időpontok. A nap folyamán összesen 125 fő szűrését végezték el, ami közel 4500 vizsgálatot jelentett.
Természetesen a kórház falain belül is számos egészségügyi szűrővizsgálat közül választhattak az érdeklődők. A korábbi évekhez hasonlóan a legtöbben idén is az ingyenes vérnyomás- és vércukormérésért álltak sorba, ahol az előbbinél 174, utóbbinál pedig összesen 140 vizsgálatot végeztünk el a nap folyamán. A tüdőgondozó folyósólya is megtelt, itt közel százan vártak az ingyenes tüdőszűrésre. Ezeken kívül choleszterin-szint mérés, szemészeti vizsgálatok, gyógytorna, energetikai állapot felmérés, BEMMER – fizikai érterápia, alsóvégtag keringési vizsgálat, valamint dietetikai tanácsadás várta a kórházunkba látogatókat.
A korábbi évekhez hasonlóan idén is lehetett kóstolni egészséges ételeket és italokat dietetikusainknál, ahol a nap folyamán 400 db pogácsa, 400 db sütemény, 7 kg saláta és 40 l tea fogyott el.
A szervezők a rendezvénnyel évről évre az egészségtudatosság, valamint a prevenció fontosságát szeretnék hangsúlyozni, hiszen sokkal könnyebb és eredményesebb lehet a gyógyulás egy esetleges betegség korai felfedezését követően. A vizsgált látogatók pozitív szűrés esetén szakrendelésekre célzottan visszahívásra kerültek, de olyan is előfordult, hogy a gyanútlanul szűrésre érkező személy szemészeti ügyeletre lett irányítva.
Jövő évben ismét szeretettel várjuk az érdeklődőket az ingyenes szűrővizsgálatokra, hiszen „Az Ön egészsége a mi hivatásunk”.



Gödöllő Belvárosi Napok
2016-09-10
Gödöllőn idén harmadik alkalommal van jelen a Magyar Teátrum Sátor. Az elmúlt években többek között felléptek itt a Békéscsabai Jókai Színház, a Játékszín művészei, a Pribojszki Band, a Cimabliband és a Talamba zenekarok.
A Magyar Teátrumi Társaság már ikonikussá váló gömbsátrai saját színfoltjaivá váltak ezeknek a fesztiváloknak. A fiatalokból álló közönség nyitott és érzékeny kezdeményezésünkre, előadásainkat és színházi produkcióinkat a minőségi szórakozás, az önfeledt együttlét jellemezi.
Az Ypsylon Média a szervezésben és a lebonyolításban vett részt.
 
Program:
SZOMBAT
15.00 Szakmai beszélgetés: Sportsikerek
Beszélgetőpartnerek: Kiss Gergely, háromszoros olimpiai bajnok magyar vízilabdázó, Hajdú B. István, Prima Primissima díjas sportújságíró, és Kovács Péter szkander bajnok
16.40 Rockin' Board bemutató
16.50 Székely mese - Pappné Pintér Csilla előadásában
17.30 Oti Voice & Bass koncert
19.00 Slampoetry - Slammerek:
Bánóczi Beáta, Mészáros Péter, Purosz Leonidasz, Bárány Bence
20.00 Kvíz night
Színházi kvíz, vicces, vidám és szórakoztató kérdésekkel játékos formában. Vajon ki-mit-tud, ha már színház? 3-5 fős csapatok jelentkezését várjuk a helyszínen! Kvízmester: Szente Vajk.
 
VASÁRNAP
11.00 Kukacmese a Garabonciás Színtársulat előadásában
15.00 Szakmai beszélgetés: 
DIVAT és STÍLUS hétköznapokon, hétvégén, színházban….

beszélgetőtárs: Kanizsai Silka Ágnes, a Silka tulajdonosa
moderátor: L. Péterfi Csaba, Gödöllő Város kommunikációs igazgatója
16.30 Slampoetry - Slammerek: Fejér Johanna, Békési Zoltán-Zebulon Dudora, Bíró Dénes, Basch Péter
18.30 Vodku Fiai "Cseh Tamás" dalok

Savoya park születésnapi rendezvény
2016-08-27
Lovagi torna
Ötállomásos erő, ügyességi és logikai próbatétel. A lovagok a játék végén oklevelet kapnak, mely tanúsítja, hogy kiállták a próbatételeket. 
1. Malomkőgurítás
A „nehéz „ malomkövet egy akadálypályán keresztül kell visszajuttatni a kezdőpontba a 
korosztálynak megfelelő idő alatt.  Az út libikókán és páncélos vitézek között vezet. Nagy malomkő a
nagyobbaknak, kisebb a kicsiknek.  (kasírozott nikecel, fa, lemez)
3. Bajvívás
Igazi erőpróba a bajvívás. Most páncélos sisakban szűk résen át lát csak a lovag, alatta lova, kezében bajvíváshoz szükséges lándzsa. Két rúd közé kifeszített kötélen páncélos vitézek várják a lovagi bajvívást. A játék lényege három nekifutásból kell az ellenfelet eltalálni. (Fa, lemez, textil,)
2. Maradj a nyeregben
A jó lovag ügyesen üli meg a lovat. A játék alapja a klasszikus hordólovaglás de itt nyeregben ülve kell bizonyítani. (fa, textil, kötél)
4. „Karikás”
A lovagnak a karddal is jól kell bánni. Falovon ülve, karddal kell a vesszőkarikákat elkapni, amit a 
játékvezető, vagy a szülő dob a próbatevő felé. (fa, fűzfavessző, textil)
5. Lovag puzzle
Régi, míves képkeretben kell összerakni a középkori lovagról festett képet darabjaiból, hiszen nem csak az erő de a megfigyelés és eszesség is lovagi erény. (álló 1.5 m x 0,8 m fa, nyomtatott vászon.)
Tusványos 2016
2016-07-19
Hatodik alkalommal érkezett Tusnádfürdőre a Magyar Teátrumi Társaság színházi gömbsátrával. A 27. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor programját gyermekfoglalkozásokkal, szakmai beszélgetésekkel, játékkal, színházi előadásokkal és bulikkal gazdagítottuk. 
Az Ypsylon Média a szervezésben, a lebonyolításban és a Teátrumi Mocorgó üzemeltetésében vett részt.


Semmelweis nap a Dél-pesti Kórházban
2016-06-28
1992 óta minden év július 1-jén ünnepeljük Magyarországon a magyar egészségügy napját, más néven a Semmelweis napot. 1818-ban ezen a napon született Semmelweis Ignác magyar orvos, az „anyák megmentője”.


A Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet ebben az évben is nagyszabású ünnepséget szervezett ennek tiszteletére, ahol különböző díjakat, jutalmakat adtak át az előző esztendő legkiválóbb dolgozóinak. Az eseményt idén június 28-án tartották a kórház hátsó kertjében. A rendezvényen részt vett Ughy Attila és Szabados Ákos, Pestszentlőrinc, illetve Pesterzsébet polgármestere, továbbá Juhász Lajosné Pesterzsébet alpolgármestere, Orbán Gyöngyi és Weimann Antal Soroksár alpolgármesterei, Morovik Attila Csepel alpolgármestere, Oberfrank Pál színművész, valamint Losonczi Ottó, Pesterzsébet díszpolgára is.
 

Idén összesen 106 kórházi dolgozó kapott elismerést, többek közt 10 adjunktusi kinevezést, 3 főorvosi kinevezést, 12 gazdasági igazgatói dicséretet, 25 ápolási igazgatói dicséretet, valamint 14-14 orvosigazgatói és főigazgatói dicséretet is átadtak Semmelweis nap alkalmából.

A Dél-pesti Kórház kommunikációs tevékenységeit továbbra is az Ypsylon Média végzi.
Teátrumi Mocorgó a POSZT-on
2016-06-11
Immár ötödik éve volt jelent a POSZT-on a Teátrumi Mocorgó. Ezúttal új helyszínen találkozhattak velünk az érdeklődők. A Zsolnay-negyed füves területeit belaktuk, színes szönyegeink nemcsak igazi fesztiváli hagulatot teremtettek, hanem emlékezetes játékélményt nyújtottak mindenkinek, aki velünk volt. Jövőre újra találkozunk!
Magyar Teátrumi Társaság közgyűlés
2016-06-02
A Magyar Teátrumi Társaság június 2-án tartotta meg közgyűlését az Esztergomi Vármúzeumban

A napirendi pontok között szerepelt az új tagok felvétele, az idei Pécsi Országos Színházi Találkozó és szakmai egyeztetést folytattak a színházigazgatók kinevezési metodikájáról. A közgyűlésen az Nemzeti Kulturális Alap elnöke, Doncsev András tájékoztatta a résztvevőket a pályázati lehetőségekről, míg a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete a színházak marketingtevékenységének elemzéséről tartott előadást.


 
SAJTÓKÖZLEMÉNY
 
A Magyar Teátrumi Társaság (MTT) 2016. június 2-án Esztergomban tartotta közgyűlését, a tanácskozásnak az Esztergomi Várszínház volt a házigazdája.
A közgyűlés a Magyar Teátrumi Társaság tagjai közé választotta a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházat, a celldömölki Soltis Lajos Színházat és a Szentendrei Kulturális Központot. Ezzel az MTT tagszervezeteinek száma 61-re nőtt, továbbra is a legnagyobb hazai színházi szervezetként működik.
A Magyar Teátrumi Társaság elfogadta múlt évi szakmai és pénzügyi beszámolóját és ezévi költségvetését. Az MTT módosította alapszabályát, lehetővé téve a pártoló tagságot a szervezetben.
A Magyar Teátrumi Társaság megvitatta a dunaújvárosi színház új igazgatójának illetve a nyíregyházi színház igazgatójának menesztésével kapcsolatos helyzetet. Tarthatatlannak és elfogadhatatlannak ítéljük azt a helyzetet, hogy az igazgatói pályázatokat bíráló szakmai bizottságok véleményét semmibe lehet venni, illetve hogy színházigazgatók megbízását indoklás nélkül vissza lehet vonni.
A Magyar Teátrumi Társaság a színházvezetői megbízásokkal kapcsolatos törvényi szabályozás átgondolását és módosítását javasolja az emberi erőforrások miniszterének, a kulturális államtitkárnak és az Országgyűlés Kulturális Bizottságának. Tárgyalásokat javaslunk annak érdekében, hogy úgy módosítsuk a jogszabályt, hogy ne kerülhessenek kiszolgáltatott helyzetbe sem a színházigazgatói posztot betöltők, sem az arra pályázók, sem a pályázatokat bírálók.
Az MTT sikeresnek ítéli az ezévi POSZT előkészítését, és bízik benne, hogy továbbra is fenntartható az együttműködés a színházi élet szereplői között. Az MTT a maga részéről, ahogy eddig is, ennek érdekében mindent meg fog tenni.
Az MTT szeptembertől „Színházba mentem!” címmel  marketing-kampányt indít a színházba járás népszerűsítése érdekében.
 
Sajtókapcsolat:
Szlopóczki Janka
MTT titkárság
 szlopoczki.janka@magyarteatrum.hu
+36 20 500 27 14
 
Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház gyereknap
2016-05-28
2016. május 28-án került megrendezésre a Dél-pesti Kórház gyereknapja. A jó hangulatú, vidám rendezvényen a fánkevés mellett interaktív gyerekprogramok, játékos állomások vártak kicsiket és nagyokat. Természetesen a Teátrumi Mocorgó sem hiányozhatott! Az Ypsylon Média a szervezésben és a lebonyolításban egyaránt részt vett.
Megjelenésükben és vizuális világukban is megújulnak a tankönyvek
2016-04-05

Kívül-belül megújultak az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet tankönyvei. A magyar köznevelés képzési formáinak, a tantárgyak jellemzőinek és a tanulók életkori sajátosságainak figyelembevételével új külsőt kaptak a taneszközök, a pedagógusok visszajelzései alapján pedig tartalmukban is megújultak.
2016. április 1-jétől elindult a tankönyvrendelés. Idén több mint 1300 OFI-s kiadvány van jegyzéken, ez közel 200 új kiadvánnyal jelent többet a tavalyihoz képest. Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet által kínált tankönyvi portfólió lefedi a teljes magyar iskolarendszert, minden iskolatípust és évfolyamot, ugyanakkor garantálja a széleskörű választás lehetőségét. A korábbi Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó és a korábbi Apáczai Kiadó tankönyvei továbbra is rendelhetők, ezek a Nemzeti alaptantervhez és kerettantervhez igazodva kerültek átdolgozásra. Az állami szerepvállalásnak köszönhetően az OFI kiadványai a piacon a legolcsóbbak.
A korábbi ütemtervnek megfelelően lezárult a kísérletitankönyv-fejlesztés első szakasza, melynek eredményeként 31 újgenerációs tankönyv nyerte el végső változatát az 1., 5. és 9. évfolyamokon. Az OFI célja a legjobb minőségű tankönyvek fejlesztése és biztosítása, melynek érdekében a kísérleti tankönyvek fejlesztésébe gyakorló pedagógusokat vontak be. Ilyen jellegű közös tankönyvfejlesztésre korábban még nem volt példa. Ugyanakkor teljessé vált a kísérleti tankönyvek kínálata, azaz már 4., 8. és 12. évfolyamon is választhatók. 2016-ban 56 darab új kísérleti kiadvány kerül piacra.
A tankönyvek mellett, azokhoz szorosan kapcsolódva a Nemzeti Köznevelési Portálon számos digitális tananyag és feladat is elérhető. Ez a tudásbázis gazdag ismeretanyagával és változatos feladataival segíti a pedagógusok és tanulók munkáját, valamint a szülőkkel való közös gyakorlás folyamatát. Így a tanulás interaktív és alkotó tevékenységgé válik. Az újgenerációs tankönyvek a böngészők által jól megjeleníthető HTML leírónyelv használatával lesznek elérhetők a következő tanévig, így a korábbinál érdekesebb, informatikailag újszerű elemekkel kicsik és nagyok szinte játszva sajátíthatják el a tudást.
Az OFI újgenerációs tankönyvei azonban nemcsak belső tartalmukban, hanem vizuális világukban is megújultak. A beazonosíthatóság és a más kiadványoktól való megkülönböztethetőség követelményein túl fő cél volt, hogy a tankönyvborító ne csak jelezze a tantárgyat, hanem esztétikumával felkeltse a diákok érdeklődését is. Az egyedi formai jegyek között megtalálhatók az iskolai szinthez igazodó egységes betűtípusok és az azonos tantárgyakat vertikálisan összekötő színkódok is. A tervezők olyan gyakorlati paramétereket is figyelembe vettek, mint az általános iskolai munkafüzeteken megjelenő névablak.
Az újgenerációs tankönyvek vizuális világáról 2016. április 5–8. között kiállítással egybekötött kreatív workshopokat tartanak. A 6-12 éveseket rajzos foglalkozás és viaszkarckészítés várja, míg a nagyobbak kipróbálhatják a Lego StoryStarter képregénykészítő szoftvert.
 
További információ: Szlopóczki Janka, +36 70 953 0308, szlopoczki.janka@ypsylonmedia.hu
Véget ért a Winteretno fesztivál
2016-02-22
Nagy sikerrel zárult a IV. Winteretno fesztivál. Az utolsó napon sem volt unalmas az élet a Népkörben. Délelőtt jelmezbe bújt gyerkőcök búcsúztatták a telet, és természetesen az elmaradhatatlan, rendkívül finom fánk sem hiányozhatott.
Este zsúfolásig megtelt a nagyterem. Az összes szék gazdára talált, hiszen a Kecskeméti Katona József Színház produkcióját nagy érdeklőssel várta a szabadkai közönség. A társulat pedig nem okozott csalódást! 
Elérkezett az utolsó nap
2016-02-21

Lassan véget ér az idei Winteretno fesztivál. De addig még szinte egy teljes nap hátra van, szóval érdemes kihasználni. A Népkörbe már megérkeztek a jelmezbe bújt gyerkőcök, Zorró, katicabogár, pingvin, királynő és még oly sok színes jelmez kavalkádja vesz körül bennünket. Sőt velünk van Minnie is, a Walt Disney ikonikus figurája! Aki szeretne vele, velük találkozni, az megtalál minket Szabadkán a Népkörben. 

Eközben a színfalak mögött már javában tart a készülődés. A Kecskeméti Katona József Színház csapata mindent megtesz azért, hogy a Winteretno fesztivál ma is felejthetetlen élményt adjon. Este hétkor lesz látható a Csoportterápia című vicces, szórakoztató és rendkívül eredeti előadás. Várunk mindenkit szeretettel!
Winteretno fesztivál 3. nap
2016-02-20
A fesztivál harmadik napján sem csappant meg az érdeklődés, a széksorok szinte pillanatok alatt feltöltődtek és mire Tóth Auguszta színművésznő színpadra lépett, megtelt a ház. 
Mezei Mária élete, szemlélete és hitvallása már önmagában is magával ragadó. Tóth Auguszta ezt pedig finom érzékiséggel, rendkívüli színészi technikákkal alkalmazza színpadra. Szem nem maradt szárazon és mély, maradandó emlékkel lett gazdagabb minden jelenlévő.
Winteretno fesztivál 2. nap
2016-02-19
Délelőtt vidám gyermeksereg érkezett a Népkörbe, akik a fesztivál keretei között kipróbálták a színes játékteret és hangos kacajjal élvezték a Ramazuri Bábszínház előadását. Este hét órakor újra felgyúltak a színpadi fények és a Szolnoki Szigligeti Színház művészei megelevenítették Fenyő Miklós életét. Pörögtek a pöttyös szoknyák és hódított a Csókkirály a Made in Hungária egyvelegben.
A fesztiválnak azonban közel sincs vége! Már úton van hozzánk Tóth Auguszta a Nemzeti Színház különleges tehetségű színművésze, aki ma este feleveníti nekünk Mezei Mária életét. 
Elkezdődött az idei Winteretno fesztivál
2016-02-18
nyitó napon a Róna Táncegyüttes fantasztikus előadását láthatták az érdeklődők. A Szerelem című darab összes résztvevőjéből sugárzott a boldogság. A szerelem valóban ott volt a levegőben. Gyönyörű ruhák, lelkes és tehetséges táncosok- ez jellemezte leginkább a tegnapot. 
A szabadkai Népkörben jelenleg a gyerekek uralják a terepet, este pedig fantasztikus Fenyő Miklós dalok csendülnek majd fel a Szolnoki Szigligeti Színház Made in Hungária című előadásának egyvelegében. Érdemes ma is velünk tartani. Mi itt leszünk és várunk mindenkit szeretettel!
Újra indul a Nemzetiszínháztörténeti vetélkedő
2016-02-16

A tavalyi nagy siker után ismét meghirdeti a Nemzeti Színház a középiskolásoknak szóló internetes vetélkedőjét. A tavalyihoz hasonlóan idén is 10. és 11. osztályos tanulókból álló, négyfős csapatok és felkészítő tanáruk jelentkezhetnek a versenyre, 2016. február 28-ig. A vetélkedő négy fordulós, az első három forduló feladatait az interneten keresztül kell majd beadni, a negyedik forduló a legjobb négy csapat részvételével a Nemzetiben zajlik majd, 2016. júniusában. Az idei vetélkedő vezető témája Vörösmarty műve, a Csongor és Tünde.

A feladatok a Nemzeti Színház történetével kapcsolatosak, előtérbe helyezve, de nem kizárólagosan a Csongor és Tünde előadásokat. A feladatok megoldása egyszerre igényel színháztörténeti kutatást valamint kreativitást és informatikai eszközök (szövegszerkesztés, prezentáció készítés, videókészítés, képszerkesztők vagy éppen a facebook) használatát.

A vetélkedő zsűrijét idén a Nemzeti Színház művészei: Bánsági Ildikó és Blaskó Péter Kossuth-díjas színművészek és Bakos-Kiss Gábor színművész valamint A. Szabó Magda, a teátrum stratégiai igazgatója alkotják.

A győztes csapatok táblagépeket, könyvutalványokat, színházbérleteket nyernek majd, az első helyezett csapat iskolájába pedig egy tanítási napra „kitelepül" a Nemzeti Színház: próbákkal, a színészek focicsapatával, smink- és fodrászbemutatókkal, előadásokkal, valamint rendhagyó irodalom órákkal.

A csapatok február 28-án éjfélig jelentkezhetnek, az első forduló feladatait február 29-én 8 órakor publikálja a Nemzeti.

A vetélkedőről minden tudnivalót a nemzetiszinhaz.hu/vetelkedo oldalon lehet megtudni.

Közel 150 millió Forintból újult meg a Csepeli Weiss Manfréd Kórház
2016-02-10
A Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet telephelye, a csepeli Weiss Manfréd Kórház A és C épülete közel 150 millió forintból újult meg, amely az Európai Unió és Magyarország Kormányának társfinanszírozásával, a Környezet és Energia Operatív Program támogatásával valósult meg.
 
A csepeli Weiss Manfréd Kórházat 2003-ban csatolták a Dél-pesti Kórházhoz, amely azóta telephelyként működik, és rehabilitációs, valamint krónikus ellátást biztosít a betegek számára.
A létesítményben két szakmában, összesen négy osztályon történik az éves szinten itt kezelt 3000 fekvőbeteg gyógyítása 160 krónikus, valamint 141 rehabilitációs ágyon.
A kórházban a járóbeteg szakellátás évente több, mint 7000 páciens gyógyulását segíti elő.
A felújítás 265 nyílászárót és az épület általános hőszigetelését érintette: az ajtók és ablakok cseréjén túl új hőszigetelő-réteggel vonták be az épületeket. A korszerűsítés a betegeknek kellemesebb, komfortosabb környezetet biztosít a gyógyulásához, és jelentősen csökkenti az épület károsanyag-kibocsájtását, valamint fűtési költségét.
A munkálatok során több, mint 2700 m2 falfelületet újítottak fel, melynek színét a gyárilag előre bekevert záró vakolatréteg adja.
Az ünnepélyes átadón részt vett és köszöntő beszédet mondott Szabó Zsolt, fejlesztés- és klímapolitikáért, kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár, Dr. Cserháti Péter az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszteri biztosa, Borbély Lénárd, Csepel polgármestere, valamint Dr. Ralovich Zsolt, a Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet főigazgatója.
Az átadót megtisztelte jelenlétével Dr. Nemcsok Dénes, Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programokért felelős helyettes államtitkár, Geiger Ferenc, Soroksár polgármestere, Nemes László, Pesterzsébet alpolgármestere, valamint Ábel Attila és Morovik Attila Csepel alpolgármesterei is.
Dr. Ralovich Zsolt, a kórház főigazgatója megnyitó beszédében reményét fejezte ki abban: a Csepeli telephely A és C épület felújítása mellett a fejlődés a továbbiakban sem áll meg a kórház életében, ugyanis az önkormányzattal és Csepel polgármesterével dolgoznak azon, milyen további tartalmakkal, belső fejlesztésekkel tudják még megtölteni a Csepeli Weiss Manfréd Kórházat. Ezeknek a megbeszéléseknek, egyeztetéseknek eredményeként a Csepeli Önkormányzat további 15 millió forintos támogatást biztosított további belső munkálatokra és szükséges fejlesztésekre
 
Szabó Zsolt, fejlesztés- és klímapolitikáért, kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár hangsúlyozta: a felújításnak nem csak az az előnye, hogy szebb lett az épület, hanem így sokkal költséghatékonyabban is tud üzemelni a telephely. Közel 40-50% fűtési energiát lehet a mostani felújítással megtakarítani, és az így megspórolt pénzből a kórháznak lesz módja más fejlesztéseket is megvalósítani, illetve egyéb szükséges dolgokra költeni.
 
Dr. Cserháti Péter miniszteri biztos kiemelte: egy ilyen felújítás üzenet. Üzenet elsősorban a betegeknek, hiszen teljesen más érzés egy ilyen szépen felújított épületbe bemenni, befeküdni, mint egy rossz állapotban lévő intézménybe. Továbbá üzenet a dolgozóknak is, hiszen láthatják, a kórház vezetősége folyamatos fejlesztésekkel próbálja ezt a közeget is minél inkább méltóbbá tenni ahhoz a lelkes munkához, amit Csepelen végeznek - nem könnyű körülmények között.
 
Borbély Lénárd Csepel polgármestere elmondta: az elmúlt évek során a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórházzal való együttműködésüket a legmagasabb szintre sikerült felfejleszteni, hiszen több ízben tudták már támogatni a kórházat. Korábban egy Magyarországon egyedülálló, 3 dimenziós laparoszkópos tornyot 40 millió Ft értékben vásárolt a csepeli önkormányzat a Dél-pestinek. Továbbá elmondta, dolgoznak azon, hogyan tudnának aktív nappali ellátásokat, kúraszerű kezeléseket hozni a telephelye. Ennek első lépéseként a csepeli tüdőgondozót is áttelepítenék a Weiss Manfréd telephelyre.
 
 
Projekt címe: Energetikai korszerűsítés a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház es Rendelőintézet csepeli telephelyén
Támogatás összege: 148,6 millió forint
Azonosító szám: KEOP-5.7.0/15-2015-0055
Színház van az én utcámban!
2016-02-09
A Magyar Teátrumi Társaság a Népkör Magyar Művelődési Központtal közösen negyedik alkalommal rendezi meg 2016 telén kulturális színházi fesztiválját Szabadkán, a Winteretno Fesztivált.
2016. február 17. és 20. között ingyenes gyermekprogramokkal és esti színházi előadásokkal várjuk a szabadkai közönséget. Három napon keresztül idén is lesz Teátrumi Mocorgó játszóház, ahol a gyermekek egy négy állomásból álló ügyességi-és készségfejlesztő kalandtúrán vehetnek majd részt, továbbá a játszóházból idén sem hiányozhatnak a kézműves foglalkozások és logikai játékok. A délelőtti idősávban csütörtökön és pénteken a Ramazuri Bábszínház zenés interaktív bábelőadásai kalauzolják el a legkisebbeket a színház világába.  Szombaton megrendezésre kerül a népszerű farsangi mulatság, melynek részeként a Mira Magányországban című mesét adja elő a Szabadkai Gyermekszínház.
A fesztivált szerdán este a Róna Táncegyüttes Szerelem című táncjátéka nyitja meg. A Magyar Teátrumi Társaság tagszínházai közül 2016-ban a Szolnoki Szigliget Színház, a Budapesti Nemzeti Színház és a Kecskeméti Katona József Színház mutatkozik be a szabadkai közönségnek. A Made in Hungária egyvelegben népszerű és jól ismert Fenyő Miklós dalok csendülnek fel, míg Tóth Auguszta, a Nemzeti Színház művésze Hoztam valamit a hegyekből című előadása Mezei Mária életét idézi meg. A záró estén Cseke Péter rendezésében lesz látható a Csoportterápia című zenés színdarab.
Szabó László a Magyar Teátrumi Társaság titkára elmondta: „A Teátrumi Társaság a legnagyobb hazai színházi szervezet, melynek elemi érdeke és egyben kötelessége is, hogy a határokon túli magyarok számára a legizgalmasabb, érdekesebb és vonzóbb színházi produkciókat mutassa meg. Idén is arra törekedtünk, hogy egy színes, szerethető programot hozzunk el Szabadkára. Bízunk abban, hogy mindenki élvezni fogja az előadásokat. A színház kapui kortól, nemtől, területtől függetlenül mindenki előtt nyitva állnak. Szeretetettel várunk Benneteket, várjuk Önöket! ”

415 millió Forintból teljesen megújult a Dél-Pesti központi radiológiai osztály gépparkja
2016-02-03
A közelmúltban felújított XX. Kerületi Szakrendelő és a csepeli Weiss Manfréd Kórház hőszigetelésének felújítása mellett egy harmadik energetikai pályázatot is elnyert 2015-ben a Dél-pesti Kórház. A beruházás fő célja volt az energiafelhasználás csökkentése az elavult röntgen eszközök lecserélésével. Ez a projekt szintén az Európai Unió és Magyarország Kormányának társfinanszírozásával, a Környezet és Energia Operatív Program támogatásával jött létre
 

A fejlesztés keretében három régi, részben analóg készüléket váltottak ki új, teljesen digitális berendezésekkel. A régi röntgen készülékek 21, 14, valamint 12 évesek voltak, ezért jócskán megérettek már a cserére. A korszerű berendezések nemcsak kevesebb energiát fogyasztanak (így csökkentve az intézmény széndioxid-kibocsájtását), hanem gyorsabban, hatékonyabban és megbízhatóbban is dolgoznak, mint elődeik.
 


Az új mammográfiás berendezés külön előnye, hogy tartozik hozzá egy speciális mintavételi lehetőség, mely az olyan apró, korai emlőelváltozások célzott mintavételét teszi lehetővé, melyek még ultrahang vizsgálattal nem ábrázolhatók, így korábban mintavételük nehézségekbe ütközött.
 
Az ünnepélyes átadón részt vett és köszöntő beszédet mondott Dr. Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár, Dr. Nemcsok Dénes, a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programokért felelős helyettes államtitkár, Dr. Deczky Zoltán, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ térségi igazgatója, valamint Dr. Ralovich Zsolt, a Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet főigazgatója.
Az átadót megtisztelték jelenlétükkel Szűcs Lajos, Pánczél Károly és Kucsák László a kórház ellátási területének országgyűlési képviselői, Geiger Ferenc Soroksár polgármestere, valamint Kovács Eszter, XX. kerületi alpolgármester is.
Dr. Ralovich Zsolt, a kórház főigazgatója köszöntő beszédében elmondta: a Dél-pesti Kórház mintegy négyszázezer ember ellátásáért felelős, és ahhoz, hogy ezt a feladatát teljesíteni tudja, korszerű műszerekre van szükség. A most kiváltott röntgengép elődjével évente közel 57 ezer vizsgálatot végeztek, az átvilágítóban évente 6 ezer vizsgálatot, a mammográfiás vizsgálóban pedig 27 ezret - sorolta.
 
Dr. Ónodi-Szűcs Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára kiemelte, hogy kulcsfontosságú lesz a betegbiztonság szempontjából a három új készülék, ugyanakkor a dolgozók munkakörülményei is javulni fognak.
 
Dr. Nemcsok Dénes környezeti és energiahatékonysági operatív programokért felelős helyettes államtitkár hangsúlyozta, hogy nemcsak az energiahatékonyság nő az új készülékeknek köszönhetően, vagyis csökken az energiafelhasználás és a szén-dioxid-kibocsátás, hanem nő az üzembiztonság is.
 
Dr. Deczky Zoltán, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ térségi igazgatója felidézte: augusztus elején jelent meg a pályázati kiírás, de már korábban begyűjtötték a kórházaktól a fejlesztési igényeket, és azt tapasztalták, hogy 3,5-szeres az igény az ilyen jellegű gépbeszerzésre, vagyis radiológiai gépekre, CT-re, MR-re, képerősítőkre. 
Világhírű professzorok műtenek a Dél-Pesti Kórházban
2016-01-28
2016. január 28-30 között immár hetedik alkalommal kerül megrendezésre a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézetben a három napon át tartó „Minimál invazív eljárások az urológiában” című műtétsorozat és konferencia, amelyen évről évre a hazai orvosok is közvetlenül megismerhetik a legkorszerűbb beavatkozási technikákat és technológiákat.
 
A háromdimenziós laparoszkópos csúcstechnológiával végzett műtéteket a résztvevők 8 db 3D-s monitoron élő adásban, audiókommentárral követhetik. A legújabb technikákat világhírű külföldi professzorok mellett neves magyar urológusok valódi betegeken mutatják be. Az operációk Magyarország legelső, a Dél-pestiben üzemelő 3D laparoszkópos tornyával és két másik hasonló eszközzel, három műtőben egy időben történnek. Az elvégzendő beavatkozások speciális szaktudást, kiemelkedő szakmai gyakorlatot és team-munkát igényelnek.
 
Az előadássorozaton 8 elismert külföldi szakember adja át tudását a magyar urológusoknak.
 
Az első, minimál invazív beavatkozásokkal foglalkozó tudományos ülését 2009-ben rendezte a Dél-Pesti Kórház Urológiai Osztálya, Prof. Dr. Tenke Péter vezetésével. Az urológiai műtéti technológiák nagy ütemű fejlődésének köszönhetően a konferencia minden évben számos újdonsággal szolgál a hazai orvosszakma számára, és a meghívott professzorok egyre komolyabb műtéteket tudnak nagy biztonsággal bemutatni.
 
Felhívjuk az érdeklődök figyelmét, hogy a konferenciára csak urológusokat és szakorvosokat tudunk fogadni előzetes bejelentkezés alapján! Megértésüket köszönjük!
 
 
A háromnapos műtétsorozatot követően 2016. február 1-jén a Dél-pesti Kórház újabb rangos eseménynek ad otthont, ugyanis ekkor tartják az országos sebészeti továbbképzést a kórházban. A résztvevők csúcstechnológiás, 4k felbontású, élő műtői közvetítéseken keresztül ismerkedhetnek az új laporoszkópos lágyéksérv sebészeti eljárásokkal, melyeket neves magyar szakorvosok végeznek.
Átadták a felújított XX. kerületi Ady Endre utcai Szakrendelőt
2016-01-27
A Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézethez tartozó XX. kerületi Ady Endre utcai szakrendelőben decemberben lezárult az a közel 150 millió forint értékű felújítási projekt, amely az Európai Unió és Magyarország Kormányának társfinanszírozásával, a Környezet és Energia Operatív Program támogatásával valósult meg.
 
A munkálatok során 270 db korszerű nyílászárót szereltek be és javítottak az épület általános hőszigetelésén, amely nemcsak kellemesebb, komfortosabb környezetet biztosít a betegek gyógyulásához, hanem jelentősen csökkenti a károsanyag-kibocsájtást, valamint a fűtési költségeket is. A 3 hónapos felújítás alatt 4311 m2 falfelületet újítottak fel.
 
A pesterzsébeti Ady Endre utcai Szakrendelőben közel húsz szakrendelés és két gondozó, valamint számos háziorvosi rendelő is működik.
 
Az ünnepélyes átadón részt vett és köszöntőt mondott Dr. Nemcsok Dénes, Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programokért felelős helyettes államtitkár, Dr. Deczky Zoltán, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ térségi igazgatója, az Egészségügyi Államtitkárság képviseletében Dr. Tóth Judit főosztályvezető asszony, Szabados Ákos, XX. kerület polgármestere, valamint Dr. Ralovich Zsolt, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház főigazgatója.
 
Dr. Ralovich Zsolt megnyitó beszédében kiemelte, az elmúlt 3 évben folyamatos fejlődést tapasztalhattak a szakrendelőben az ide látogatók, melyeket részben saját forrásból, részben Pesterzsébet Önkormányzata támogatásából finanszíroztak. Köszönetét fejezte ki a kórház nevében a két államtitkárságnak, hiszen mind az Egészségügyi-, mind pedig a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programokért Felelős Államtitkárság hathatós segítségével valósulhatott meg a felújítás, hozzátéve, további jelentős beruházásokra van szükség ahhoz, hogy 21. századi ellátást tudjanak nyújtani az intézményben.
 
Dr. Nemcsok Dénes, aki pesterzsébeti lakosként többször megfordult már a szakrendelőben arra emlékeztetett, mennyivel szebb lett így az épület, ám azt sem szabad elfelejteni, a kinézeténél sokkal nagyobb problémát jelentettek az állapotából fakadó magas fenntartási költségek, melyek a felújítást követően jelentősen csökkenni fognak.
 
Dr. Tóth Judit kiemelte, a mai világban a gondok halmozódása helyett megoldásokat kell keresni, lehetőségeket kell megragadni. A Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház az elindított fejlesztéseivel hozzájárul ahhoz, hogy a későbbiekben javulhasson az ellátás-, valamint a dolgozók életszínvonala is.
 
Dr. Deczky Zoltán elmondta, egy-egy intézmény magas energiaköltségei csak úgy orvosolhatóak, ha energiahatékonysági beruházások történnek. Kiemelten fontos ezeknek az intézményeknek az energetikai racionalizálása, az ehhez hasonló fejlesztések megvalósítása.
 
Szabados Ákos XX. kerületi polgármester megköszönte a helyettes államtitkárnak és a főigazgatónak, hogy közreműködtek az itt élők közérzetének és egészségének javulásában. Az ilyen felújítással hozzájárulnak ahhoz is, hogy a fiatal orvosgeneráció tagjai lássák, érdemes Pesterzsébeten dolgozni.
Pajtaszínházi szemle
2016-01-20
A magyar kultúra napja alkalmából január 23-24-én a Pajtaszínház programban részt vevő 24 amatőr színjátszó csoport díszbemutatói láthatók a Nemzeti Színház stúdiószínpadain. 
 


A Pajtaszínház program több hónapos előkészítést követően 2015 őszén indult hat megye 24 településén a Nemzeti Művelődési Intézet kezdeményezésére és a Magyar Teátrumi Társaság szakmai mentorálásával különös tekintettel a vidéki amatőr színjátszás hagyományainak felélesztésére.


 
A Nemzeti Művelődési Intézet hat megye (Baranya, Hajdú-Bihar, Nógrád, Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna) huszonnégy településén – jellemzően falvakban, kistelepüléseken – hívott életre vagy támogatott helyi műkedvelő színtársulatokat. A Magyar Teátrumi Társaság a csoportok színházi tevékenységéhez szakembereket biztosított a programhoz, hogy segítsék a színtársulatokat egy produkció létrehozásában.
 
A komplex művészeti és közösségi tanulási alkalmakat nyújtó, közösségépítő program keretében a csoportok az elmúlt hónapok során egy-egy előadást állítottak színpadra. A produkciók között éppúgy található népszínmű, iskoladráma, mint zenés játék vagy kortárs dráma, s megvalósításuk módja is széles palettán mozog.
 
A huszonnégy színjátszó csoport 2016. január 23-24-én, a magyar kultúra napja előtt tisztelegve a Nemzeti Színházban, a Pajtaszínházi Szemle alatt mutatkozik be a program keretében született előadásaik – vagy azok részletének – díszbemutatóival. A rendezvény megvalósulását a Magyar Művészeti Akadémia szakmai partnerként támogatja.
 

A Pajtaszínház program nemcsak arra világít rá, hogy a színjátszás az egyéni önkifejezés bárki számára elérhető formája, melynek a közösségre nézve különösen pozitív hozadékai is vannak, hanem azt is bemutatja: színházi élet a nagyvárosokon kívül is virágozhat.




A Pajtaszínház programban részt vevő, a Pajtaszínházi Szemlén színjátszó csoportjukkal bemutatkozó települések:
Baranya megye – Garé, Hidas, Majs, Mágocs és Nagynyárád; Hajdú-Bihar megye – Balmazújváros, Derecske, Földes és Kaba; Nógrád megye – Bárna, Mátranovák és Balassagyarmat; Pest megye – Galgahévíz, Tápiószőlős, Tinnye és Verőce; Szabolcs-Szatmár-Bereg megye – Mérk, Kékcse, Tiszabezdéd és Tisztaberek; Tolna megye – Nagyszékely, Regöly, Gyulaj, Pincehely
 
 
 
 
Program a bemutatkozó csoportok települései szerint: 
 
 
Január 23., szombat
Gobbi Hilda Színpad:
12.00 Mágocs
14.00 Tápiószőlős
15.00 Nagynyárád 
16.00 Garé
17.00 Gyulaj
18.00 Pincehely
Kaszás Attila Terem
13.00 Tisztaberek
14.00 Tinnye
16.00 Nagyszékely
17.00 Majs
18.00 Regöly
 
 
Január 24., vasárnap
Gobbi Hilda Színpad
12.00 Verőce 
14.00 Bárna 
15.00 Derecske
16.00 Balmazújváros 
17.00 Mátranovák 
18.00 Hidas 
19.00 Galgahévíz
Kaszás Attila Terem
12.00 Balassagyarmat 
13.00 Földes
14.00 Kaba
16.00 Tiszabezdéd
17.00 Kékcse
18.00 Mérk

Magyar Teátrum Díja hatodik alkalommal
2015-12-09
Hatodik alkalommal adták át szombaton a Békéscsabai Jókai Színházban a színházi háttérszakmák elismerésére hivatott Magyar Teátrum Díjat


Idén Brüll Krisztina, a Thália Színház művészeti főtitkára, Feke Judit, a Bartók Kamaraszínház jelmeztáros-öltöztetője, Budainé Hajdu Mónika, a Székesfehérvári Vörösmarty Színház kiszolgáló-tár vezetője, Pataki Ferenc, az Új Színház fővilágosítója, Kőműves József, a Magyar Állami Operaház műszaki vezetője nyerte el a díjat. A nemzetiségi különdíjat V. Boros Gabriella, a Zentai Magyar Kamaraszínház művészeti titkára vehette át.


A Magyar Teátrumi Társaság 2010-ben alapított díjával a színházi háttér- és kiszolgálószakmákat, valamint az azokat magas szinten művelő szakembereket ismeri el. A Magyar Teátrum Díjra jelöléshez két állami díjjal elismert színművésznek és a Magyar Teátrumi Társaság egyik színházigazgatójának együttes javaslata szükséges, majd egy zsűri választ a jelöltek közül.
Az aranyozott csapágygolyót formáló díjjal ezereurós pénzjutalom jár, melynek   felét a díjazott színháza állja, a másik felét Magyarország legkiválóbb színházszakmai cégei biztosítják.
 Az elmúlt években fodrász, ügyelő, maszkmester, kalapos, színpadmester, kellékes illetve az öltöztető szakma képviselői részesültek az elismerésben.
A Magyar Színháztechnikai Szövetség által alapított életműdíjat, a magyarországi színháztechnika nagy alakjáról elnevezett Tolnay Pál-díjat, Borsa Miklós építészmérnök vehette át. Az életműdíjjal olyan több évtizedes műszaki tevékenységet ismernek el, amely segített abban, hogy a technikai haladás bekerüljön a színházak világába. Ezzel a kitüntetéssel is ezereurós pénzjutalom jár.
Tolnay Pál a Magyar Állami Operaház első mérnöke, a magyar színháztechnikai élet kiemelkedő személyisége volt.
 
Az ünnepi gálaesten a békéscsabai színház és a Magyar Teátrumi Társaság tagszínházainak művészei léptek fel a színházi élet jeles képviselői és a nézők előtt.  A műsort Szabó László és Jegyes Tóth Krisztina vezette. A gálaestről televíziós felvételt a Békéscsabai Jókai Színház és a Békéscsabai Médiacentrum készített.
14 KÓRUS, CSAKNEM 300 FIATAL JELENTKEZETT A KOVÁCS KATI EGRI DALVERSENYRE (KKEDv)
2015-10-27

 
2015 tavaszán Eger Város Önkormányzata meghirdette a Kovács Kati Egri Dalversenyt (KKEDv), melyre a szeptember 30-i határidőig 14, egyenként 20-25 fő énekesből és kísérő zenészből álló kórus jelentkezett az ország minden tájáról. Az 5 fős zsűri Szabó Attila Kossuth-díjas zenész elnökletével elvégezte az előválogatást: a beküldött videók alapján 9 kórust hívtak be a Kovács Kati pályafutásának 50. évfordulója tiszteletére, 2015. október 27-én, Egerben rendezendő döntőbe. A fiatalok az esti, jubileumi Kovács Kati koncerten is részt vesznek.
 
A dalversenyre 2015. május 15. és szeptember 30. között lehetett jelentkezni az iskolás csapat által tetszőlegesen kiválasztott Kovács Kati dal előadásáról készített videóval, melyet az énekegyüttesek egy video-megosztóra töltöttek fel.
 
A pályázatra 14 csapat részéről érkezett be Kovács Kati dal-feldolgozás: küldtek nekünk zenés videót Miskolcról, Budapestről, Zsámbékról, Cserkeszőlőről, Mohácsról, Szigetszentmiklósról, Vasvárról, Karcagról, Pétervásáráról és természetesen Egerből is. A verseny a Kossuth-díjas művésznő, Eger díszpolgára pályafutásának 50. évfordulója előtt tiszteleg. A döntő napján Kovács Kati jubileumi koncertet ad az ő városában, melyre néhány nap alatt elfogyott minden jegy.
 
Az 5 főből álló szakmai zsűriben gyakorló zenészek, kórus- és együttes vezetők (a legmagasabb, tudományos zenei képzettségig bezárólag), valamint a kommunikációban és marketingmunkában is jártas szakemberek szerepelnek.
- Szabó Attila, a Kossuth-díjas Csík zenekar tagja, a zsűri elnöke
- Schmiedmeiszter Szilvia karnagy, az Egri Érseki Fiúkórus vezetője
- Dr. Nagy Zoltán PhD, az Eszterházy Károly Főiskola docense, a Gárdonyi Géza Színház karnagya, több egri együttes/kórus vezetője
- Fehér Zsombor, a Fonogram-díjas egri Kerekes Band frontembere, számos koncert szervezője
- Szabó László, kommunikációs szakember, a Magyar Teátrumi Társaság titkára, rendezvény- és koncertszervező, DJ
 
A zsűri 9 produkciót hívott be az október 27-i döntőbe, ahol így összesen 224 fő léphet színpadra. A finalista énekegyüttesek két dalt adnak elő élőben: a videóban megismert Kovács Kati feldolgozást és egy szabadon választott művet, természetesen a kiírásnak megfelelő, élő, akusztikus zenei kíséret mellett.
 
A döntő nyertesének jutalma az, hogy a győztes Kovács Kati feldolgozást élőben előadhatja a művésznő október 27-i, egri, jubileumi koncertjén, valamint - Eger Önkormányzatának meghívását élvezve - 2016 tavaszán részt vehet egy háromnapos, „all inclusive” osztálykiránduláson.
 
 
További médiainfó:
Ypsylon Média - Szlopóczki Janka, Telefon: +36 70 953 0308; E-mail: szlopoczki.janka@ypsylonmedia.hu
Kápolna létesül az OKITI-ben
2015-10-22 - Az Országos Klinikai Idegtudományi Intézet és az Esztergom - Budapesti Főegyházmegye között megkötött szerződés alapján hamarosan kápolna létesül az Amerikai úton

Az Országos Klinikai Idegtudományi Intézet képviseletében Prof. dr. Nagy Zoltán főigazgató és az Esztergom- Budapesti  Főegyházmegye képviseletében dr. Erdő Péter bíboros, prímás, érsek 2015. szeptember 21-én ünnepélyes keretek között aláírták azt a szerződést, amely lehetőséget teremt az Intézet területén egy katolikus kápolna kialakítására és működtetésére. A kialakítás költségét a Főegyházmegye saját forrásból finanszírozza.


A kápolnában az Intézet betegei méltó helyen gyakorolhatják vallásukat. A kápolnában, vagy azon kívül, de az Intézetben végzendő hitéleti tevékenység a betegek lelkiállapotának, életminőségének javításához, fájdalmának és szenvedésének enyhítéséhez, csökkentéséhez és emberi méltóságának megőrzéséhez is jelentősen hozzájárulhat.

A Főegyházmegyének a kápolnában végzendő hitéleti tevékenysége támogatást nyújt az Intézet betegei számára. A kápolna létesítésének köszönhetően az Intézet személyzetének szintén lehetősége nyílik vallása gyakorlására, a hitéleti tevékenységben való részvételére. A szerződés alapján a kápolnában a református és az evangélikus egyháznak is alkalma lesz hitéleti tevékenység végzésére.

A kápolnában - a kánonjogi előírások szerinti megáldását követően - a hitéleti tevékenység várhatóan 2015. decemberében kezdhető meg.


Együtt az egészségért! – Párban az egészség útján
2015-10-21 - Ősszel a pároké volt a főszerep a Dél-pesti Egészségnapján
Idén október 10-én tartotta a Dél-pesti Kórház hagyományos őszi Egészségnapját. A többéves tapasztalat az mutatja, hogy a lakosság részéről rendkívüli igény mutatkozik ezekre az ingyenes, hétvégén megrendezésre kerülő szűrőnapokra. A nagy érdeklődést igazolja, hogy több mint 350 fő látogatott el rendezvényünkre, a szűrővizsgálatok száma pedig hat óra leforgása alatt meghaladta az 1200-at. Felhívásunkban ezúttal próbáltuk jobban megszólítani a párokat és az aktív lakosságot. Statisztikai adataink magukért beszélnek: az érdeklődők átlagéletkora 53 év volt, az aktív korú lakosság pedig 72 százalékban képviseltette magát, mely az előző évekhez képest javulást jelent.
Nagy örömünkre szolgál, hogy mind az érdeklődők, mind pedig az elvégzett szűrővizsgálatok számában az elmúlt éveket figyelembe véve sikerült csúcsot döntenünk.
A számos szűrővizsgálat közül a tüdőszűrés, a bőrgyógyászati szűrés, a csontsűrűség-vizsgálat és a számítógépes talpvizsgálat és tanácsadás volt a legnépszerűbb.
Vércukor- és koleszterinszintjükre ugyancsak sokan voltak kíváncsiak, ennél az állomásnál a rendezvény végén is hosszú sor kígyózott. A betegségrizikó-szűrés is nagy sikert aratott, ahol két belgyógyászati osztályunk osztályvezető főorvosa értékelte ki az előzetesen elvégzett vérnyomás-, vércukor- és koleszterinszint-mérés eredményét és a pár kérdést magába foglaló rizikószűrési tesztet. Akinél pozitív szűrési eredmény mutatkozott, visszahívásra került további vizsgálatok elvégzése céljából.
Dietetikusaink egészséges ételeket kiállító asztalánál 600 db Graham lisztből készített pogácsa, 400 szelet sárgarépa torta, 6 tál hajdinasaláta és 3 tál zöldbabos gombasaláta fogyott el, melyhez 57 liter egészséges gyümölcsteát és gyógynövényteát kínáltunk.
A kórház részéről 57 lelkes kolléga biztosította az Egészségnapról elégedetten távozó lakosság szűrését.
Jövő évben is sok szeretettel várjuk a lakosságot az ingyenes szűrővizsgálatokra, hiszen sokkal könnyebb és eredményesebb lehet a gyógyulás egy betegség korai felfedezését követően.

Az Egri Vár Napja
2015-10-17 - Ünnepelj győzelmet!

1552. október 17-én a törökök feladták az Egri Vár ostromát és elhagyták Egert. A győzelem emlékére 2002 óta október 17-e minden évben az Egri Vár Napja.
Idén is, ezen az emlékezetes napon szakmai programokkal, 9 és 17 óra között ingyenesen látogatható kiállításokkal várja a Dobó István Vármúzeum a látogatókat.
Az Egri Vár ünnepnapján múzeumpedagógiai és kézműves foglalkozások, haditorna bemutatók, történelmi játszóház színesíti a programkínálatot.
 
Október 17-én fél tízkor az őrtüzek fellobbanása jelzi majd az ünnepi események kezdetét. A Nemzeti Örökség Intézete, Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Dobó István Vármúzeum ezen a napon közösen avatja fel az Egri Vár, mint nemzeti emlékhelyet jelölő sztélét.
 
A hivatalos eseményekkel párhuzamosan történelmi kalandjáték is kezdetét veszi. A múzeum kedvelőket interaktív tárlatvezetések és bemutatók várják a kiállításokban. Lesz boszorkányper és ki lehet próbálni számos középkori játékot is. A délutáni órákban sor kerül az egri ostrom fordított tükrére. A Végvári Vigasságokon már megszokott és megszeretett fegyverbemutatót és vitézi próbát ezúttal a zoknicsata teszi még színesebbé.
 
Ünnepeljük együtt a magyarok egri győzelmét!
 
 
Vár az élmény!
Eger a te történeted, idén is!
 
 
 
Sajtókapcsolat: Szlopóczki Janka Ypsylon Média
szlopoczki.janka@ypsylonmedia.hu, +36 70 953 03 08
 
Foglaljon helyet! konferencia
2015-10-12
FOGLALJON HELYET! címmel október 12-én tartja a színházi szakma a Nemzeti Színházban a I. konferenciát a színházjegy értékesítésről. Hogyan szervezzünk közönséget? Hol és hogyan vásárol a közönség színházjegyet? Hogyan segíti a marketing a jegyeladást? Mivel győzhető meg a gazdasági igazgató és az igazgató?
Ilyen, és ehhez hasonló kérdésekre keressük a választ október 12-én a Nemzeti Színházban. Neves színházigazgatók, gazdasági igazgatók, marketing szakemberek és háttérmunkások közreműködésével előadások és kerekasztal beszélgetések során tapasztalatot cserélnek majd a résztvevők. 

Az Ypsylon Média a kommuniációs feladatok ellátásáért volt felelős. 
Belvárosi Napok Gödöllő
2015-09-13
2015-ben immár harmadik alkalommal volt Magyar Teátrum Sátor a gödöllői Belvárosi napokon. Az Ypsylon Média a sátor programjainak koordinálásával, a helyszíni lebonyolítással és a műsorvezető biztosításával vett részt az esemény sikerében.
Teátrumi Mocorgó Tusványoson
2015-07-22
2011-ben hagyományteremtő szándékkal indult el a Magyar Teátrum Sátor a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen. Ennek immár ötödik éve és a főszervezőkkel való sikeres együttműködésnek köszönhetően a kulturális sátor állandó színfoltja lett a fesztiválnak.
A Magyar Teátrum Sátor 2015. július 22. és 25. között a már megszokott programelemekkel várja az érdeklődőket. A fesztivál teljes ideje alatt látható lesz a Teátristák című kiállítás, mely két évszázad színházi alkotóit mutatja be. A délelőtt ismét a gyermekeké, ahol a Teátrumi Mocorgó kicsiket és nagyokat egyaránt játékos kalandokra invitál.
Eger a te történeted, nyáron is! 2015
2015-06-08
Az Ypsylon Média idén is együtt dolgozik Eger városával. 2015-ben újabb izgalmas kommunikációs kampányok, fesztiválok várnak ránk. 

„EGER A TE TÖRTÉNETED, NYÁRON IS!” - 2015.
 
Eger Önkormányzata az elmúlt években elindított egységes turizmusfejlesztési koncepció mentén idén is gazdag programkínálattal és színes marketing akciókkal igyekszik mindenkit Egerbe csábítani és megmutatni a város sokszínűségét. Mindenki, aki 2015 nyarán Egerbe látogat, személyes tartalommal töltheti meg a jól bevált szlogent: „Eger a te történeted!”
Egri vár, Bikavér és Csillag, Dobó és Gárdonyi, barokk és Török Fürdő - megannyi szó és kifejezés, melyről rögtön a hevesi megyeszékhely jut eszünkbe. Évről évre sokan visszavágynak hozzánk, mások először találkoznak városunk értékeivel, de egy biztos: a megújult Egert nemcsak látni kell, hanem érdemes átélni, megélni! Ehhez minden segítséget meg is ad a város, hiszen 2015-ben is várják vendégeinket a már jól ismert gasztronómiai, kulturális és történelmi fesztiválok. Izgalommal tekintünk előre a korábbi években megkezdett kreatív kampányok folytatására, de néhány újdonságot is szeretettel ajánlunk az Eger iránt érdeklődők figyelmébe!
 
Jumurdzsák blogja
Az elmúlt évek sikerein felbuzdulva 2015-ben is online-játékra hívjuk az országot: ismét blogol majd a félszemű a város honlapján, az eger.hu oldalon. Kálloy-Molnár Péter és Süveges Gergő után újból egy ismert hazai közéleti személyiség osztja meg az országgal a saját, személyes egri történeteit rejtélyes módon, úgy, hogy az Egri csillagok hírhedt törökjének szerepében tetszeleg. A kérdésünk továbbra is az: ki ő? A helyes megfejtők jutalma ez alkalommal sem marad el!
 
Költözz Egerbe!
A „Költözz Egerbe!” projekten 2015-ben „csavarunk egyet” és a sport, a kultúra, illetve a celeb világ területéről jól ismert személyeket költöztetjük a városunkba. A meghívásunk lényege: jöjjenek el, nézzék meg és mondják el országnak-világnak, hogy milyen érzés egy kicsit egrivé válni.
 
Kovács Kati Egri Dal Verseny (KKEDV)
Eger városa meghirdeti a Kovács Kati Egri Dal Versenyt (KKEDV), mellyel a Kossuth- és Liszt-díjas művésznő pályafutása kezdetének 50. évfordulója előtt tiszteleg. A versenyt általános és középiskolás diákokból álló alkalmi, vagy állandó kórusok (vokális együttesek) számára szervezzük meg. A KKEDV döntőjét 2015. október 27-én tartjuk Egerben. A verseny díszvendége és díjátadója Kovács Kati, városunk díszpolgára, aki a döntő estéjén koncertet ad Egerben. Részletek itt: www.eger.hu/kovacskati
 
Egri Vár
A 2015-ös évben megújul az Egri Vár, amely immár Nemzeti Emlékhely, s amely június 20-án a Múzeumok Éjszakája vidéki központja lesz. Elkészült a csodálatos panoráma-várfalsétány, daru dolgozik a több mint 30 éve bezárt Török kertben és a Vár legmagasabb pontja, a Szép-bástya újjáépítésén. Miközben a kivitelezők a földalatti kazamata-rendszer teljes felújításán munkálkodnak, a Dobó István Vármúzeum kínálata új, interaktív kiállításokkal gyarapodott. Bővült a 3D mozi kínálata és elindult az „interpretátori” bemutatók sorozata, így akár ezeréves időutazást is tehet a látogató. A Várban augusztus 1-2 között ismét lesz Gárdonyi Géza Irodalmi Fesztivál. Míg augusztus 14-16 között a Végvári Vigasságokon ismét újraéled a Legenda.
 
Teátrumi Mocorgó a POSZT-on
2015-06-06
Pécs városa ismét szeretettel fogadta a Teátrumi Mocorgót, mely immár negyedik alkalommal vett részt a POSZT-on. Június 6-án és 7-én 10 és 14 óra között egy igazán színes és egyedi világ várta a kicsitket és nagyokat a Dóm téren. 

Ismét lesz Székelyföld-Magyarország barátságos futsal mérkőzés
2015-06-03
Az Ypsylon Média sportkommunikációval is szívesen foglalkozik. 

SAJTÓKÖZLEMÉNY
A hagyomány folytatódik
Ismét lesz Székelyföld-Magyarország barátságos futsal mérkőzés
 
A külhoni és a hazai magyar kapcsolatok erősítése miatt indult útjára 2004-ben a felnőtt futsal mérkőzések sorozata. A több mint tíz éves múltra visszatekintő hagyomány idén is folytatódik. A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából 2015. június 3-án Székelyudvarhelyen, június 4-én Sepsiszentgyörgyön lesz látható a baráti mérkőzés.
 
A minden évben megrendezett találkozók során természetesen nem az eredmény a legfontosabb, ennek ellenére, a mérleg ez idáig a székely válogatott felé billen: nyolc győzelmükre a magyar válogatott négy sikerrel tudott válaszolni. 2004 óta a Székelyföld- Magyarország mérkőzést több hazai város (Karcag, Debrecen, Hajdúböszörmény, Berettyóújfalu, Békéscsaba) és az erdélyi Székelyudvarhely, Kézdivásárhely fogadta be.
 
Most 2015. június 3-án, 19.00 órától a székelyudvarhelyi Városi Sportcsarnokban és 4-én, a sepsiszentgyörgyi Szabó Kati Sportcsarnokban a tizenharmadik, illetve a tizennegyedik mérkőzésekre kerül sor.
 
A Jakab Zoltán (Székelyudvarhely) vezetőedző és Farkas Attila (Sepsiszentgyörgy) pályaedző által felkészített székely válogatott kerete a következő: Klein László, Péter Róbert, Kisgyörgy Zsolt, Szőcs László, Csoma Ferenc, Szabó Zsolt, Mánya Szabolcs, Bíró Attila, Szécsi Barna, Mihály Zoltán, Miklós Tamás, Simon Arnold (Székelyudvarhely), Casineanu Adrian (Kézdivásárhely), Csoma Alpár (Marosvásárhely), Máté József és Kanyó Szilárd (Sepsiszentgyörgy).
 
A Sito Rivera vezetőedző és Korolovszky Gábor, illetve Fehér Zsolt pályaedzők által felkészített magyar válogatott a következő kerettel vág neki az összecsapásoknak: Varsányi áron (Rubeola), Tóth Gyula, (Győr), Hosszú Ádám, Klacsák Bence (Aramis), Vas Ádám, Németh Péter (Veszprém), Rábl János, Lovas Norbert, Gál István, Nagy Tamás (Berettyóújfalu), Vidák Balázs, Hegyesi Zsolt, Hajmási Milán és Öreglaki Norbert (Swietelsky-Haladás).
 
Korábban a székely válogatott gerincét a Székelyudvarhely Sportklub adta, mely idén ünnepli második országos bajnoki címének tízedik évfordulóját. Ez alkalomból a székelyudvarhelyi mérkőzés előtt kerül sor a Székelyudvarhely Sportklub 2004/05 – Csíkszeredai Főkonzulátus mérkőzésre.
 
Program:
Június 3., Székelyudvarhely, Városi Sportcsarnok:
-          18.00 óra: Székelyudvarhely SK 2004/05 – Csíkszeredai Főkonzulátus
-          19.00 óra: Székelyföld – Magyarország
Június 4., Sepsiszentgyörgy, Szabó Kati Sportcsarnok:
-          20.00 óra: Székelyföld – Magyarország
 
A belépés díjtalan! Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
 
Hajrá Székelyföld, hajrá Magyarország!
 
Sajtókapcsolat: Szlopóczki Janka-Ypsylon Média;
szlopoczki.janka@ypsylonmedia.hu; + 36 70 953 03 08
Gyereknap
2015-05-30
Az Ypsylon Média 2015. május 30-án a Dél-pesti Kórház gyereknapi programjának szervezésében és lebonyolításában vett részt, míg másnap a gödöllői gyereknapra biztosította Szabó Zselyke műsorveztőt és a Handa Banda mesezenekar produkcióját.





Mozgásban a Tehetség, Győr
2015-05-19
A Nemzeti Tehetség Program alapvető célja a Magyarországon és a külhoni magyarlakta területeken a tehetségsegítés fejlesztése.
 
A program keretében az Új Nemzedék Központ, mint a kormányzati ifjúságpolitikai, tehetségfejlesztési célkitűzések egyik kiemelt megvalósító szervezete, együttműködésben az EMMI Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárságával, 2015 tavaszán egy országos ismeretterjesztő rendezvénysorozatot valósít meg. 
 
Az Új Nemzedék Központ programszervezési partnereként az Ypsylon Média szervezte meg és bonyolította le a Mozgásban a tehetség című tematikus napot, melyen közel 200 diák, szülő és pedagógus vett részt. A színpadi programok mellett interaktív standok és foglalkozások várták a résztvevőket.


Nemzetiségi Színházi Kollokvium II.
2015-05-07
A Nemzetiségi Színházi Szövetség immár 2. alkalommal szervezte meg a kisebbségi színjátszás eszmecseréjére alkalmas fórumot. Az Ypsylon Média a Szövetség titkárságaként a szervezésben és lebonyolításban vett részt.
 
II. NEMZETISÉGI SZÍNHÁZI KOLLOKVIUM
Programterv
 
Nemzetközi színházi szakemberek meghívásával – akik egyben saját kisebbségi közegükben alkotnak – igyekszünk majd válaszokat keresni arra, hogy a lehetséges pólusok között milyen mozgástér jut. Továbbá feltesszük a kérdést, hogy a tervezhető jövőben mi vár a nemzetiségek önálló kulturális-színházi kezdeményezéseire. Vajon az állami és önkormányzati keretek között partneri, vagy éppen az eszközként való kihasználtság határozza meg nemzetiségi színjátszásunk cselekvési területét? Kérdések, melyekhez most már merünk jelen lenni, kérdéseket feltenni, és a válaszokat kieszközölni. 
 
 
Helyszín:         Budapest, Nemzeti Színház (1095 Budapest, Bajor Gizi park 1.)
Időpont:         2015. május 7, csütörtök 10-14 óra
 
Tervezett program:
 
Megnyitó - Vitaindító gondolatok     
Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója és a Fórum házigazdája
Gergely László, a Nemzetiségi Színházi Szövetség elnöke, a Fórum szervezője
 
Közelképek
A határon túli magyar színjátszás helyzete
Felkért előadók:
a.     Czajlik József, a Kassai Thália Színház igazgató-főrendezője, aki a felvidéki kisebbségi színjátszásról nyújt áttekintő képet
b.     Tapasztó Ernő, az Aradi Kamaraszínház igazgatója, aki a partiumi és romániai színházaink helyzetébe avat be, míg
c.      Venczel Valentin, az Újvidéki Magyar Színház igazgatója, aki a Vajdasági magyar színjátszás sajátosságait fogalmazza meg.
 
Hozzászólások és vélemények – az elfogadás, vagy éppen a különbözőségek szakmai kimondása; beszélgetés
 
Összefoglalás, zárszó
 
Az esemény során a Nemzetiségi Színházi Szövetség Csárdáskirálynő című előadásából hallhatnak részleteket.
 
 
A rendezvény moderátora:
Petrányi Barna
 
Megújul az Egri Vár
2015-05-01
Az Ypsylon Média a Dobó István Vármúzeum kommunikációs partnereként vesz részt a 2015-ös nyári események megismertetésében.
 
„Nagy nyüzsgés” várja az Egri várba érkező vendégeket, olyan, amelyet 1551-52-ben tapasztalhatott az ostromra készülő várnép.
 
Idén megújul az Egri Vár! Új, interaktív kiállítások nyílnak, gyarapszik a 3D mozi kínálata, a földalatti kazamata-rendszer teljes műszaki felújítást kap, valamint új, eddig feltáratlan területekkel bővül.
 
Az Egri Vár turisztikai attrakciói fejlesztésének eredményeképpen új élményekkel gazdagodhatnak a látogatók. 2015. május 4-én ideiglenesen bezár a Kazamata-rendszer. A leállás ideje alatt nemcsak műszakilag újul meg a földalatti világ, hanem új kiállításokkal is gyarapszik majd. Az interaktív tárlatok a vár hadi építészetét, a korabeli ostromok és az Egri Csillagok titkait mutatják majd be, megújulnak az ágyútermek, aknafigyelő folyosók. Megnyílik egy olyan új kazamata szakasz, mely az 1596-os ostrom során omlott be.
 
Május 4-től új program indul Egri csillagok túra címmel, melyet a látogatói igények hívtak életre. Sokan kíváncsiak arra, hogy hol próbált meg Éva és Miklós belopódzni a várba és sokan szeretnék tudni, hogy hol volt Bornemissza Gergely tudós műhelye, honnan indultak az asszonyok, hogy kivegyék részüket a várvédelemből. Az Egri Csillagok túra során ezekről és még sok más regénybeli titokról lehull a lepel.
 
A Vár új attrakciója a Történelem Testközelből című program is. Az interaktív előadáson a török kor fegyvereinek használatát mutatják be katonai hagyományőrzők, megismertetik az Érdeklődőket a végvári élet szépségeivel és kalandjaival.
 
Az Ispotály-pincében található, 3D technikával működő moziterem műsora májustól új filmmel bővül. A Dobó István várát bemutató animáció mellett a gyerekek a dinoszauruszok csodás világába is beléphetnek és az ezeréves magyar múlt felemelő, ám néhol keserű pillanatainak részeseivé is válhatnak.
 
2015. május 1-től új belépőjegyfajtákat vezet be a Vár. Régi látogatói igényt teljesítve a komplex jegy lehetővé teszi a várban található összes szolgáltatás és tárlat együttes látogatását. Szintén új szolgáltatás, hogy SZÉP Kártyával is fizethetnek a várba érkezők!
Művészeti Tehetségnap Nyíregyháza
2015-04-24
 
A Nemzeti Tehetség Program alapvető célja a Magyarországon és a külhoni magyarlakta területeken a tehetségsegítés fejlesztése.
 
A program keretében az Új Nemzedék Központ, mint a kormányzati ifjúságpolitikai, tehetségfejlesztési célkitűzések egyik kiemelt megvalósító szervezete, együttműködésben az EMMI Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárságával, 2015 tavaszán egy országos ismeretterjesztő rendezvénysorozatot valósít meg. 
 
Az Új Nemzedék Központ programszervezési partnereként az Ypsylon Média szervezte meg és bonyolította le a Művészeti Tehetségnapot, melyen közel 200 diák, szülő és pedagógus vett részt. A színpadi programok mellett interaktív standok és foglalkozások várták a résztvevőket.


 

Megújult a Dél-pesti Kórház honlapja
2015-04-15
Az érdeklődők mostantól egy modern, könnyen átlátható felületen érhetik el a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézettel kapcsolatos híreket, információkat. Az új honlap címe: http://www.delpestikorhaz.hu
Együtt az egészségért! Fókuszban a légúti allergia és a laktóz-intolerancia
2015-04-15
A Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet sok szeretettel vár minden érdeklődőt 2015. március 28-án, szombaton, reggel 9 órától délután 14 óráig tartó Egészségnapjára. A régió meghatározó egészségügyi intézményeként, kiemelten fontosnak tartjuk, hogy segítsük az ellátási körzetünkben élőket az egészségtudatos életmód kialakításában és a prevenció fontosságának felismerésében. Az évente kétszer megrendezett Egészségnappal ehhez kívánunk hozzájárulni, ezért ezeken a napokon ingyenesen, beutaló és előjegyzési időpont nélkül, kissé kötetlenebb formában végezzük el a szűrővizsgálatokat.

Tavaszi Egészségnapunkon fókuszban a légúti allergia és a laktóz- intolerancia áll. Az érdeklődők számára lehetőség nyílik ingyenes allergia vizsgálatra (PRICK- teszt), légzésfunkciós vizsgálatra, tüdőszűrésre, laktóz -intoleranciára vonatkozó szaktanácsadásra, látásvizsgálatra is. Hagyományainkhoz híven a szűrővizsgálatok és orvosi konzultációk mellett sok színes kísérőprogrammal, életmód tanácsadással, diétás kóstolóval, ingyenes vérnyomás-, vércukor- és koleszterinszint méréssel, újraélesztés oktatásával, dohányzás leszoktató programmal, valamint érdekes előadásokkal és kiállítókkal várjuk az érdeklődőket.
Szerencsenap
2015-03-31
Az Ypsylon Média egész napos csapatépítő tréninget tartott a Szerencsejáték Zrt. Biztonsági Igazgatóságának. 5 állomás, logikai, ügyességi és tudásbeli kihívások várták a 30 fős csoportot. Bár senki nem ment üres kézzel haza, de a nap végén a pontszámítás eredményeként nyertes csapat külön jutalomban is részesült. 
Winteretno fesztivál
2015-02-25
Az Ypsylon Média A Magyar Teátrumi Társaság titkárságaként vett részt a Winteretno fesztivál szervezésében és lebonyolításában. 

Winteretno fesztivál
2015. február 26-27.
Szabadka, Népkör Magyar Művelődési Központ
 
Színház van az én utcámban!
A Magyar Teátrumi Társaság a Népkör Magyar Művelődési Központtal közösen immár harmadik alkalommal rendezi meg 2015 telén kulturális színházi fesztiválját Szabadkán, a Winteretno fesztivált.
2015. február 26. és 28. között ingyenes gyermekprogramokkal és esti színházi előadásokkal várjuk a szabadkai közönséget. Idén is lesz Teátrumi Mocorgó játszóház, ahol a legkisebbek a babjátszóban animátoraink segítségével próbálhatják ki színes, egész teret uraló játékainkat. A játszóház kézműves foglalkozásokkal és logikai asztallal várja a nagyobbakat. A délelőtti gyermekelőadások során láthatóak lesznek a Lúdas Matyi, a Mátyás király és a Ki játszik ilyet? című mesék.
Csütörtök délután a szabadkai Fabula Rasa gyermekszínjátszó grund Szentivánéji álom című előadásával indul a fesztivál Utó-kapaszkodó programsávja. Továbbá látható lesz a Békéscsabai Jókai Színház Domján Edit és Szécsi Pál szerelméről szóló estje, majd Koncz Gábor Buzzati novelláján keresztül saját életútját mutatja be.
Szabó László a Magyar Teátrumi Társaság titkára elmondta: „Ha valahova elsőként megyünk az egy új kezdeményezés, ha másodjára, akkor az visszatérés, ha pedig harmadjára, akkor az már hagyomány. Öröm számunkra, hogy a Winteretno fesztivál immár hagyománnyá vált, melyet szeretettel vár a szabadkai közönség. Szervezetünk egyik fontos küldetése a kultúra határok nélküli közvetítése. Ezért is bír kiemelt jelentőséggel a szabadkai Winteretno fesztivál.”
Mikulásünnepség a Dél-pesti Kórházban
2014-12-01
Együtt az egészségért!
2014-09-13
Robotkrumpli Fesztivál és Street Art Jam Egerben
2014-09-05

2014. szeptember 5-6.
 
 
Szeptember elején ismét izgalmas programmal várja az Egerbe látogatókat a város. 2014. szeptember 5-6. Robotkrumpli Fesztivál a Bolyki Pincészetnél a Losonczy-völgyben, szombaton pedig graffiti style battle & live painting egyszerre két helyszínen.
 
Robotkrumpli Fesztivál
Az Egri Borvidék egyik kedvenc és kiemelt hónapja a szeptember. Az évszakváltást a Bolyki Pincészet már nem első alkalommal egy kulturális, zenés gasztronómiai fesztivállal indítja. Három helyszínen számos koncerttel, Dj-vel, különleges krumpli-ételekkel és borokkal is várják a látogatókat. Mindkét napon lesz Tájexpo, melynek célja, hogy a helyi-, kistérségi termelők bemutathassák minőségi termékeiket a nagyközönségnek. A nagyszínpadon a Belga és a Halott Pénz zenekarok koncertje lesz látható.
 
EGER STREET ART JAM
Szeptember 6-án, szombaton ismét összecsapnak a legjobb hazai graffiti stílusok, ezúttal Egerben. A verseny egyszerre két helyszínen zajlik majd. Az amatőr versenyzők egy aluljárót vehetnek birtokba, míg a meghívott, profi stylemasterek az EgriX skatepark külső és belső falain vonultatják fel a legújabb alkotásaikat. A zsűrit a versenyzők maguk alkotják majd, a győztes az lesz, aki a társaktól a legtöbb szavazatot bezsebeli.
 
Sajtókapcsolat:
Ypsylon Média
Szlopóczki Janka
+36 70 953 0308
szlopoczki.janka@ypsylonmedia.hu
Street Art Jam Egerben
2014-09-05
Robotkrumpli Fesztivál
2014-09-05
Évadzáró díjátadó gála és Ukrajna Függetlenségének Évfordulója
2014-08-29
SAJTÓMEGHÍVÓ
 
A Békéscsabai Jókai Színház és a Szarvasi Vízi Színház sok szeretettel meghívja a sajtó munkatársait az alábbi két eseményekre!
 
 
Zalán Tibor 60 című gálaest
Időpont: 2014. augusztus 27., szerda 20.00
Helyszín: Szarvasi Vízi Színház
Zalán Tibor életét és pályáját végletek és legendák kísérik, életműve jelentős, a kortárs magyar irodalom egyik legsokoldalúbb alkotója.  A Békéscsabai Jókai Színház dramaturgja hamarosan kerek évfordulót ünnepel, ezért születésnapi Vers a víz fölött gálaműsorral köszöntik. A gálaműsorban közreműködnek a Békéscsabai Jókai Színház művészei és a József Attila-díjas ünnepelt írótársai. Házigazda: Huzella Péter Kossuth-díjas zeneszerző, gitáros-énekes. A rendezvény ingyenes.
 
Évadzáró díjátadó gála és Ukrajna Függetlenségének Évfordulója
Időpont: 2014. augusztus 29., péntek 19:30
Helyszín: Szarvasi Vízi Színház
 
Az eseményen jelen lesz:
Alexander Zhuravchak, Ukrajna helyettes kulturális minisztere
Junger Mykhailo, Ukrajna ideiglenes ügyvivője
Dr. Hoppál Péter, kultúráért felelős államtitkár (Emberi Erőforrások Minisztériuma)
Balog István, Ukrajna Magyarországi Nagykövetségének kulturális attaséja
Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója
Babák Mihály, Szarvas város polgármestere
Fekete Péter, a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója, a Vidéki Színházigazgatók elnöke
Orosz Ildikó, a Beregszászi Tanárképző Főiskola főigazgatója
Alekszander Knyiga, a Kherszoni Mikola Kulisa Színház igazgatója
 
Az eseményen sor kerül a Szarvai Vízi Színház szakmai díjainak kiosztására és 20.30-kor angol-magyar felirattal, orosz nyelven bemutatatják a Kherszoni Mikola Kulisa Színház előadásában Bulgakov Pontius Pilatus (Mester és Margarita) című darabját.
 
Tisztelettel kérjük, hogy részvételi szándékukat az alábbi elérhetőségen jelezzék felénk. Köszönjük.
 
Információ és sajtókapcsolat: Szlopóczki Janka; Ypsylon Média; +36 70 953 0308; szlopoczki.janka@ypsylonmedia.hu
SÜVEGES GERGŐ VOLT IDÉN A TITOKZATOS JUMURDZSÁK
2014-08-21
 
2014. augusztus 21-én az Egri Gárdonyi Géza Színház falai között titokzatos és váratlan események közepette, a „Költözz Egerbe!” idei párosának segítségével leplezték le a rejtélyes blogolót!
 
Az eger.hu oldalon 2014. július 21-én immár második alkalommal különleges, nem mindennapi blog indult. Jumurdzsák életre kelt és blogot indított, melynek során négy héten keresztül izgalmas egri történetekkel gazdagodott minden olvasó.
 
„Úgy hiszem… ez nagyon korrekt kis apartman… Jumurdzsák úr…” - hangzott egy alkalommal, mikor korunk hőse megérkezett Eger városába. Menetelt Egerből-Egerbe, meghódította a várat és még sok minden más is kiderült az elmúlt hetekben.
 
A közönség 2014. augusztus 20-ig küldhette be a tippeket, arra vonatkozóan, hogy vajon ki is bújt a sorok mögé. A bejegyzésekben elrejtett utalások valakit közelebb vittek a megoldáshoz, míg másokat elbizonytalanítottak.
Helga írta nekünk a tippje mellé: „Nagy örömmel vettem észre, hogy a tavalyihoz hasonlóan az idén is blogol a Félszemű dervis. Tavaly is izgalmas volt a játék, akkor sajnos nem nyertem. Az idén is nagyon tetszett. Sokat törtem a fejem és nyomoztam az interneten, ki lehet az álarc mögött. … Remélem helyes a tippem és Fortuna kegyes lesz hozzám az idén. Gratulálok a játék kitalálójának és a szervezőknek is! Remélem jövőre is játszhatunk!”
Endre pedig ezt írta: „Nagyon tetszik ez a kezdeményezés. Illetve ha a tavalyi volt a kezdeményezés akkor jelen játék a folytatmányozás? :) Van egy meglehetősen erős tippem a megfejtésre. Sokat segített az iskolák sora és a családról írt pár szó. Még nem kiabálom el. Később jelentkezem.” – majd egy héttel később helyesen tippelt… ;)”
Közel 100 megfejtés érkezett, melynek többsége a helyes nevet tartalmazta. Ugyanakkor többen gondoltak Lackfi Jánosra és Takács Bence Ervinre is. A helyesen tippelők között egy egri wellness- hétvégét, és egy speciális, helyieknek szóló ajándékcsomagot sorsolt ki Eger városa. A nyertesek: Oláh-Kis Adrienn Békésről, illetve Angyalné Dobos Virág Egerből.
 
Tavaly Kálloy-Molnár Péter színművész, dalszerző-énekes bújt a sorok mögé. Idén Süveges Gergő újságíró és televíziós műsorvezető vállalta magára a török szerepét, mert izgalmasnak, érdekesnek tartotta a feladatot. A leleplezésben a „Költözz Egerbe!” idei párosa, Reni és Bálint is aktívan részt vett. Így utolsó, Egerben töltött órájuk sem telt unalmasan. A részleteket a Költözz Egerbe 2014 Facebook oldalon osztják meg.
 
Ha valaki véletlenül lemaradt a Jumurdzsák blogról, megtalálja Gergő személyes, egri történeteit az eger.hu oldalon.
 
Sajtókapcsolat: Szlopóczki Janka; szlopoczki.janka@ypsylonmedia.hu; +36 70 953 03 08
VÉGVÁRI VIGASSÁGOK
2014-08-15

TÖRTÉNELMI FESZTIVÁL AZ EGRI VÁRBAN
2014. augusztus 15-17.
 
Idén tizenkilencedik alkalommal újra várja a családokat, a hadtörténet, a kultúra és a gasztronómia szerelmeseit az Egri Vár. A Dobó István Vármúzeumban három napra megelevenedik a történelem.
 
A hagyományokhoz híven idén is a hadak megérkezésével indul a „végvári história”. A felvonulást követően Dobó István ünnepélyes keretek között átveszi a várat, majd eldördül az első ágyúlövés, ezzel is jelezve, hogy elkezdődött az időutazás.
 
A 16. századi hangulatot garantálja a tüzérségi- és solymászbemutató, az apródok felavatása és a játék, melynek részeként Dobó fogadja Bornemissza Gergelyt, felvonulnak a török seregek, sőt még a Várvédők is felesküdnek.
 
A történelmi utazás során azonban a gyermekek sem fognak unatkozni. Játszóház, gyermekelőadások, kézműves foglalkozások és az egész családot próbára tevő vitézi kihívás garantálja az egész napos szórakozást.
 
A kultúra és a szakmai programok iránt érdeklődők Király Júlia irodalomtörténész vezetésével bepillanthatnak Gárdonyi titkos életébe, végig járhatják az író kedvelt helyeit magába foglaló egykori otthonát. Sőt a rejtélyek azonban itt még nem érnek véget. Aki elég bátorságot érez magában, az a föld alá szállva, fáklyával a kézben felfedezheti a vár földalatti erődrendszerét.
 
Az esti órák főszereplője a zene lesz, fellép a Hevesi Happy Band és a Blackrose Night reneszánsz rockzenekar.
 
A fesztivál egyik csúcspontja az 1552-es ostrom. Az egri Vitézlő Oskola az ország különböző részeiről érkező hagyományőrző csapatokkal kiegészülve idén is megküzd a törökkel.
 
Eger. Vár.
Eger a te történeted, nyáron is!
 
A fesztivált támogatja a Nemzeti Kulturális Alap.
 
 
Sajtókapcsolat:
Szlopóczki Janka Ypsylon Média
szlopoczki.janka@ypsylonmedia.hu, +36 70 953 03 08
Idén Reni és Bálint is védi az Egri Várat
2014-08-15

 
2014. augusztus 16-án, szombaton 18.05-kor és 17-én, vasárnap 11 órakor a Végvári Vigasságok keretei között, immár harmadik alkalommal kerül megrendezésre az Egri Vár Ostromjátéka, melybe az idei Költözz Egerbe! pályázat győztes párosa is becsatlakozik.
 
Reni és Bálint 2014. augusztus 6-án foglalta el Eger városát és már javában élik közel sem hétköznapi életüket, melyről természetesen minden nap beszámolnak. Két hetes egri tartózkodásuk során számos kalandban van részük. Az elmúlt néhány napban már felfedezték a Szépasszony-völgyet, hűsöltek az Egri Termál- és Strandfürdő medencéiben, megnézték az Egri Csillagok előadást, miközben a helyi gasztronómia felfedezésére is kellő időt fordítottak. Persze az ő egri történetük még közel sem ért véget. Ez alkalommal ugyanis Berecz Mátyástól, a Dobó István Vármúzeum igazgatójától és Csillag Tamástól, az Egri Vitézlő Oskola elnökétől felkérést kaptak az ostromban való részvételre.
 
A 2014. augusztus 15. és 17. között immár tizenkilencedik alkalommal kerül megrendezésre az Egri Várban a Végvári Vigasságok című fesztivál, melynek egyik látványos és népszerű programja a hétvégi 1552-es ostrom. A játék részeként az egri Vitézlő Oskola az ország számos hagyományőrző csoportjával kiegészülve újra megküzd a törökkel.
 
A három napos fesztivál során megelevenedik a történelem, ahol családi, kulturális, szakmai- és zenei programok egyaránt várják az érdeklődőket. A programról bővebb információ az egrivar.hu weboldalon található.
 
Aki pedig arra kíváncsi, hogy Reni és Bálint, hogyan győzi le a törököket, az kövesse őket online a koltozzegerbe.blog.hu-n vagy a Költözz Egerbe 2014 facebook oldalon.
 
 
Eger. Vár.
Eger a te történeted, nyáron is!
 
A Végvári Vigasságokat a Nemzeti Kulturális Alap támogatja.
 
 
Sajtókapcsolat:
Szlopóczki Janka Ypsylon Média
szlopoczki.janka@ypsylonmedia.hu, +36 70 953 03 08
Költözz Egerbe! 2014 A költözés napja
2014-08-06

 
Reni és Bálint „elfoglalta” Egert!
 
 
A Költözz Egerbe!  pályázat győztesei, Reni és Bálint 2014. augusztus 6-án hivatalosan is „elfoglalták” Egert. A harminc jelentkező közül kiválasztott fiatal, komáromi házaspár a mai naptól kezdve aktív része lesz a város életének.
 
A két fiatal az elmúlt hetekben már izgalommal készült az előttük álló utazásra, mely ezennel elindult. Reni és Bálint a mai naptól elkezdi írni és megélni a saját egri történetét. Minden nap videós, képi és szöveges beszámolókkal jelentkeznek, melyek lehetőséget teremtenek arra, hogy mindenki bepillantást nyerjen az egri hétköznapokba, a város által kínált kulturális, gasztronómia és szabadidős élményekbe.
 
Vendégszerető lakosok, kalandos városi túrák és igazi egri hangulat várja a fiatalokat. Izgalmas és emlékezetes pillanatokban lesz részük, mely biztos számos meglepetést rejt. Ki tudja, talán a Végvári Vigasságok katonái között felbukkan Bálint? Vagy Renit elrabolja az egyik félszemű dervis?
 
Aki kíváncsi arra, hogy mi történik velük, az ne habozzon! Reni és Bálint városfelfedező mindennapjai 2014. augusztus 6-tól követhetőek: koltozzegerbe.blog.hu és Költözz Egerbe! 2014 facebook oldalon.
 
További információ:
Ypsylon Média
Szlopóczki Janka
+36 70 953 0308, szlopoczki.janka@ypsylonmedia.hu
Ma indul a Gárdonyi Irodalmi Fesztivál Egerben
2014-07-31

 
Az egri Dobó István Vármúzeum immár második alkalommal rendezi meg 2014. július 31. és augusztus 3. között a Gárdonyi Irodalmi Fesztivált, mely egy kulturális élményekben gazdag, családbarát rendezvény.
 
A fesztivál szervezői számos családi, gyermekeknek szóló programmal készülnek. A tavaly sikeresen elindított Gárdonyi kuckó most sem hiányozhat, melynek keretei között meseprogrammal várják a kicsiket. Lesz kézműves foglalkozás, játszóház, miközben a vár területén gólyalábasok és vándormutatványosok is megjelennek. A gyermekelőadások között látható lesz Lázár Attila-Gárdonyi Géza: Állatmesék című műve bábjáték formájában és fellép az Apacuka zenekar.
 
A kultúra iránt érdeklődő közönséget különleges szakmai program fogadja a Gárdonyi házban. Az interaktív tárlatvezetés részeként mindenki bepillantást nyerhet Gárdonyi titkos életébe.
 
A Gárdonyi Irodalmi Fesztivál ad otthont a Casting 2014 szereplőválogatásnak. Szombaton 10 órától szereplőválogatást tartanak az Egri Várban. Keresik Vicuskát és az idei Bornemissza Gergelyt, aki a nyár során a szerepbe bújva részt vesznek a Végvári Vitézek előadásaiban. Az igazi premier természetesen 2014-ben is az Ostrom lesz a 2014. augusztus 15-17. között megrendezendő Végvári Vigasságokon.
 
Az idei év igazi különlegességének számít az Apródverseny, melynek révén kicsik és nagyon vitézi próbán vehetnek részt. A győztes a Végvári Vigasságon elnyeri Dobó István apródja címet.
 
A zene szerelmesei sem fognak unatkozni most hétvégén Egerben. A fellépők között a Funk Off! zenekarral, a Sebő együttessel, a Hot Jazz Banddal és a Kolompos együttessel találkozhatnak a fesztiválozók. A színház világába az Agria Nyári Játékok és a Patka&Dvorak Radnóti estje kalauzol el.
 
Eger. Vár. Mert Eger a te történeted!
 
 
Sajtókapcsolat:
Ypsylon Média
Szlopóczki Janka
+36 70 953 0308
szlopoczki.janka@ypsylonmedia.hu
Negyedik alkalommal Magyar Teátrum Sátor Tusványoson!
2014-07-23
 
A Magyar Teátrumi Társaság színházi sátra immár negyedik alkalommal kap helyet a 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban. Az erdélyi rendezvény befogadta, megszerette a Magyar Teátrum Sátrat, így idén már hagyományt követő módon lesz jelen a színház világa.
A Magyar Teátrum Sátor 2014. július 23-án nyitja meg kapuit. Házigazdák: Szabó László, a Magyar Teátrumi Társaság titkára, Fekete Péter, a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója és Németh Kristóf, a Budapesti Játékszín igazgatója.
A korábban jól bevált és sikeres szerkesztési elvet követve idén is lesz Teátrumi Mocorgó gyermek játszóház és szakmai beszélgetés. Ez utóbbi során az alábbi témákat vesszük sorra: Zene és színház, A kortárs magyar dráma, Színház és fiatalok. A beszélgetőpartnerek között egyaránt találkozhatunk ismert művészekkel (Kiki, Unger Balázs, Szomor György) és a témákban jártas szakemberekkel (Pálffy István, Fekete Péter, Szabó László, Radnai Péter, Németh Kristóf, Székely Csaba, György Attila).

A tavaly új színfoltként megjelenő kiállítás idén sem maradhat el. Ez alkalommal a Magyar Művészeti Akadémia „Bizánctól Csíksomlyóig” című passiótörténeti kiállítását tekinthetik meg a fesztiválozók.
A programok közül nem hiányozhat a zene és a színház sem. Első nap a Cimbaliband, Kiki és Szomor György fog koncertet adni, majd pénteken érkezik Tompos Kátya is.
Vendégünk lesz a Békéscsabai Jókai Színház és a József Attila Színház. Mindannyian zenés-prózai darabokkal készülnek, melynek során megelevenedik Karády Katalin és Munkácsy Mihály élete.
A koncertek után csütörtök este a Magyar Teátrum Kvíznight során játszani fogunk. Kiderül ki mit tud a magyar színjátszásról. Az utolsó két este a magyar zenéké és a bulié lesz a főszerep.
 
A Magyar Teátrum Sátor szeretettel vár mindenkit a 25. Tusványosi fesztiválon!
Addig kapaszkodj, amíg a kedved elér!
 
Sajtókapcsolat: Szlopóczki Janka, szlopoczki.janka@magyarteatrum.hu, +36 20 500 27 11

A Magyar Teátrumi Társaság titkársága az Ypsylon Média.
Fotók a képgalériában tekinthetők meg.
ÚJRA BLOGOL EGERRŐL A FÉLSZEMŰ DERVIS
2014-07-21

JUMURDZSÁK BLOGJA AZ EGER.HU OLDALON
 
Miről szól Jumurdzsák blogja a megújult eger.hu oldalon? A közös játékról.
Miért érdemes velünk játszani? Mert egy egri, szüreti hétvége a tét!
 
„Úgy hiszem… ez nagyon korrekt kis apartman… Jumurdzsák úr…” - hangzott egy alkalommal, mikor korunk hőse megérkezett Eger városába. Menetelt Egerből-Egerbe, meghódította a várat és még sok minden más is kiderül abból a blogból, amely július 21-én indult útjára az eger.hu oldalon.
Egyetlen dologra nem derül fény: hogy végül is ki ő valójában?
 
A tavaly elindított blog idén is folytatódik, Jumurdzsák blogja ugyanis nem csupán egy szokásos webnapló, amelyből megismerhetjük a blogger személyes élményeit és titkos életét, hanem egy játék is, amelyre az író, és Eger városa az olvasót invitálja. Jumurdzsák álarca mögött - négy héten át - egy közismert figura bújik meg, akinek a személyét illetően megéri találgatni!
Tavaly Kálloy-Molnár Péter színművész, dalszerző-énekes bújt a sorok mögé. Vajon Jumurdzsák álarca kit rejt 2014-ben? Egy szüreti hétvégét, valamint a helyesen tippelő egriek között egy speciális, helyieknek szóló ajándékcsomagot sorsolunk ki azok között, akik kitalálják, ki az az országosan ismert személyiség, aki Magyarország legismertebb törökének a bőrébe bújt, s a megfejtést augusztus 20-án, 24.00 óráig elküldi az 1552@ph.eger.hu címre.
 
Amit Jumurdzsák már az elején kijelentett magáról: "Kérdez és ír, aki a hírektől a párkapcsolatokig, kultúrától a gyereknevelésig sokféle témában hallatta már a hangját."
 
Egy olvasói vélemény 2013-ból:
„Üdv Eger! Nagyon kedveltem a játékot! :) Alig vártam, hogy megjelenjenek az újabb információk. :) Rengeteget nyomoztam.... Pár éven át Egerben nyaraltam, nekem is a szívemhez nőtt a város. Bízom benne, hogy a nyomozásom sikeres volt, s ha nem is nyerek, már akkor is érdemes volt játszanom. Köszönöm a blogbejegyzéseket!”
 
A FONTOS TUDNIVALÓK EGY CSOKORBAN:
  • A tippeket augusztus 20-án 24.00 óráig várjuk az 1552@ph.eger.hu címre. Kérjük, jelöljék meg, hogy a tippet melyik településről küldték nekünk!
  • Bármikor lehet tippelni, de érdemes várni vele, hátha Jumurdzsák még több részletet is elárul magáról!
  • Minden játékos kedvű érdeklődő csupán egyszer tippelhet, azzal kapcsolatban visszajelezni, hogy a beküldött tipp helyes-e, nem áll módunkban!
  • Érdemes velünk játszani, hiszen azok között, akik az ország más településeiről helyesen tippelnek, egy egri, szüreti hétvégét sorsolunk ki. A Jumurdzsák személyét sikeresen felfedő egriek között értékes ajándékcsomagot sorsolunk ki.
 
További információ:
Ypsylon Média
Szlopóczki Janka
+36 70 953 0308
szlopoczki.janka@ypsylonmedia.hu
Költözz Egerbe! 2014 Megvannak a győztesek
2014-07-20

 
Tar Renáta és Majorfalvi Bálint költözik Egerbe!
 
 
Költözz Egerbe!  címen immár második alkalommal hirdetett pályázatot Eger, melynek nyertesei augusztus 6. és augusztus 20. között élvezhetik a város vendégszeretetét.
 
A felhívásra olyan fiatalok jelentkezését várták, akik otthonosan mozognak a közösségi médiában, szívesen vezetnek blogot, érdeklődnek a hazai kulturális programok és fesztiválok iránt, és vállalják, hogy élményeiket megosztják az egész országgal. Jelentkezni 1 perces video feltöltésével lehetett, melyben kreatív módon kellett megmutatni miért szeretnének Egerbe költözni.
 
A közel 30 jelentkező közül 7 párost hallgatott meg a három zsűritag –Saxinger Veronika, Eger MJ Város kommunikációs és marketing referense, Németh Kristóf, színművész, a Játékszín igazgatója és Szabó László, kommunikációs szakember – július 18-án Budapesten a Játékszínben.
 
A 7 jelentkező bemutatkozó videója itt érhető el:
Bata Renáta és Sándor Ádám          https://www.youtube.com/watch?v=BwtPh51WR_s&feature=youtu.be
Lőrincz Gyöngy és Cservenák Zoltán         https://www.youtube.com/watch?v=eKUHx56MUQ0&feature=youtu.be
Juhász Éva és Bozsik Péter   https://www.youtube.com/watch?v=9L30WfNo128&feature=youtu.be
Tar Renáta és Majorfalvi Bálint
            https://www.youtube.com/watch?v=Q4gfdkoOcS8
Bódis Katinka Dorottya és Kovács Péter Gábor
            https://www.youtube.com/watch?v=wB_odZViqC4&feature=youtu.be
Tisch Gyöngyi és családja     https://www.youtube.com/watch?v=jfRZi5czA_I&feature=youtu.be
Veréb Brigitta és Becző Dávid         https://www.youtube.com/watch?v=sVnpYhdIMv0&feature=youtu.be

A kiválasztott fiatal házaspár Komáromból érkezik és két héten át vesz részt a város mindennapjaiban.  Videós, képi és szöveges beszámolókkal jelentkeznek Eger nyári fesztivál forgatagából, így kalauzolva a programok iránt érdeklődőket saját élményeiken keresztül.
 
Bárki találkozhat velük személyesen is az egri strandon, vagy részt vehet a nyertesekkel az idei Végvári Vigasságokon bemutatásra kerülő ostromon. Miközben a castingra beválogatott további 6 tehetséges páros munkáját Eger városa egy meghívással szeretné a nyár során megköszönni. 
 
Reni és Bálint városfelfedező mindennapjai 2014. augusztus 6-tól követhetőek:
koltozzegerbe.blog.hu, https://www.facebook.com/egrinyar2014?fref=ts
 
További információ:
Ypsylon Média
Szlopóczki Janka
+36 70 953 0308, szlopoczki.janka@ypsylonmedia.hu

Nagykorú lett Eger legnagyobb borgasztronómiai fesztiválja – XVIII. Egri Bikavér Ünnep
2014-07-10


Idén már tizennyolcadik alkalommal rendezik meg az Egri Bikavér Ünnepet Szent Donát, a szőlőskertek, szőlősgazdák védőszentjének napja alkalmából, július 10-13. között. Mintegy negyven borászat és húsz étterem garantálja a páratlan gasztronómiai élményt Eger szívében, az Érsekkertben.
 
Eger és az Érsekkert kivételes hangulatú környezetében évről-évre igazi kuriózum az Egri Bikavér Ünnep. A gasztronómiai fesztiválon az Egri Borvidék minden jelentős borászata képviselteti magát, a minőségi egri nedűkhöz pedig az éttermek kínálnak egyedi fogásokat. Az érdeklődők a rendezvény négy napja alatt a gasztronómiai csodákon túl számos zenei és kulturális élménnyel gazdagodhatnak. Az Egri Bikavér Ünnepen díszvendég a Bikavér fehér párja, az Egri Csillag, valamint helyet kapnak a helyi termelők remek rozéi is.
 
A zenei kínálat kialakítása során a szervezők 2014-ben is a műfaji sokszínűségre törekedtek. A kezdőnapon remek szórakozást ígér a Mystery Gang koncertje, majd Majsai Gábor és a Pénzügyőr Big Band, a Group'N'Swing és a közelmúltban ismét Fonogram-díjjal elismert, meglepetésvendéggel kiegészült egri Kerekes Band is garancia a jó hangulatra. A Zenepavilonnál, az Egri Csillag Színpadon egri dj-k, vendégeik és különböző formációk a nagyszínpadtól eltérő zenéket játszanak a bikavéres – csillagos, nyári estéken. Fellép továbbá a tehetségkutatókon sikerrel szereplő, egri fiatalokból álló Hungariddim, valamint a Zombori, Barkóczi Noémi és a Rokokó Rosé is. A kisebb színpadnál minden nap délután öt órától kreatív gyermekprogramokkal várják a legkisebbeket.
 
Az egri bor nagy ünnepén újra felbőgnek a traktormotorok: az egri szőlészek - borászok belvárosi traktoros gyorsulási és szépségversenyét július 12-én, szombaton délután rendezik a Deák Ferenc út színház előtti szakaszán. Kellemes kikapcsolódást ígér mindemellett a XXVI. Agria Nemzetközi Folkhétvége, melynek számos programelemével az Egri Bikavér Ünnep érsekkerti színpadán találkozhat a közönség.
 
A XVIII. Egri Bikavér Ünnep teljes területén ingyenes WiFi, valamint nyereményjáték várja az érdeklődőket. A „Fotózz Bikavért” c. pályázat során olyan fotókat várnak, melyek minőségi módon, egyedi látásmóddal mutatják be az Egri Borvidék vezető nedűjét. Az Egri Csillag Színpadnál a már jól ismert „fényfestésre” (fény-kompozíciók vetítése épületekre, fákra, közterületekre) is várnak alkotásokat a szervezők.
Érdemes pályázni, hiszen a nyeremény természetesen jó pár kiváló palack egri bor!
 
Az Egri Bikavér Ünnep megújult honlapján, a www.bikaverunnep.hu oldalon mindig naprakész információk, felhívások, videók és fotók várják a látogatókat. Érdemes csatlakozni a fesztivál hivatalos Facebook-oldalához (www.facebook.com/egribikaverunnep) és Facebook-eseményéhez (https://www.facebook.com/events/244234332436672/) is.
 
 
Sajtókapcsolat:
Ypsylon Média
Szlopóczki Janka
+36 70 953 0308
szlopoczki.janka@ypsylonmedia.hu
 
Az egri nyár kommunikációját az Ypsylon Média végzi.
Költözz Egerbe!
2014-07-10
Ott leszünk a VOLT-on!
2014-07-03

A Magyar Teátrumi Társaság idén is megjelenik a VOLT Fesztiválon. A délutáni programsávban kreatív, művészi foglalkozásokkal várjuk a fesztiválozókat. Koradélután szókirakós anagramma játékot rendezünk, melynek során kiderül, hogy ki mennyire ismeri a színházi kifejezéseket. Ígérjük, hogy a győztes nem távozik üres kézzel.  
A tavalyi siker után ez alkalommal is lesz Táncház, ahol a magyar lépéseké és a táncos lábú fiataloké lesz a főszerep. A Magyar Teátrum Artista Klub keretei között nemzetközi színvonalú zsonglőr és artista mutatványokat láthatnak és természetesen a bátrabbak egy-két fogást is elsajátíthatnak.
Szereted a szerepjátékot? Akkor ott a helyed a Teátrumi Impro Partyban, ahol két színész segítségével, te is belekóstolhatsz a színház világába. A Teátrumi Mocorgó programsorozatunkat a GG Tánc Eger zárja. Táncosaink interaktív improvizációval készülnek.
 
A Teátrumi Mocorgó mindenkit sok szeretettel vár 2014-ben a VOLT Fesztivál Civil falujában!
A MAGYAR TEÁTRUM BEMUTATJA: TEÁTRUMI MOCORGÓ
       
  2014. július 3., csütörtök 2014. július 4., péntek 2014. július 5., szombat
14.00-15.00 Teátrumi Anagramma Játék
Játék a betűkkel nyereményekért
Teátrumi Anagramma Játék
Játék a betűkkel nyereményekért
Teátrumi Anagramma Játék
Játék a betűkkel nyereményekért
15.00-16.00 TÁNCHÁZ
Élő zenei kísérettel
Teátrumi Impro Party
Két színész a fesztiválozók bevonásával elkalauzol a színházi improvizáció világába
Teátrumi Impro Party
Két színész a fesztiválozók bevonásával elkalauzol a színházi improvizáció világába
16.00-17.00 Magyar Teátrum Artistaklub
André Rolland és artistái artista, zsonglőr bemutatót tartanak és mutatványokat tanítanak meg
Magyar Teátrum Artistaklub
André Rolland és artistái artista, zsonglőr bemutatót tartanak és mutatványokat tanítanak meg

 
GG Tánc Eger: Impro 2014
Az egri táncosok táncos interaktív improvizációval mutatkoznak be idén.

 
 
 
 
 
 
„EGER A TE TÖRTÉNETED, NYÁRON IS!” 2014.
2014-06-18
 
 
Eger városa sokszínű, ahol mindenki otthonra talál. Valahol mindenki egri. Ha ellátogatunk Egerbe, akkor megértjük és tartalommal is megtöltjük a jelmondatot: „EGER A TE TÖRTÉNETED”.
Tavaly nyáron megújult és csúszdaparkkal gazdagodott az egri Termálfürdő, Gárdonyi 150. születésnapja kapcsán időkapszulát helyeztek a mélybe, miközben a Végvári Vigasságok során az Egri Vitézlő Oskola előadásában megelevenedett a történelem. Aki ott volt és átélte mindezt, az visszavágyik Egerbe, aki pedig nem, az előtt az idén itt a nagy lehetőség, hogy saját egri történeteket gyűjtsön magának!
Egerben már 2014 májusában elindult a fesztiválszezon és folytatódnak a tavaly sikerrel elindított kreatív kezdeményezések, valamint új arcát is megmutatja a város.
 
Jumurdzsák blogja
A tavaly elindított blog idén is folytatódik. Jumurdzsák blogja ugyanis nem csupán egy szokásos webnapló, amelyből megismerhetjük a blogger személyes élményeit és titkos életét, hanem egy játék is, amelyre az író, és Eger városa az olvasót invitálja. Jumurdzsák álarca mögött - négy héten át - egy közismert figura bújik meg, akinek a személyét illetően megéri találgatni! Tavaly Kálloy-Molnár Péter bújt a sorok mögé. Vajon Jumurdzsák álarca kit rejt majd idén? A tippeket majd az 15552@ph.eger.hu címre várjuk!
Költözz Egerbe!
Kata és Ders tavaly egy hónapot töltött Egerben, melynek minden napját online nyomon követhettük. A napi 20-30 ezer blog-olvasó biztosan emlékszik arra, amikor Kata lőni tanult, Ders vadászni ment. Esetleg arra, amikor lovaskocsival jártak a szőlőkben, vagy éppen arra, amikor Kata kerékpárját a várban felejtették. Megannyi egri történet, s ez a sztori idén két újabb fiatal életében folytatódik, augusztus 6-a és 20-a között! Garantált, hogy 2014-ben is felejthetetlen élmény lesz Egerbe költözni.
XVIII. Egri Bikavér Ünnep
Az Egri Bikavér Ünnep egy életérzés, melyet csak a helyszínen lehet átélni és megtapasztalni. Évről évre fontos alkalom ez, hiszen amellett, hogy Eger város egyik legnagyobb rendezvénye, az Egri Bikavér és most már az Egri Csillag, a borvidéki fehér házasítás is az Egri borvidék legismertebb bormárkája, utóbbi díszvendégként lesz jelen. A gasztronómiai fesztivál 2014. július 10. és 13. között várja az érdeklődőket. Idén 40 pincészet kínálja a remekeit, s a Bikavérekhez megálmodott ételeket. A Bikavér Ünnep elegancia és piknik-hangulat együttese, a helyszín a különleges klímájú, ligetes Érsekkert.
Gárdonyi „Mini” Irodalmi Fesztivál
2014. augusztus 1-3. között az Egri Vár és a város különböző helyszínein felolvasó programok, író-olvasó találkozók, filmvetítések, könyvbemutatók, gyermekprogramok, kiállítások és koncertek népszerűsítik Gárdonyi Gézát és az olvasást. Így elevenítik meg Gárdonyi városában az Egri Csillagok és a magyar szerzők műveinek világát. Elmaradhatatlan program az EGER 1552 Casting: az egriek Cecey Éva és Bornemissza Gergely XXI. századi megformálóit keresik egy különleges szereplőválogatáson, immár harmadik éve.
Végvári Vigasságok (augusztus 15-17.)
Életre kel a történelem: a törökök újra megtámadják Eger várát. Noha az erődrendszer számos területe megújul, a jól ismert ostrom, a hagyományőrzők fesztiválja idén sem maradhat el. A történelmi eseményeket hitelesen bemutató ostromot számos családi program és kulturális esemény egészíti ki.
Street art
2014. szeptember 5. és 6. között rendezik meg a 2014-es nyár egyik záróeseményét, a „Lassan a testtel” zenés-filmes fesztivált az egri Bolyki völgyben. Az esemény második napján profi és amatőr utcaművészek veszik át a terepet. Az egyedi alkotásokban egy közös vonás lesz: egri témát dolgoznak fel falon, földön és minden nem szokványos helyen!
 
Bővebb infó: sajto.eger.hu
Sajtókapcsolat: Ypsylon Média Szlopóczki Janka
+36 70 953 0308
szlopoczki.janka@ypsylonmedia.hu

Eger Várossal közösen a nyári események kommunikációját az Ypsylon Média végzi.
Ingyenes lakossági szűrővizsgálatok és véradás a Dél-pesti Kórházban
2014-03-29
A Dél-pesti Kórház kommunikációjával az Ypsylon Média foglalkozik.


A rák megelőzhető

Ingyenes lakossági szűrővizsgálatok és véradás a Dél-pesti Kórházban
 
SAJTÓMEGHÍVÓ
 
Tisztelt Szerkesztőség, Kedves Kolléga!
 
A Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet ez évben is megrendezi Egészségnapját, melyre ezúton meghívjuk!
 
Az ingyenes, beutaló nélkül elvégezhető lakossági szűrővizsgálatok középpontjában ezúttal a rákszűrés áll, melyek célja, hogy megelőzzük az esetlegesen kialakuló daganatos betegségeket, valamint hogy ezek kezelése mihamarabb megkezdődjön. Szakorvosaink többek között méhnyakrák-, urológiai daganatos betegségek-, szájüregi-, garati-, gége elváltozások, sebészeti-, és tüdőszűrést végeznek. A rákszűrés mellett intézetünkben diétás tanácsadás és kóstolóval, dohányzásról leszoktató program bemutatásával, alapfokú újraélesztési oktatással, valamint lúdtalp és diabeteses láb-szűréssel várjuk az érdeklődőket. Az ingyenes lakossági szűrővizsgálatok mellett véradásra is lehetőség van!
 
Az Egészségnap fővédnöke Németh Szilárd országgyűlési képviselő, Csepel polgármestere.
 
Időpont:                     2014. március 29. (szombat), 8-16 óra
Helyszín:                     Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet
                                   Budapest XX. kerület, Köves út 1.
 
További információk és részletes program www.delpestikorhaz.hu
Kérjük, forgatási szándékát előre jelezze!
 
 
Budapest, 2014. március 26.
 
 
Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet
Főigazgatóság
 
 
Sajtókapcsolat:
Fekete Zoltán
fekete.zoltan@ypsylonmedia.hu
+36 70 672 3963
XIX. Magyar Drámaíró Verseny
2014-03-27
A Drámaíró Verseny kommunikációs kampányát az Ypsylon Média végzi.


XIX. Magyar Drámaíró Verseny

2014. március 27-30.
Irodalmi és színházművészeti kavalkád Békéscsabán
 
SAJTÓMEGHÍVÓ
Tisztelt Szerkesztőség!
 
Országos fesztiválhangulat 3 napig a Drámaíró Versenyen!
A Békéscsabai Jókai Színház, a Körös Irodalmi Társaság és a XXI. Század Magyar Drámájáért Alapítvány 2014-ben is megrendezi a Magyar Drámaíró Versenyt, melyen a színház társulatán kívül számos hazai és határon túli vendégszínész, rendező vesz részt.
A verseny azzal kezdődik, hogy a Heti Válasz aktuális cikkéből egy éjszaka leforgása alatt három író egyfelvonásos darabot alkot. Ezt követően megkezdődik a színházi munkafolyamat, melynek eredményként szombat este a közönség már egy új előadást tekinthet meg. A rendezvénysorozat új szereplője lesz idén a Békéscsabai Napsugár Bábszínház, ahol három bábdarab létrejöttének lehetnek tanúi a nézők.
 
Időpont:         2014. március 24., hétfő 11.00
Helyszín:         Szabadság Kávézó
1054 Budapest, Aulich utca 8.
 
A XIX. Magyar Drámaíró Verseny részleteit ismerteti:
  • Vantara Gyula, Békéscsaba város polgármestere
  • Fekete Péter, a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója
  • Linka Ágnes, a XXI. század Magyar Drámájáért Alapítvány művészeti vezetője
  • Lenkefi Zoltán, a Békéscsabai Napsugár Bábszínház igazgatója
 
Az írók a sajtótájékoztatón ízelítőt adnak az igazi versenyhangulatból és az aktuális címekből a helyszínen fél óra leforgása alatt rögtönzött alkotást hoznak létre.
 
Az eseményen részt vesz Pozsgai Zsolt, Vörös István, Szálinger Balázs és Fekete Ádám író.
A kortárs hazai drámát megzenésítve Gubik Petra és Huzella Péter prezentálja, Zalán Tibor- Huzella Péter Hetvenhét című darabjának egyik dalával.
 
Továbbá jelen lesznek a verseny vendégművészei:
Ullmann Mónika, Besenczi Árpád és Mucsi Zoltán.
 
Tisztelettel kérjük, hogy részvételi szándékukat az alábbi elérhetőségen jelezzék felénk.
Információ és sajtókapcsolat: Szlopóczki Janka; Ypsylon Média; +36 70 953 0308; szlopoczki.janka@ypsylonmedia.hu
XIX. Magyar Drámaíró Verseny
2014-03-27
 
XIX. Magyar Drámaíró Verseny
2014. MÁRCIUS 27-30.
SAJTÓANYAG
 
 
A Békéscsabai Jókai Színház, a Körös Irodalmi Társaság és a XXI. Század Magyar Drámájáért Alapítvány 2014. március 27 és 30. között idén is megrendezi a Magyar Drámaíró Versenyt. A rendezvény házigazdája a hagyományokhoz hűen a Békéscsabai Jókai Színház. Az idei év új szereplője a Békéscsabai Napsugár Bábszínház, ahol a Verseny részeként három bábdarab létrejöttének is szemtanúi lehetnek az érdeklődők. A Magyar Drámaíró Verseny egy igazi irodalmi és színházművészeti kavalkád, amelyet immár tizenkilencedik alkalommal rendeznek meg.
 
A verseny március 27-én, csütörtökön este kezdődik. Ekkor a Békéscsabai Jókai Színház István a király című előadása előtt húzzák ki a Heti Válasz 2014. március 27-én megjelenő számának cikkcímei közül azokat, melyekből később a hat drámaíró a verseny során egy nap alatt színdarabot alkot. Az írók ezt követően elvonulnak és elkezdik a munkát. Idén Pozsgai Zsolt, Székely Csaba, Vörös István vállalta, hogy egy éjszaka során egyfelvonásos színdarabot ír. A három bábdarab megvalósítására azonos feltételek mellett Fekete Ádám, Orbán János Dénes, Szálinger Balázs kapott felkérést.
 
Péntek reggel a Magyar Televízió Ma reggel című élő adásában kerül kisorsolásra, hogy melyik színészcsapat, mely rendezővel, milyen szövegkönyv alapján kezd el dolgozni. Ezek után három színészcsapat, illetve párhuzamosan három bábszínészcsapat egy-egy meghívott rendező vezényletével áll neki előadást kovácsolni a megszületett munkából. Idén három erdélyi rendező, Csurulya Csongor, Szabó K. István, Béres László állítja színpadra a produkciókat, miközben a békéscsabai társulathoz három vendégművész is csatlakozik Ullmann Mónika, Kolti Helga és Besenczi Árpád személyében. A bábelőadások rendezői Bartal Kiss Rita, Hoffer Károly, Veres András lesznek.  A Békéscsabai Napsugár Bábszínház művészeihez a Békéscsabai Jókai Színházból, a kecskeméti Ciróka Bábszínházból és a nagyváradi Lilliput Társulattól érkeznek vendégszínészek.
 
A színészcsapatok ezután versenyt futnak az idővel, éjt nappallá téve halmozzák az ötleteket, és próbálnak beleférni a térbe és a rendezői koncepcióba. A fesztivál igazi különlegessége a nyilvánosság, a színházi függönyök nem rejtenek el semmit. Az érdeklődők a próbafolyamatot is végigkövethetik, így az olvasópróbától az utolsó tapsig részesei lehetnek az előadások születésének.
 
A kész produkciókat a közönség március 29-én, szombaton 18 órától tekintheti meg a Békéscsabai Jókai Színház színpadán. A magyar színjátszás történetének igazi különlegességeként az előadást online közvetítés formájában élőben láthatják a Debreceni Deszka Fesztivál résztvevői.  A bábdarabok március 30-án 15.00 órától a Békéscsabai Napsugár Bábszínházban kelnek életre.
 
A verseny folyamatáról bloggerek aktív szerepvállalásának köszönhetően napra kész információk olvashatók majd a jokaiszinhaz.hu és a barkaonline.hu-n weboldalon. 24 óra alatt készül el a Bárka irodalmi, művészeti folyóirat különszáma, melyben a megszületett három új magyar egyfelvonásos dráma és a három bábdarab szövege is közlésre kerül. A lapot már szombaton este olvashatja a bemutató közönsége, sőt, az egyidejűen zajló debreceni Deszka Fesztivál résztvevői is. 
 
A rangos szakmai zsűri, melynek elnöke Tarján Tamás 2014-ben átadja a legjobb drámának járó szakmai díjat. Emellett elismerik a legjobb színészt, a legjobb színésznőt, a legjobb férfi-női mellékszereplőt és a legjobb rendezőt is. A legjobb előadásról a közönség szavazatai döntenek.  
 
 
 
XIX. Magyar Drámaíró Verseny 
Adatok
 
 
Szerzők: 
1 Pozsgai Zsolt
2 Székely Csaba
3 Vörös István
 
 Bábszerzők:
1 Orbán János Dénes
2 Szálinger Balázs
3 Fekete Ádám
 
Rendezők:
1 Csurulya Csongor
2 Szabó K. István
3 Béres László
 
Bábrendezők:
1 Bartal Kiss Rita
2 Hoffer Károly
3 Veres András
 
 
 Csapatok:
 
1. csapat
Besenczi Árpád                                  
Tege Antal                                                                              
Nagy Erika                                          
Gubik Petra                                         
Fehér Tímea                                       
Vadász Gábor   
 
Ügyelő: Gazdóf Dániel                               
Súgó- asszisztens::Kiss Kata    
Kellékes: Mucsi Bence                             
Hang: Novák Balázs        
Fény: Haász Miklós + Miklós Csaba
Jelmez: Petrovszki Árpád                      
Blog: Szil Ágnes
Vetítés: Vámos Zoltán, Nagy Attila, Szántó Lajos
    
2. csapat                                                    
Kolti Helga
Csomós Lajos                                          
Gulyás  Attia                                            
Kovács Edit                                               
Liszi Melinda                                            
Komáromi Anett  
 
Ügyelő: Halász Péter                         
Súgó-asszisztens: Tatár Bianka   
Kellékes: Csatlós Viktória    
Hang: Sódar József        
Fény: Szász Antal + Gábor Márk
Jelmez: Mező Éva   
Blog: Kiss László
Vetítés: Vámos Zoltán, Nagy Attila, Szántó Lajos
  
3. csapat                         
Ulmann Mónika
Katkó Ferenc
Presits Tamás
 Szabó Lajos
 Babócsai Réka
 Kara Tünde
 
 
Ügyelő: Kadelka László
Súgó- asszisztens: Veselényi Orsi  
Kellékes: Csipke Sándor   
Hang: Szakács Krisztián                                                                                                                      
Fény: Rácz Valentin + Kiss László
Jelmez: Bojti Mária
Blog: Farkas-Wellmann Éva
Vetítés: Vámos Zoltán, Nagy Attila, Szántó Lajos
 
 
 
A Jókai Színház színészei a bábszínházi csapatokban:
Bíró Gyula
Nagy Róbert
Gábor Anita
 
Program
 
2014-03-27 csütörtök este               Címek kihúzása    István a király előadás előtt a Jókai Színházban
2014-03-27 csütörtök  éjjel               A szerzők írnak    Fiume Hotel szobái
2014-03-28 péntek reggel                Csapatok sorsolása    MTV Ma reggel élő adása
2014-03-28 péntek 12.00                  Start    Jókai Színház színészklub
014-03-28 péntek éjjel                       Próbaidőszak    Jókai Színház próbatermei
2014-03-29 szombat napközben    Színpadi próbák      Jókai Színház nagyszínpada
2014-03-29 szombat 18.00              Hármas bemutató    Jókai Színház nagyszínpada
2014-03-29 szombat 18.00        Bemutató    A Dráma Versenyt élőben online közvetítik a Debreceni Deszka Fesztiválon
2014-03-29 szombat 21.00            Eredményhirdetés    Jókai Színház nagyszínpada
2014-03-30 vasárnap 14.00            Hármas báb bemutató    Jókai Színház Ibsen stúdiószínház
Magyarország első 3D-s laparoszkópos tornya a Dél-pestiben
2014-03-06
Az Ypsylon Média a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház kommunikációs ügynöksége.

Magyarország első 3D-s laparoszkópos tornya a Dél-pestiben


A Sürgősségi Betegellátó Osztályt is felújították a Jahn Ferenc Kórházban

Sajtómeghívó

Tisztelt Szerkesztőség, Kedves Kolléga!

Az országban elsőként, Csepel Önkormányzata adományozásának köszönhetően, a jövőben a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézetben lehet majd a sebészeti csúcstechnológia egyik legmodernebb eszközével urológiai beavatkozásokat elvégezni. A hazai gyakorlatban egyedülálló, de világviszonylatban is új, háromdimenziós laparoszkópos műtéti eljárást Prof. Dr. Tenke Péter osztályvezető főorvos, a Magyar Urológus Társaság elnöke mutatja be a sajtó képviselőinek, akik 3D-s közvetítésen keresztül is követhetik az operációt.

Örömmel tájékoztatjuk továbbá, hogy a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet Sürgősségi Betegellátó Osztályának felújítása befejeződött. A rekonstrukciós munkálatok során új helyen került kiépítésre a TRIAGE helyiség és a nővérpult, felújították a kórtermeket, a shocktalanítót, a nővértartózkodót és a betegfürdető helyiséget, továbbá kialakítottak egy 4 ágyas detoxikáló részleget.

Az új műszer átadására, az ezt követő sajtónyilvános bemutatóműtétre, valamint a felújított Sürgősségi Osztály bemutatására ezúton tisztelettel MEGHÍVJUK!

Időpont:                             2014. március 6. (csütörtök), 9.30 óra

Helyszín:                             Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet, Központi Műtő és SBO
                                               Budapest XX. kerület, Köves út 1. Főépület

Résztvevők:                          dr. Ralovich Zsolt főigazgató, Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet
                                               Németh Szilárd polgármester, országgyűlési képviselő, Csepel
                                               dr. Török Krisztina főigazgató, Gyemszi

A bemutató műtétről, előzetes regisztrációt követően hang és képanyag rögzíthető!
Helyszíni sajtóregisztráció a Főépületben található Zöld Előadóban történik!

Budapest, 2014. március 4.
Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet
Főigazgatóság
 
Sajtókapcsolat:
Szlopóczki Janka
szlopoczki.janka@ypsylonmedia.hu
+36 70 953 0308
Világszínvonalú csúcstechnológia, Magyarországon elsőként a Dél-pesti Kórházban
2014-03-06
Magyarország első 3D-s laparoszkópos tornya a Dél-pestiben

A Sürgősségi Betegellátó Osztályt is felújították a Jahn Ferenc Kórházban

Sajtóanyag

Világszínvonalú csúcstechnológia, Magyarországon elsőként a Dél-pesti Kórházban

Az országban elsőként, Csepel Önkormányzata adományozásának köszönhetően, a jövőben a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézetben lehet majd a sebészeti csúcstechnológia egyik legmodernebb eszközével urológiai beavatkozásokat elvégezni.
A hazai gyakorlatban egyedülálló, de világviszonylatban is új, háromdimenziós laparoszkópos eszköz ötvözi a flexibilis és merev endoszkópos technikát, valamint egy speciális szemüveg segítségével térhatású, valósághű képet közvetít az operáló orvos számára. A két szembe felváltva érkeznek képek a televízióból, úgy, hogy a képek szögei között némi eltérés van. Ezzel szinkronban a polarizált szemüveg felváltva takarja el a jobb és a bal szem látómezőjét. Mindez olyan gyorsan történik, hogy az agy mindkét képet egyszerre érzékeli, és így egy teljesen valósághű háromdimenziós képet alkot.
Az eddig használt műszerekhez képest számos előnnyel jár a 3D technika alkalmazása. A szervek térbeli elhelyezkedésének megjelenítésével tisztább és pontosabb képet ad az operátor számára, segíti a mélység érzékelését, így műtét közben csökken az esetleges szövődmények, ér- és idegsérülések lehetősége, valamint precízebb, finomabb mozdulatok válnak lehetővé. Ez utóbbiak a különböző fontos funkciókat (pl.: kontinencia, merevedés) ellátó idegek és erek megkímélésénél játszanak nagy szerepet. Nagy jelentőséggel bír az orvos testtartásának és a műtét ergonómiájának javításában is, ami többórás operáció esetén nem elhanyagolható tényező.
A 3D technika alkalmazása tehát fokozott biztonságot, rövidebb műtéti időt, kisebb fájdalmat és gyorsabb felépülést jelent, amely a kórházban töltött időt is csökkenti.
Az ún. minimál invazív beavatkozások lényege, hogy a bőrön csupán apró metszéseket ejtve, a hasüreget széndioxid gázzal felfújva végzik a műtéteket. Az új csúcstechnológiás laparoszkópos toronnyal többek között a következők beavatkozások végezhető: vese-, mellékvese-daganat, hashártya mögötti áttétes nyirokcsomó, rákos vagy jóindulatú prosztata eltávolítása, vesemedence plasztikázása.
A Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet Urológia Osztályához 3-as progresszivitási szinten több mint egymillió lakos tartozik, a tavalyi évben orvosaink 226 laparoszkópos műtétet végeztek. Összességében elmondható, hogy mind pácienseink, mind pedig az operáló orvosok számára is hatalmas előrelépést jelent a hazai gyakorlatban egyedülálló, de világviszonylatban is új technika alkalmazásának bevezetése a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórházban.

 
Megújult, ergonomikus környezetben látják el
a sürgős eseteket a Dél-pesti Kórházban
A Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet Sürgősségi Betegellátó Osztályán az elmúlt évben komoly változások tapasztalhatóak, köszönhetően az új főorvosnak, dr. Balla Rozáliának, illetve a menedzsment kitüntetett figyelmének. Nem véletlenül, az SBO a kórház arca, talán legfontosabb kapuja, naponta 100-130 páciens érkezik ide a legkülönbözőbb panaszokkal.
A Sürgősségi Osztály több évtizede várt felújítását és komfortosítását halaszthatatlanná tette a nagyfokú igénybevétel, a fokozódó betegforgalom, amely mellett egyre zsúfoltabbá vált a várakozó helyiség, de a betegek szorosabb figyelemmel kísérésének, valamint biztonságos elhelyezésének igénye is szükségessé tette a most elvégzett átalakításokat.
A felújítás előkészítésekor az orvosi stáb véleménye kitüntetett figyelmet kapott, a közös tervezés pedig lehetővé tette, hogy a sürgősségi ellátás munkafolyamataihoz illesztették az ellátó helyiségek kialakítását.
A nemrég befejeződött rekonstrukciós munkálatok során új helyen került kiépítésre a TRIAGE helyiség és a nővérpult, ami a terület jobb átláthatóságát, a gördülékenyebb betegellátást, valamint állandó és közvetlen kapcsolatot biztosít a személyzet és a várakozó páciensek között.
Felújításra kerültek a kórtermek, a shocktalanító, a nővértartózkodó, a betegfürdető helyiség, továbbá kialakítottak egy 4 ágyas detoxikáló részleget. Korszerűsítették a szellőző berendezéseket, a folyosókat védőkorlátokkal látták el, cserére kerültek a belső bejárati ajtók, valamint a váróterület fűtését a külső ajtóknál felszerelt légbefúvókkal tették hatékonyabbá.
Ezen túlmenően megkezdődött az eszközpark korszerűsítése is, nemrégiben beszerzésre került egy korszerű, mikroprocesszor vezérlésű, érintőképernyős, hordozható lélegeztető készülék és egy hidraulikus, antisztatikus matraccal és védőburkolattal ellátott, állítható magasságú sürgősségi beteghordozó kocsi.
Mindennek következtében reményeink szerint javul a betegek elégedettsége, az ellátás gördülékenyebbé válik, a betegbiztonság fokozódik. A betegek komfortérzetének javulásán túl pedig a sürgősségi szakemberek is a munkájukat segítő ergonomikusabb, esztétikusabb környezetben tudnak dolgozni.
Budapest, 2014. március 4.
 
Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet
Főigazgatóság
 
 
Sajtókapcsolat:
Szlopóczki Janka
szlopoczki.janka@ypsylonmedia.hu
+36 70 953 0308
Winteretno fesztivál 2014.
2014-01-23
Színház van az én utcámban!
A Magyar Teátrumi Társaság a Népkör Magyar Művelődési Központtal közösen immár második alkalommal rendezi meg 2014 telén kulturális színházi fesztiválját, a Winteretno fesztivált.
A Magyar Kultúra Napja alkalmából a Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház képviseletében Besenczi Árpád előadásában, Petőfi Sándor: A helység kalapácsa című művével adunk ízelítőt a fesztivál hangulatából.
2014. február 13. és 15. között ingyenes gyermekprogramokkal és esti színházi előadásokkal várjuk a szabadkai közönséget.
A programoknak a szabadkai Népkör MMK ad otthont.
A fesztivál mottója: A színház kapaszkodót nyújt mindenkinek!
Az eseményt szervezi és megvalósítja az Ypsylon Média.
 
Nemzetiségi Színházi Kollokvium
2014-01-20
Első alkalommal rendezzük meg nemzetiségi színházaink részére kollokviumunkat Pécsett, 2014. január 20-21-én.
Beszélgetéseink során szeretnénk minél szélesebb körben kialakítani véleményeinket, nézeteinket a magyarországi nemzetiségi színjátszásról - arról, hogy valójában mit is képviselünk, képesek vagyunk-e megfogalmazni közös gondjainkat. Áttekintjük, hogy hol tartunk , mit értünk el az elmúlt 20 év során, és átgondoljuk, hogy lehet-e felállítani akár egyéni, vagy éppen nemzeti szintű jövőképet…

Megbeszéljük a cselekvő, elkötelezett Színház lehetőségét; a nemzetiségi identitás átörökítésének színházi formáit, lehetőségeit…


A Nemzetiségi Színházi Szövetség titkárságaként a szervezésben és lebonyolításban részt vesz az Ypsylon Média.
Boldog karácsonyt!
2013-12-20
Magyar Teátrum Díj 2013
2013-12-18
Hat kiváló háttérmunkásnak ítélték oda idén a Magyar Teátrum-Díjat, amely a kulisszák mögött dolgozó szakemberek munkáját hivatottak elismerni. December 18-án immár negyedik alkalommal gyűltek össze a Magyar Teátrumi Társaság tagszínházainak képviselői Békéscsabán, a Jókai Színházban, hogy látványos gálaműsorral és díjátadóval ünnepeljék meg a színházi háttérszakmákat.

Bővebben: magyarteatrum.hu

„Time is brain” – Sürgősségi stroke ellátás csúcstechnológiával
2013-12-16
„Time is brain” – Sürgősségi stroke ellátás csúcstechnológiával
Világszínvonalú neurointervenciós röntgenkészüléket adtak át az OKITI-ben

Sajtóközlemény

Új, 300 millió Ft értékű, csúcsminőségű digitális angiográfiás (DSA) készüléket helyeztek üzembe az Országos Klinikai Idegtudományi Intézetben, melynek tegnapi, december 16-i, hivatalos átadóünnepségén megjelent az egészségügyi kormányzat több vezető képviselője is. A GE Healthcare által kifejlesztett, harmadik generációs, prémium diagnosztikai műszer közvetlen, 3D digitális képalkotó technikával, minimális sugárterhelés mellett segíti az agyvérzés és az akut stroke bizonyos eseteinek gyors és hatékony ellátását. Az eseményen mások mellett részt vett dr. Szócska Miklós államtitkár (EMMI), Horváth Attila Imre államtitkár (NFM), dr. Cserháti Péter miniszteri biztos (EMMI) és dr. Török Krisztina főigazgató (Gyemszi).

Az Országos Klinikai Idegtudományi Intézet vezetőségének egyik kiemelt célja, hogy nagy múltú Idegsebészetének és a közelmúltban alakult Komprehenziv Stroke Centrumának szoros együttműködésével, a Nemzeti Stroke Program keretében minél eredményesebben kezelhessék a szélütést szenvedett vagy a stroke által fenyegetett betegeket. Mint azt Prof. Dr. Nagy Zoltán, az OKITI főigazgatója köszöntőjében elmondta, a magyarországi klinikai idegtudományok egyik csúcsintézményeként arra törekednek, hogy egy-egy népegészségügyi jelentőségű betegségcsoportban a teljes szakmai spektrumon képesek legyenek a legkorszerűbb gyógyászati eljárások bevezetésére, az új DSA pedig arra is alkalmas, hogy az akut stroke betegeknek világszínvonalú ellátást biztosítson. „Az elmúlt évek során az OKITI megtalálta azt a harmóniát az idegsebészet és a neurológia között, amely így a két szakma optimális együttműködésének köszönhetően a leghatékonyabban segíti a professzionális betegellátást.” – fogalmazott Prof. Dr. Nagy Zoltán.

dr. Szócska Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára az átadó ünnepségen hangsúlyozta: az elmúlt években lezajlott az egészségügyi rendszer újjászervezése, melynek során egyrészt kialakították azokat a betegutakat, amelyek az állampolgárok részére elérhetővé teszik a korszerű gyógyászati ellátásokat, másrészt megteremtik az ezekhez szükséges infrastrukturális, technológiai és orvosszakmai hátteret. Az új csúcsminőségű diagnosztikai berendezés üzembe helyezése ennek a folyamatnak egy fontos mérföldköve.

Horváth Attila Imre, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára arról beszélt, hogy a fejlesztés finanszírozásához nélkülözhetetlen volt a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap, valamint a Gyemszi együttműködése, többek között ennek is köszönhető, hogy az innovatív technológiák – mint azt az OKITI példája is jól mutatja –, már a közvetlen betegellátásban is kiemelt szerepet kapnak.

dr. Cserháti Péter miniszteri biztos hozzászólásában kitért arra, hogy kiemelt népegészségügyi területként, az agyi érbetegségek ellátásának javítása érdekében, milyen konkrét kormányzati döntések születtek. A többlépcsős program egyik fontos állomása az új DSA beszerzése, hiszen országos szinten az OKITI látja el a műszeres beavatkozást igénylő agyi érbetegségek 50 százalékát.

dr. Török Krisztina, a Gyemszi főigazgatója annak a véleményének adott hangot, mely szerint elengedhetetlen, hogy fenntartóként a korszerű, innovatív műszerek beszerzését támogassák, s egyben ötletgazdái legyenek a gyógyászati technológia területén tevékenykedő ipari gyártóknak.

Vincze Rita, a GE Healthcare regionális igazgatójának tájékoztatásából kiderült az is, hogy az új DSA berendezés szoftvereinek nagy részét Magyarországon fejlesztették, s reméli, hogy a hazai partnerekkel és szakemberekkel zajló együttműködés a jövőben is eredményes lesz. A GE büszke arra, hogy a világ egyik leginnovatívabb vállalataként olyan technológiákat fejleszt és értékesít, amelyek javíthatják az egészségügyi ellátás színvonalát és hatékonyságát Közép-Európában, többek között Magyarország is.
 
A hétfői ünnepélyes átadás során az OKITI szakorvosai, Dr. med. habil. Szikora István vezetésével a sajtó nyilvánossága előtt mutatták be az új DSA működését, melynek során szemléltették egy beteg agyi ereinek vizsgálatát. Tájékoztatása szerint az OKITI betegeit ezentúl egy olyan berendezéssel tudják vizsgálni, melyből Európában is csak néhány, Kelet-Európában pedig csak egy van. Mint azt az osztályvezető főorvos elmondta: A hazai idegtudomány egyik legtekintélyesebb fellegvárának számító OKITI-ben abban bíznak, hogy a DSA készülékek következő generációja már lehetővé teszi, hogy akut stroke esetén az összes szükséges vizsgálatot, illetve magát a beavatkozást is egy helyen, egyetlen berendezéssel tudják majd elvégezni, s így minimálisra lesz csökkenthető az ellátást megelőző kritikus időszak.

Budapest, 2013. december 17.
Országos Klinikai Idegtudományi Intézet
Főigazgatóság
Sajtókapcsolat:
Dömötör Fanni
Ypsylon Média
+36 70 953 0306
domotor.fanni@ypsylonmedia.hu
 
Videó: https://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=hihQfthVBHs

 
HÁTTÉR
„Time is brain”
Agytrombózis esetén elsősorban az idővel harcolnak az orvosok: a tünetek megjelenése után ugyanis legfeljebb néhány óra áll rendelkezésre a beteg eredményes ellátásához. Mielőtt azonban az érdemi kezelést megkezdhetnék, fel kell állítaniuk a pontos diagnózist, ki kell zárniuk az agyvérzést, és meg kell győződniük arról, hogy még nincs végleges agykárosodás. Mindez igen sok időt vesz igénybe, ha eltérő helyszíneken található, különböző típusú diagnosztikai műszerekkel kell számos vizsgálatot elvégezni, amely nagymértékben csökkenti a gyógyulás esélyét.
Digitális Angiográfia (DSA)
A DSA berendezés általában az érrendszer, esetünkben az agyi és gerincvelői erek képalkotó ábrázolásának legpontosabb eszköze. Ez a műszer teszi lehetővé, hogy az érrendszerbe vezetett katétereken keresztül az erek betegségeit sebészi feltárás, a test megnyitása nélkül kezeljék. Segítségével el tudnak zárni agyvérzés veszélyét hordozó értágulatokat és ki tudnak nyitni szélütést (stroke-ot) okozó érszűkületeket.
Sürgősségi stroke ellátás csúcstechnológiával
A most átadásra került új készülék 13 éves elődjét váltotta fel. Attól eltérően ez a berendezés már közvetlen digitális képalkotó technikát alkalmaz, ennek köszönhetően nagyságrendekkel nagyobb a képfelbontása, s jelentősen csökken a beteget és a személyzetet érő sugárterhelés. E két körülmény együttesen lehetővé teszi, hogy a szélütés akut eseteiben gyorsan és eredményesen eltávolíthassák a stroke-ot okozó vérrögöt. Ezzel az agyalapi nagyerek elzáródásait az esetek nagy részében meg tudják nyitni, még mielőtt az agyállomány véglegesen károsodna, agyi infarktus alakulna ki. Az új eszközzel az érfestés mellett az agyról keresztmetszeti képet (CT) is lehet készíteni, s így a vérzéséket rövid időn belül ki lehet zárni.
Kutatás-fejlesztés
A közvetlen gyógyászati tevékenységen túl, a GE Healthcare által kifejlesztett új DSA elengedhetetlen eszköze annak az intenzív kutatás-fejlesztési munkának, melyet az OKITI Cerebrovasculáris Áramlásdinamikai Kutató Laboratóriuma,– az Egészségügyi Innovációs és Technológiai Fejlesztési Program, valamint a Nemzeti Agykutatási Program keretei között–, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel közösen folytat.

 
INNOVA IGS 630 NEUROINTERVENCIÓS RÖNTGENBERENDEZÉS FŐBB JELLEMZŐI
Világelső képminőség és szoftvermegoldások
  • a legalacsonyabb dózissal elért legjobb röntgenkép
  • az iparágon belüli legmagasabb DQE (Detective Quantum Efficiency)
  • harmadik generációs flat detektoros képlánc
  • ún „3D roadmap” szoftver
  • 56” plazmaképernyő
Könnyű kezelhetőség
  • 2 röntgencső, és 2 röntgendetektor: 2 nézet biztosítása egy kontraszt-befecskendezéssel
  • speciális ergonomikus 3D egér
  • érintőképernyő, mellyel a 2D és 3D roadmap funkciók vezérelhetők
  • az embolizálás megtervezését segítő szoftver algoritmus
  • avertebroplasztikabiopsziaútját megtervező szoftver algoritmus, mely a tű valódi és tervezett útvonalát mutatja a képernyőn
3D megjelenítés a vizsgálóban
  • prémium diagnosztikai munkaállomás (Advantage Workstation), amely lehetővé teszi CT, és MR képek megjelenítését és azok felhasználását a beavatkozás során 3D maszkként.
Távolról történő szervizelés és monitorizálás
Minimális röntgendózis
 
 
Miki, Miki, Mikulás
2013-12-07
Miki, Miki, Mikulás

December 7-én, szombat délután, több mint 200 lurkó várta a Dél-pesti Kórházba ellátogató Télapót, hogy személyesen tőle vehessék át az elmaradhatatlan Mikulás-csomagot. A várakozás izgalmait arcfestéssel, logikai játékokkal és három krampuszlány segítségével próbálták enyhíteni.
 
Bár a Mikulás-váró hivatalosan csak délután 4 órakor kezdődött, sokan már jóval hamarabb megérkeztek a feldíszített ebédlőbe, ahol a dekoráció többek között a III. Pszichiátriai Rehabilitációs Osztály dolgozóinak és betegeinek munkáját dicsérte. A programot Dr. Ralovich Zsolt főigazgató nyitotta meg, jó szórakozást kívánva mindenkinek. A gyerekeknek nem kellett kétszer mondani, szinte azonnal belakták a termet, kipróbáltak mindent és valódi játszótéri hangulat kerekedett egy-kettőre. Az ajtóban igazi beszélő rénszarvasok fogadták a kicsiket, kalácsot és kakaót nyomva a kezükbe, hogy meglepetésből már az első percekben se legyen hiány. Bent mesefilm, színes szőnyegek, babzsákok, párnák és plüssfigurák, készségfejlesztő- és ügyességi játékok fogadták a kisebbeket, míg a nagyobbak kézműves foglalkozásokon vehettek részt, vagy logikai feladványokon töprenghettek. A kreatív sarokból szebbnél szebb csodák kerültek elő: spatulából készített bábok, díszített mézeskalácsok, kipingált gipszformák, kivasalt gyöngyképek. Eközben az arcfestők kezei alatt jó páran átalakultak, s hamarosan türelmetlen cicák, oroszlánok tigrisek, tündérek és bohócok lepték el a kórház ebédlőjét.

A szabadfoglalkozás után a Színházikó társulat, Ha-ha-havazik című előadását nézhették végig az érdeklődők. A történet szerint Mikulás Bácsi küldött egy levelet, melyben az áll, hogy hamarosan ellátogat ide is, addig viszont rengeteg a teendő, mert összekeveredtek az ajándékok. A három krampuszlány: Krampuszi, Krampilla és Krampiszi segítségével azonban sikerült rendet tenni, sőt még a karácsonyfa táncot is megtanulta mindenki.
Ha-ha havazik, He-he hetekig, Hi-hi hideg van, Hu-hu hull a hó! – skandálták egyre hangosabban a gyerekek, majd a krampuszlányok vezényletével elénekelték a „Hull a pelyhes” kezdetű dalt, amire aztán már a Mikulás sem váratott tovább magára, s mindenki nagy örömére megérkezett. Kezében egy nagy piros könyvvel ült a gyerek közé, amiben fel volt jegyezve, ki milyen volt idén. Szerencsére a rosszaság oldal teljesen üres volt, így mindenki sorba állhatott az ajándékért. A hófehér szakállú, bölcs és öreg Mikulásnak mindenkihez volt egy-egy jó szava, sokan még le is fényképezkedtek vele. Lassan véget ért persze ez az este is, a sok gyerkőc vidáman indult haza, s csillagfénnyel kísérve útra kelt a Mikulás is, miközben orra alatt ezt durmolta: „Legyetek jók gyerekek, hogy jövőre újra találkozhassunk!”
 
Forrás: Pirulap

Szlopóczki Janka
OKITI Mikulás
2013-12-04
Megérkezett a Mikulás az Országos Klinikai Idegtudományi Intézetbe! Az Ypsylon Médiának köszönhetően krampuszok, rénszarvasok, mikuláscsomagok, gyerekprogramok, színes dekorációk, sőt a maga a Mikulás sem hiányzott.


MTT közgyűlés a Nemzeti Színházban
2013-11-04
A Magyar Teátrumi Társaság titkársága az Ypsylon Média. A 80 fő részvételével zajló közgyűlés szervezésében, lebonyolításában és a sajtó koordinációs feladatok ellátásában vettünk részt.

Ötven fölött a Magyar Teátrumi Társaság taglétszáma

AZ EGRI VÁR NAPJA
2013-10-17
AZ EGRI VÁR NAPJA
 
ORSZÁGOS GÁRDONYI EMLÉKNAP
2013. október 17.
 
2013. október 17-én az Országos Gárdonyi Emléknap alkalmából különleges programmal készül Eger városa. A dátum 2002 óta egyúttal az Egri Vár napja is, így a hagyományos programelemeket kreatív korhű bemutatók kísérik az Egri Vitézlő Oskola közreműködésével.
 
L. Simon László, az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságának elnöke Habis Lászlóval, Eger Megyei Jogú Város polgármesterével és Dr. Ternyák Csaba egri érsekkel közösen nyitja meg az Országos Gárdonyi Emléknapot.
 
Gárdonyi Géza születésének 150. évfordulója alkalmából a Gárdonyi ház kertjében időkapszula kerül elhelyezésre. A kapszulában számos közéleti személyiség helyez el a jövőnek szóló tárgyi üzenetet, illetve bekerül a Gárdonyi Emlékév minden „írásos emléke” is. A kapszulát beton-fedéssel lezárják és emléktábla kerül rá, egészen az író születésének 200. évfordulójáig, 2063. augusztus 3-ig, mikor az utókor felfedheti annak tartalmát.
 
Egész napos kísérőprogramként Múlt a Jövőben címmel az Egri Kulturális és Művészeti Központ Vitkovics Alkotóháza és a Heves Megyei Honismereti Egyesület festőnapot tart az Egri Várban. Az Eszterházy Károly Főiskola Vizuális Művészeti Tanszékének köszönhetően festővásznak kerülnek elhelyezésre, melyen kicsik, nagyok egyaránt kibontakoztathatják művészi tehetségüket és múltba vagy épp jövőbe repítő képzelőerejüket.
 
 
 
Gárdonyi Géza Emléknap az Egri Dobó István Vármúzeumban.
Eger, a te történeted!
 
 
 
Sajtókapcsolat: Szlopóczki Janka; Ypsylon Média, szlopoczki.janka@ypsylonmedia.hu, +36 70 953 03 08
2013-10-12
Az Ypsylon Média részt vett Eger város 2013. évi országos kommunikációjában kreatív ötletekkel, sajtókoordinációs feladatok ellátásával.
 
Szüreti Mulatság Egerben
 
Megnyitja kapuit a Szépasszonyvölgyi Márai Aktív Turisztikai Látogatóközpont
2013. október 11-12.
 
Az Új Széchenyi Terv keretén belül elkészült a Magyarországon egyedülálló integrált látogatgató központ, mely október második hétvégéjén szüreti fesztivállal nyitja meg kapuit.
 
A két napos fesztiválon az egri borok, a szüret és az ínyenc gasztronómia kerül a főszerepbe. Ami biztosan lesz, harminc mázsa szőlő, az ország legnagyobb szőlőprése és mustkóstolás. Kiderül mit hozott 2013 az egri borvidéknek.
 
Természetesen a szüreti mulatságból a zene sem hiányozhat. A fesztivál során dallamok csendülnek fel az Egri Szimfonikus zenekar, az X-faktorból jól ismert Stone és Demjén Ferenc előadásában.
 
A rendezvényt Détár Enikő színművésznő és Koltay Lajos rendező részvétele gazdagítja. Fővédnök Habis László Eger Megyei Jogú Város polgármestere.
 
A látogatók a szüreti mulatság keretén belül felfedezhetik a látogatóközpont különböző elemeit: a Szabadtéri Színpadot, a Márai szobát, a Völgy-központban található gyermek játszóházat vagy kipróbálhatják az izgalmas Akadály Játszó-és Pihenőparkot is.
 
 
 
Szüreti Mulatság a Szépasszonyvölgyi Márai Aktív Turisztikai Látogatóközpontban
„Az Eri szüret a bölcsesség és a mosoly ünnepe!”
 Eger, a Te történeted!
 
 
 
Sajtókapcsolat: Szlopóczki Janka; Ypsylon Média, szlopoczki.janka@ypsylonmedia.hu, +36 70 953 03 08

Jelen/Lét fesztivál
2013-10-07
Az Ypsylon Média a Nemzetiségi Színházi Szövetség titkárságaként részt vett a Jelen/Lét fesztivál szervezésében és lebonyoliításában.
Új utakon az Országos Klinikai Idegtudományi intézet
2013-09-13
Az Ypsylon Média az OKITI kommunikációs partnereként sajtóeseményeket szervez.


Új utakon az Országos Klinikai Idegtudományi intézet
Hazai és nemzetközi neurológiai központtá válhat az OKITI
 
 
Sajtómeghívó
 
 
Tisztelt Szerkesztőség!
 
Az elmúlt másfél évben alapjaiban megújult az Amerikai úti idegklinika – régi nevén Országos Idegtudományi Intézet (OITI) – orvos szakmai, gazdálkodási, szervezeti és betegellátási tevékenysége. A nemzetközi hírű idegsebészet mellett profiljába mára szervesen beépült a neurológiai, valamint a stroke ellátás, az intézmény számos kiemelt kutatási és együttműködési projekt stratégiai partnere, az idei évtől a Semmelweis Egyetem Idegsebészeti Tanszékének otthona. A menedzsment célkitűzése, hogy az OKITI a klinikai idegtudományok pilot intézményeként a legmodernebb diagnosztikai, terápiás és műtéti eljárásokat a hazai orvosi gyakorlatban meghonosítsa és elterjessze. Az ehhez szükséges további fejlesztéseket az egészségügyi kormányzat is támogatja, a finanszírozás módjáról és részleteiről jelenleg is folynak a tárgyalások.
 
 
A változások hátteréről, az OKITI szakmai programjáról és fejlesztési terveiről Prof. Dr. Nagy Zoltán főigazgató tart sajtótájékoztatót, amelyre ezúton tisztelettel meghívjuk Önöket.
 
 
Időpont:                      2013. szeptember 13. péntek, 11 óra
Helyszín:                     Országos Klinikai Idegtudományi Intézet Könyvtára,
                                   Budapest XIV. kerület, Laky Adolf u. 44-46.
Résztvevők:                 Prof. Dr. Nagy Zoltán főigazgató
                                   Dr. Szikora István PhD, főigazgató helyettes, osztályvezető főorvos
                                   Rózsa György
 
 
Budapest, 2013. szeptember 3.
 
 
Országos Idegtudományi Intézet
Főigazgatóság
 
Sajtókapcsolat:
Fekete Zoltán
Ypsylon Média
fekete.zoltan@ypsylonmedia.hu
+36 70 672 3963
Sajtó Háttéranyag
 
Az elmúlt másfél évben alapjaiban megújult az Amerikai úti idegsebészeti intézet– régi nevén Országos Idegtudományi Intézet (OITI) – orvos szakmai, gazdálkodási, szervezeti és betegellátási tevékenysége. Profiljába a nemzetközi hírű idegsebészet mellett mára szervesen beépült a neurológiai, valamint a stroke ellátás, az intézmény számos kiemelt kutatási és együttműködési projekt stratégiai partnere, az idei évtől a Semmelweis Egyetem Idegsebészeti Tanszékének otthona.

A menedzsment célkitűzése, hogy az Országos Klinikai Idegtudományi Intézet a klinikai idegtudományok pilot intézményeként a legmodernebb diagnosztikai, terápiás és műtéti eljárásokat a hazai orvosi gyakorlatban meghonosítsa és elterjessze. Az ehhez szükséges további fejlesztéseket az egészségügyi kormányzat is támogatja, a finanszírozás módjáról és részleteiről jelenleg is folynak a tárgyalások. A tervezett beruházásokra annál is inkább szükség van, mivel bizonyos szakmákban, mint például a gyermek-idegsebészet, a neurointervenció, vagy a funkcionális idegsebészet, az OKITI országos feladatkörrel bír, de jelentősen nőtt az ellátási kötelezettsége a gerincsebészet területén is.

Az Intézet nemzetközi szakmai elismertségét jól példázza, hogy az Európai Neurointervenciós Társaság (ESMINT), idei kongresszusának megszervezésére az Amerikai úti klinika osztályvezető főorvosát, Dr. Med. Habil. Szikora Istvánt kérte fel. A múlt héten Nizzában lezajlott esemény, melyen a neurointervenciós közösség tagjai mellett az Európai Idegsebészeti Társaság képviselői, valamint a legmeghatározóbb európai ideggyógyászok is részt vettek, rendkívül sikeresnek bizonyult.

Az Országos Klinikai Idegtudományi Intézet természetesen nem csak külföldön, de itthon is igyekszik komoly szakmai együttműködések kialakítására. Ennek köszönhetően kutatási és oktatási területen a Semmelweis Egyetemmel, az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutató Intézettel, a Pázmány Egyetem és a Pannon Egyetem Informatikai Karaival, valamint a Budapest Műszaki Egyetemmel közösen dolgoznak különböző projekteken, míg az Uzsoki utcai Kórházzal a betegellátás különböző területein széleskörű együttműködést alakítunk ki. Jelentős kutatási és fejlesztési lehetőséget jelent az intézet számára  továbbá a Nemzeti Agykutatási Programban betöltött konzorciumi  tagság.

Az Intézet saját stroke programmal rendelkezik. Az intézetbe kerülő akut stroke betegek 14%-ában kerül sor az elzáródott agyi erek megnyitására. Ezen belül az esetek felénél a legkorszerűbbnek számító vérrög katéteres eltávolítását végezzük. Összehasonlításként a vérrög oldás hazai gyakorisága a stroke esetek 3%-ában történik, míg Ausztriában az esetek 17%-ban kerül erre sor. Az intézeti  komplex stroke ellátási  programban-mely egyedülálló az országban- az idegsebészet, a neurointervenció, a vaszkuláris neurológia és korai rehabilitáció egysége valósul meg. Hasonló szakmai együttműködés valósul meg az epilepszia ellátásban, ahol a diagnosztika, a videomonitorozás, az intraoperatív elektrofiziológia és funkcionális idegsebészet szakemberei dolgoznak egy teamben. A neuro-onkológia, a gerinc-sebészet, vagy a gyermek-idegsebészet ugyancsak szakmai specialitások az intézetben.

Természetesen a felsorolt tevékenységi körökben, a szakmai eredmények és sikerek csak akkor biztosíthatók hosszú távon, ha az intézet műszakilag, illetve az orvos-technológia területein is folyamatosan megújul. Bár az utóbbi időben történtek fontos fejlesztések, a műtőberendezések, a kézi műszerek, az operációs asztalok, és műtéti eszközök felújítása alig halasztható, valamint szintén elengedhetetlen egy új MR beszerzése.

Mivel az egészségügyi kormányzat ismeri és támogatja az intézet szakmai programját és fejlesztési terveit az OKITI vezetősége bízik abban, hogy missziójuk beteljesítésének feltételeit a pénzügyi döntéshozók is elfogadják és támogatni fogják.
Gödöllői napok
2013-09-08
A Magyar Teátrum Színházi Sátor a Gödöllői Belvárosi napokon is megjelent. Az Ypsylon Média a MTT titkárságaként a programszervezésben vett részt.


9 éves a Savoya Park
2013-09-07
Az Ypylon Média biztosította az az alábbi Safari kalandtúrát a rendezvényen.

Kalandtúra: Safari
A Safari játékpark öt állomásból áll, melyhez feladatok kötődnek. A gyerekek az első állomáson földrészeket ábrázoló menetlevelet kapnak, melyhez állatokat ábrázoló matricák gyűjthetők minden sikeres próbatétel után. A legügyesebbeknek az ötödik állomás után összeáll az állatokat ábrázoló földrész.
 
A Safari játékparkon belül megjelenő játékok:
 
1, Oroszlán torkában: Az oroszlán tátott száján keresztül kell eljutni a csengőig. Akinek sikerül, annak a bátorsága a helyén van. (textil, 3 méter, fekvő plasztikus)
 
 
 

2, A kenguru erszénye: A kenguru általában a csemetéjét hordja az erszényében. Most azonban a feladat, hogy óriás csúzlival különböző déli gyümölcsöket dobjanak bele.  (rétegelt lemez, textil, álló 1,8m magas)
 

 
3, Elefánt csorda: Megjelenik az elefánt család, mely egy elefánt apából, elefánt anyából és a két elefánt gyerekből áll. A résztvevő gyerekek küldetése ez alkalommal az agyarakra, ormányokra különböző méretű karikák rádobása, természetesen a próbát végző korának megfelelő távolságból. (Két nagy elefánt kb1,5 m magas, két kis elefánt kb. 1m magas, rétegelt lemez, textil.)
 

 
 
 
 
4, Kókuszpálmák: A két kókuszpálmán a levelek alatt kókuszdiók bújnak el.  A feladat a diók begyűjtése meghatározott idő alatt, lepkeháló segítségével. A kisebbeknek alacsonyabb (1,5m), a nagyobbaknak magasabb fával (2m) kell „megküzdeniük”. Természetesen a baleset kizárt, mert a szafari kalap tökéletesen véd a lehulló diók ellen. (fa, bambusz, textil)
 

5, Dzsungel fürkészés: A dzsungel sűrűjében sosem lehet tudni, hogy mi rejtőzködik egy bokorban vagy fa mögött vagy éppen a fák ágai között. Ebben a játékban távcső segítségével kell meghatározni, hogy milyen állatok részeit ismerik fel 20-30 méterről.  (rétegelt lemez, textil, távcső)
 
A Magyar Teátrum Tusványoson 5.
2013-07-30

És mégis kell a vers!

A XXIV. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapjára már csak három program maradt a Magyar Teátrum színházi sátrában Tusnádfürdőn. Ez a három is ugyanolyan teltházas volt, mint az előzőek, sőt a Békéscsabai Jókai Színház Hippolyt Hangulatok című műsorára, melyben a Hippolyt a lakáj című előadásukból mutattak be részleteket, már a főpróbára is megtelt a sátor, Dj Szabó László záró buliján pedig egy tűt se lehetett volna leejteni. A délutáni Versfélóráról pedig az alábbiakban számolt be Fekete Péter, a Jókai Színház igazgatója.

Image
Csomós Lajos, Nagy Erika, Gulyás Attila és Liszi Melinda

– Normális vagy Péter? Délután, mikor a rekkenő hőségben pihennek az emberek, verseket akarsz felolvastatni? Van ennek értelme? Ki fogja ezt hallgatni? – tette fel a kérdést arcán a kudarctól való óvó gondoskodással, féltéssel L. Simon László költő, az írószövetség korábbi főtitkára, a parlament kulturális bizottságának elnöke. Tíz perccel három óra előtt még valóban csak lézengtek az emberek a Magyar Teátrum sátránál. A tegnapi buli hajnalig tartó hangulata még ott izzott a levegőben, és ott hervadt némely másnapos arcokon. Érezhetően, és sejthetően legtöbben még otthon, vagy a sátruk mélyén regenerálódtak, gyűjtötték az energiát az esti Ghymers koncertre. Orbán Viktor előadása után amúgy is kiürül a szabadegyetem – szokták mondani – és már csak az marad, aki csajozni vagy bulizni akar.

Image

Délután három előtt tíz perccel nagy levegőt vettem, leakasztottam a mikrofont és a sátor előtt elkezdtem a közönségtoborzást: „– Jó napot, szép délutánt mindenkinek! A Magyar Teátrum Színházi sátra köszönti Tusványos lakóit! Még tíz perc és kezdődik a napi versadagunk. Weöres Sándor legújabb verseskötetéből tallózzunk. Vendégeink ma Csomós Lajos és Gulyás Attila a Békéscsabai Jókai Színház művészei.”
A könyvolvasó sarokból egy-két bölcsészforma fiatal kikukkant, besétálnak a sátorba. Német Kristóf kiveszi kezemből a mikrofont, és rákontráz a hírverésre. L. Simon László fejcsóválva továbbsiet a következő programjára.

Image

Közben én izgatottan számolok: már a tízedik fiatal emeli le a polcról az ingyen újságot, s lép be a Magyar Teátrum sátrába. Aztán 18, 19…, 22. Jönnek az emberek. Sátrak árnyékából, kocsmák sörpadjaitól érkeznek kis csoportokban. Már 33…, 36…, 40. – Tessék, kérem beljebb fáradni – 48,49, 50…
Még öt perc és kezdjük a versek felolvasását! – ismétli a házigazda Német Kristóf. Jönnek, elhelyezkednek: 56…, 60…, 64… telik a sátor. A két csabai színész beül a körszínpadra, lassan előkészítik a köteteket.
Délután három óra. „– Köszöntjük a Weöres Sándor Centenáriumi Év Olvasósarok nézőit itt a Magyar Teátrum Sátorban. Elkezdjük előadásunkat – indítja el a Játékszín igazgatója a programot.
Én a sátor előtt sms-t írok:
Tisztelt Elnök Úr, Kedves László! Örömmel tájékoztatlak, hogy a sátor megtelt. A versprogram „full”-házzal indult, képzeld, az emberek meg csak jönnek, jönnek. A lépcsőn ülnek, az ajtóban állnak. Szarvason sem hitték el először, hogy versesttel meg lehet szólítani estéről estére több száz embert… A Vers a víz fölött példája – ahol hetven este több mint 10000 ember hallgatott verset, bebizonyította: Igen lehetséges!
Elnök Úr, köszönjük a féltő aggódást, de rendben vagyunk!

Fekete Péter
A Magyar Teátrum Tusványoson 4.
2013-07-27

Játék a színekkel
Sokszínű nap köszöntött a tusványosi táborozókra pénteken. Miközben Magyarországon negyven fokos hőségről érkeznek a hírek, addig az erdélyi településen az időjárás megmutatta változatos arcát. Az egyik pillanatban száz ágra sütött a nap, aztán hirtelen elborult és többször leszakadt az ég. A Magyar Teátrum Sátor idén is állta a sarat és a változékony időjárási körülmények között a színház újra magába szippantott mindenkit. A Teátrumi Mocorgó színes szőnyegei megteltek játékkal, vidám hangulattal és játszóházunk a mai napon a „jövőre ugyanit” felkiáltással búcsúzott.

ImageImage

A délutáni Versfélóra bebizonyította, igény van az irodalomra és a fesztiválozók nyitottak a felolvasás élményére. Pénteken igazi különlegességként Falusi Márton író saját verseiből válogatott, megadva a jelenlévőknek azt az élményt, mikor maga a szerző szólaltja meg saját költeményeit. Az előadás során Takács Bence előadóművész és műsorvezető szegődött mellé társként ebben a nem mindennapi kultúr-utazásban.

Image

A nő ezer arcát ismerhettük meg a Budapesti Játékszín művészeinek előadásában. Lévay Viktória, Szőlőskei Tímea és Bank Tamás előadása alatt megtelt a sátor, gyakorlatilag egy tűt sem lehetett leejteni. Akiknek már nem maradt sem ülő, sem álló hely, azok a sátor előtt táncolva, dúdolgatva élvezték a jól ismert dallamokat.

ImageImage

Szakmai beszélgetésünk mai témája a fesztiválok voltak. Szórakoztatás és/vagy kultúra-szólt a kérdésfeltevés. A megválaszolásban Vitézy Zsófia, Gergely Balázs, L. Simon László, Grubisics Levente, Böszörményi-Nagy Gergely, Jakab Attila és Orosz Örs vett részt. A moderátor személyében Zörgő Noémit üdvözölhettük.

Image

Image


A tegnapi jó hangulatú és könnyed Magyar Teátrum Kvíznight kérdései még néhány színésznek is komoly fejtörést okoztak. De meglett a győztes csapat és mindenki pozitív élményekkel, színházi tudástárral gazdagodva távozott. Ma este a magyar zenéké lesz a főszerep Dj Szabó Lászlónak köszönhetően.
2013. július 26. péntek

Sz. J.
A Magyar Teátrum Tusványoson 2.
2013-07-26

SZERDA ÉJJEL!
A Magyar Teátrum színházi sátra a legmenőbb hely a fesztiválon. Mindenki itt van, aki számít, és aki befér!

Image


Őrületes, fergeteges Jam Session a Magyar Teátrum sátorban. Tegnap este a Budapest Bár és a Csík Zenekar nagyszínpadi koncertjét követően spontán kavalkád alakult ki a Magyar Teátrum gömbsátrában. Eredetileg Pribojszki Band koncertet hirdettek a szervezők, de egyre jöttek a zenésztársak, s nem bírtak magukkal. Ferenczi Gyuri beszállt Pribojszki Matyi mellé, Kiss Tibi a Quimbyből lenyúlta a mikrofont, Szabó Attila előkapta gitárját, négykezest játszott Erik és Frenk.
Kettőkor a végkimerülés vetett véget a zenének.
Színház, zene, könyv és vers egy helyen, egy színpadon. Társadalmi viták és meghitt előadások, fesztivál hangulat és buli. Egy találkozóhely ahová jó betérni. Ez a Magyar Teátrum sátor. A hangulatról az alábbi amatőr videó tanuskodik.

A Magyar Teátrum Tusványoson 3.
2013-07-26
 

Határok nélküli kultúra
A Magyar Teátrum Sátor második napja is játékokkal, kulturális élményekben gazdagon telt. A Bánffy Szalon közreműködésével a versfélóra szereplői Molnár Adrienn és Kolti Helga voltak, akik vendégül látták Németh Kristófot.

Image

Image

A Weöres Sándor olvasósarokban megrendezett verselés holnap is folytatatódig, Takács Bencével és Falusi Mártonnal. Mit ér a tehetség? – tette fel a kérdést mai szakmai beszélgetésünk, mely szintén a Bánffy Szalon szervesében valósult meg. Molnár Adrienn a téma körbejárásához Seregi Zoltánt, a Békéscsabai Jókai Színház igazgatóhelyettesét, Kolti Helga színművészt, Takács Bence előadóművészt és Falusi Márton költőt hívta segítségül.

Image

Szó volt a tehetség kibontakozásáról, a lehetőségek megragadásáról, a tehetségkutató versenyek előnyeiről és hátrányairól, végül a maximalizmusról, a lelkesedéről, mely nélkül a tehetség sem lenne az igazi.
Telt házas sikert aratott a Magyarországi Szerb Színház Párizs hídjai című előadása, mely a kultúrák találkozásának határtalanságát megmutatva egészen Párizsig repített, ahol Edith Piaf élete elevenedett meg zenés-prózai formában. A sátor bejáratán szinte alig lehetett bejutni, üres szék elvétve akadt, hiszen Varga Klári és Rusz Milán elkápráztatta az erdélyi közönséges, libabőrős, megható emlékeket adva mindenkinek.

Image


Este játékkal várunk mindenkit. A Magyar Teátrum kvíznight programja során kiderül, ki mennyire mozog otthonosan a színház világában.
2013. július 25.

Sz. J.
Ismerős arcok a Magyar Teátrum Sátornál
2013-07-25

Elindult a Magyar Teátrum Sátor négy napos programsorozata a XXIV. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban. A Magyar Teátrumi Társaság a Békéscsabai Jókai Színház segítségével, és a Magyar Teátrum Közhasznú Nonprofit Kft. szervezésében immár harmadik alaklommal állított fel színházi sátrat Tusnádfürdőn. Már vasárnap délután komoly műszaki és szervező stáb indult el Békéscsabáról és Budapestről, hogy felépítsék azt a három gömbsátorból álló kis színházat, melyet immár ismerősként fogadtak a fesztivál résztvevői. Azután részben a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium és a MÁV Zrt. által indított A Weöres mozdonnyal, részben autókkal megérkeztek a közreműködő művészek is, hogy szerdán megkezdődhessenek a programok.

Teátrumi Mocorgó játszóházunk a melegedő napsütésben épült fel és a játékok birodalmát hamarosan ellepték a gyermekek. A nagy látványos kockaelemekből vár épült, a játszósátorba beköltözött a babaház és mozdonyok zakatoltak a kis fasíneken. Az újdonságként jelentkező kézműves foglalkozás első perctől kezdve sikert aratott, szebbnél szebb színes képek és terményrajzok készültek.

Eger városa minden délelőtt kreatív sarokkal jelentkezik a sátor elől, ahol a helyes kérdőív kitöltők között pénteken gazdára talál a Nemzeti Színház Vitéz lélek című premierjére szóló páros belépő. Miközben az érdeklődők megtudhatják, mit tartogat idén nyáron a legendás Egri Vár és a híres bikavér városa. Csúszdapark nyitást, Gárdonyi Géza irodalmi fesztivált, történelmi vigasságokat és még sok, sok színes programot, melyről nem érdemes lemaradni, hiszen ahogy a szolgen szól: Eger a te történeted, nyáron is!

Kinyitotta kapuit – a Békéscsabai Jókai Színház és a Helikon Könyvkiadó és a Libri Group jóvoltából – a Weöres Sándor olvasósarok is, mely egy kellemes, hangulatos helyszín, ahol mindenki kedvére válogathat a kedvenc vagy számára épp ismeretlen kötetekből.

A három gömbsátor egyik kisebb sátrában talált otthonra a Nemzeti Színház kiállítása. Itt archív felvételek láthatók nagy színészekről, felejthetetlen szerepekről, felelevenítve a színház múltját. Állandó programjaink a fesztivál végéig megtekinthetők.

Versfélórát a sátor házigazdája, Németh Kristóf színművész nyitotta meg Szabó Lőrinc versekkel, melyek tekintettel a Weöres Sándor Centenáriumi Évre kiegészültek néhány Weöres idézettel is.

Szakmai beszélgetésünk az első napon arra kereste a választ, hogy a magánszínházaké-e a jövő. Németh Kristóf erről Tordai Hajnal jelmeztervezővel, az MMA tagjával, Pálffy Istvánnal, a Magyar Országgyűlés Kulturális Bizottságának alelnökével, Kovács Balázzsal, a gödöllői Művészetek Háza igazgatójával és Bank Tamással, a Budapesti Játékszín produkciós igazgatójával beszélgetett. Szó volt arról, hogy lehet spórolni a színházban, milyen pénzügyi források állnak az intézmények rendelkezésére és végül, de nem utolsó sorban megtudtuk: színházat csak szívvel lélekkel lehet csinálni.

Az erdélyi fesztiválon nagy szeretettel fogadta a sok ismerős arcból álló közönség Hűvösvölgyi Ildikó színművészt, aki Bonyár Judit és Hűvösvölgyi Péter közreműködésével zenés-prózai formában vitte színre a magyar költők verseiből álló Kaleidoszkóp című műsorát.

Este Pribojszki Mátyás és csapata vérbeli és felejthetetlen blues koncerttel készül.
2013. július 24.

Sz.J.
Ismét Magyar Teátrum Sátor Tusványoson
2013-07-23

A Magyar Teátrumi Társaság színházi sátra immár harmadik alkalommal kap helyet a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban. Az erdélyi rendezvény befogadta, megszerette a Magyar Teátrum Sátrat, így idén már hagyományt követő módon lesz jelen a színház világa.

A Magyar Teátrum Sátor 2013. július 24-én nyitja meg kapuit. Házigazdák: Szabó László, a Magyar Teátrumi Társaság titkára, Fekete Péter, a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója és Németh Kristóf, a Budapesti Játékszín igazgatója.

A korábban jól bevált és sikeres szerkesztési elvet követve idén is lesz Teátrumi Mocorgó játszóház és szakmai beszélgetés. Ez utóbbi során az alábbi kérdésekre keressük a választ: A magánszínházaké a jövő?, Mit ér a tehetség? Fesztivál: szórakoztatás és/vagy kultúra. A beszélgetőpartnerek között egyaránt találkozhatunk ismert művészekkel (Kolti Helga, Bank Tamás, Seregi Zoltán, Falusi Márton, Takács Bence) és politikusokkal (Pálffy István, L. Simon László).

Új színfoltként állandó programok is megjelennek. A sátor előtt kap helyett a Magyar Művészeti Akadémia Nemzeti Színházról szóló épülettörténeti kiállítása, mely Tordai Hajnal és Juhász Tibor munkájának köszönhető. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a Helikon könyvkiadóval közösen Weöres olvasósarokkal készül, ahol mindenki elmerülhet Weöres Sándor munkásságában.

A Bánffy Szalon közreműködésével idén jelenik meg először a Versfélóra programelem. Ez alkalommal színművészek segítségével szólalnak meg ismert és kevésbé ismert versek, melyek közül természetesen a Weöres Sándor Centenáriumi Év köszöntése sem maradhat ki.
A programok közül nem hiányozhat a zene és a színház sem. Első nap Hűvösvölgyi Ildikó Kaleidoszkóp című irodalmi estjét láthatják az érdeklődők, míg este a Pribojszki Mátyás Band fog hatalmas blues koncertet adni.

Vendégünk lesz a Magyarországi Szerb Színház, a Budapesti Játékszín és a Békéscsabai Jókai Színház. Mindannyian zenés-prózai darabokkal készülnek, melynek során megelevenedik Edith Piaf élete, megtudhatjuk milyen a nő vagy megidézik a Hippolyt című színdarab hangulatát.

A koncertek után csütörtök este a Magyar Teátrum Kvíznight során játszani fogunk. Kiderül ki mit tud a magyar színjátszásról. Az utolsó két este a magyar zenéké és a bulié lesz a főszerep.

Szabó László a Magyar Teátrumi Társaság titkára elmondta: „ Nagy öröm számunkra, hogy a fesztivál most már állandó színfoltjaként újra Erdélybe mehetünk. Szeretettel várnak minket, szeretettel megyünk. Idén is arra törekszünk, hogy minden korosztályhoz szóljunk. Legfőképp az erdélyi közönséghez, akikkel ilyenkor személyesen is találkozhatunk.”

A Magyar Teátrum Sátor szeretettel vár mindenkit a 24. Tusványosi fesztiválon!

Addig kapaszkodj, amíg a kedved elér!

A Magyar Teátrum Sátor szervezési és koordinációs feladatait az Ypsylon Média látja el.
Teátrumi Mocorgó a VOLT Fesztiválon
2013-07-03
Az Ypsylon Média idén fesztiválokon is részt vesz. Irány a VOLT fesztivál! Teátrumi Mocorgóval, színházi előadásokkal és táncoktatással készülünk. Az Ypsylon Média látja el a szervezési és koordincáiós feladatokat, továbbá a helyszíni lebonyolítást. A képgaléria itt tekinthető meg.
Családi nap Komáromban
2013-06-29
Az Ypsylon Média látja el a projekt teljes körű kommunikációját. Képgaléria: itt.

Múzeumok éjszakája a Szépművészeti Múzeumban
2013-06-22
A Határtalan antikvitás program lassan a végéhez közeledik. Cégünk közel egy éve dolgozik együtt a Szépművészeti Múzeum Antik osztályával, akik idén a Múzeumok éjszakájának szervezésében is aktívan részt vesznek.
Eger a Te történeted, nyáron is!
2013-06-18
Az Ypsylon Média látja el Eger városának 2013. évi nyári kommunikációját.
A képgaléria itt tekinthető meg.




Csülökfesztivál Békéscsaba
2013-06-16
A Teátrumi Mocorgó Békéscsabán! A Csülőkparádé gyermekprogramjai között mindenkit szeretettel várunk játszóházunkban. Képgaléria: itt.

Határtalan antikvitás projektzáró sajtótájékoztató
2013-06-12
Az Ypsylon Média egy évig dolgozott együtt a Szépművészeti Múzeum Antik osztályával. A Határtalan antikvitás projekt eredményeiről projektzáró sajtótájékoztatón számoltunk be. A sajtótájékoztatón készült képek itt láthatók.




Teátrumi Mocorgó újra a POSZT-on
2013-06-09
Teátrumi Mocorgó újra a POSZT-on

A Magyar Teátrumi Társaság tavalyi kezdeményezése idén is folytatódott. 2013. június 8-án és 9-én, szombaton és vasárnap 10 és 14 óra között színes játékszigetek fogadták a legkisebb fesztiválozókat a Dóm téren.



A hiánypótlónak tartott kezdeményezés a Széchenyi-téri Magyar Teátrum Sátorból a dóm előtti füves területre költözött, ahol babák, mamák és papák együtt élvezhették a magas fák árnyákét és a friss levegőt.



A látványos óriás plüss állatok, az évszakokat bemutató egyedi mágnes táblák nagy sikert arattak, miközben a nagyobbak megpróbálkoztak a kirakós játékokkal. Az autós és konyhai szőnyegszigeten mindig volt mozgás, a bátrabbak még a mini alagutat is kipróbálták.



A játszóház egyedi vonása, hogy a szülők sem unatkozhattak. A modern és naprakész logikai játékok tárából a felnőttek kedvükre válogathattak a kihívást jelentő ördöglakatok, kockák és kirakók közül.



A Teátrumi Mocorgót idén is befogadta, megszerette Pécs városa és az itt élő kisgyermekes családok, akik még többet szerettek volna belőle kapni. Bízunk benne, hogy jövőre ugyanitt újra találkozunk, és egy egész hét szólhat majd a játékról.

A képgaléria itt tekinthető meg.
Pannóniai Matiné Győrben
2013-04-14
A Szépművészeti Múzeummal együttműködve a projekt teljes kommunikációját az Ypsylon Média végzi.




Kellemes húsvéti ünnepeket kívánunk!
2013-04-01
Az ókori görög vázák világa
2013-02-14
Az Ypsylon Média a Szépművészeti Múzeum Antik Osztályával szorosan együttműködve a projekttel kapcsolatos kommunikációs-és Pr tevékenységet látja el. Képek itt.



A vajdasági magyarok a szívükbe fogadták a Winteretno fesztivált
2013-02-10
Az Ypsylon Média a Magyar Teátrumi Társaság titkárságaként szakmai partnerként vett részt a szervezésben és lebonyolításban.

SAJTÓKÖZLEMÉNY

A vajdasági magyarok a szívükbe fogadták a Winteretno fesztivált

Lezárult a Magyar Teátrumi Társaság és a szabadkai Magyar Művelődési Központ közös szervezésében megrendezett öt napos fesztivál. A színház van a mi utcánkban címmel elindított rendezvényt örömmel és szeretettel fogadta a magyarlakta szerb város.

Szabadka főterén öt napig állt a fehér, látványos sátor, mely információs pontként szolgált. A hidegben Magyar Teátrum újságokkal, a rendezvénnyel kapcsolatos információkkal és forró rumos teával vártunk minden színházkedvelőt.

A koncertek, színházi előadások és gyermekprogramok a Magyar Művelődési Központban találtak otthonra. A Magyar Teátrumi Társaság szakmai partnerként vett részt a szervezésben, lebonyolításban és a korábban az erdélyi Bálványosi Nyári Szabadegyetemen sikert arató kapaszkodó modellt valósítottuk meg a Vajdaságban is. Ennek megfelelően arra törekedtünk, hogy a kisgyermekkortól az aggastyánig mindenkihez elvigyük az igényes hazai kultúrát. A színház világa minden erre nyitott embert megszólít és tárt karokkal vár.

A délelőtti órákban igazi gyermekbirodalom épült, Teátrumi Mocorgó nevű játszóházunkkal és színes előadásainkkal kiegészülve. A szabadkai Gyermekszínház Csipkés mese című előadásával, Bakos Árpád zenei foglalkozásával, a Gózon Gyula Kamaraszínház csecsemőszínházával, Szille és a tavak népe darabbal és a Farsangi mulatsággal minden korosztályt megszólító programot vittünk színre.

Természetesen a szakmai beszélgetések sem hiányozhattak. Szó volt a magyarországi színjátszás jelenéről, múltjáról és jövőjéről Itthon és Külhon címmel. Velünk volt Németh Kristóf, a Játékszín igazgatója, aki a kulisszák mögötti történeteket osztotta meg a jelenlevőkkel.

Az esti órákban a zenéé és a színházé volt a főszerep. A Pusztaszó együttes előadásában, a Sinka István esttel nyitottunk, majd velünk volt Serbán Attila és Csengeri Attila, akik ismert musical slágereket szólaltattak meg. Nagy sikert aratott a Békéscsabai Jókai Színház Sóska, sültkrumpli című darabja és Mikó István főszereplésében a Svejk vagyok című előadás. A záró este bluesosra sikerült a nemzetközi szinten elismert Pribojszki Bandnak köszönhetően.

A szabadkai magyarok szeretettel fogadták és szívükbe zárták a rendezvényt. A csillogó szemek, a pozitív visszajelzések , a visszatapsok megerősítenek minket abban, hogy a magyar kultúrának összetartó ereje van és mindenhol otthonra talál. Jövőre újabb téli kultúrkalandot tervezünk Szabadkán.
 
Sajtókapcsolat: Szlopóczki Janka, szlopoczki.janka@magyarteatrum.hu, +36 20 500 27 14
Fotógaléria itt.
Winteretno fesztivál
2013-02-05 - Szabadka
A Magyar Teátrumi Társaság titkárságaként az Ypsylon Média szervezi és valósítja meg a Winter etno fesztivált.



Aranyhal Mesefesztivál
2013-02-02 - Savoya park
Az Ypsylon Média a játékok, animátorok biztosításával és a lebonyolítással vett részt az Aranyhal Mesefesztiválon. Képek itt találhatók.


VILÁGHÍRŰ PROFESSZOROK MŰTENEK A DÉL-PESTI KÓRHÁZBAN
2013-01-24 - Minimál invazív eljárások az urológiában IV.
A Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház kommunikciós partnere az Ypsylon Média.

Junior Kosárlabda All Star Gála 2013
2013-01-22
Magyar Labdarúgás Fóruma 2012
2013-01-11
Karácsonyi üdvözlet
2012-12-21
Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet Mikulás Nap
2012-12-08


A rendezvény szervezését és teljes lebonyolítsát az Ypsylon Média látja el. Képgaléria itt.
OITI Mikulás Nap
2012-12-03
Az Országos Idegtudományi Intézet dolgozóinak gyermekei ezen a hétfői délutánon találkozhatnak a Mikulással. A piros csomagok mellett különleges, egyedi készítésű, látványos játszóház és a Szabó Zselyke vezette Színházikó Társulat előadása várja a kicsiket.
A rendezvény megálmodója az Ypsylon Média, aki az álmokat a valóságba is varázsolja.
Képgaléria itt.


Pannóniai Matiné
2012-11-24
A Szépművészeti Múzeum kommunikációs partnereként a Határtalan antikvitás című program sajtókoordinációs feladatait az Ypsylon Média látja el. 












Krikett Szombat
2012-11-17
Az Ypsylon Média látja el a Krikett Szombat kommunikációs tevékenységét.

Játékszín sajtótájékozató
2012-10-29
Az Ypsylon Média a Játékszín kommunikációs partnereként vesz részt a sajtótájékoztató szervezésében.
Csaba Center: Őszi DivatNapok és Akciók Éjszakái
2012-10-12
A 2012. október 12. és 13. között megrendezésre kerülő Őszi DivatNapok és Akciók Éjszakái program műsorvezetői: Varga Izabella és Németh Kristóf. A műsorvezetőket az Ypsylon Média biztosítja.

Szépművészeti Múzeum- Határtalan Antikvitás
2012-10-02
2012. október 2-án a Szépművészeti Múzeumban került bemutatásra a "Határtalan Antikvitás" című programsorozat. A projekt átfogó off-line és on-line kommunikációs feladatait, szervezését, lebonyolítását az Ypsylon Média végzi.

SAJTÓKÖZLEMÉNY

A DIADALÍV ÁRNYÉKA
 
Múzeumi verseny magyar és szlovák iskolások számára

 „Határtalan antikvitás” címmel 2012 szeptemberében határokat átívelő múzeumpedagógiai program indult el a Szépművészeti Múzeum Antik Gyűjteménye és a Nagyszombati Egyetem (Trnavská univerzita v Trnave) együttműködéseként.

A „Határtalan antikvitás” első programja „A diadalív árnyéka” címet viselő levelező pályázat, melyet az 5-7. és 8-10. osztályos tanulók számára írtak ki a 2012/2013. tanévben.

A pályázat magyarországi régiója az alábbi megyéket érinti: Borsod-Abaúj- Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Heves, Komárom-Esztergom, Pest, Nógrád, Szabolcs- Szatmár-Bereg.

A levező pályázatra Kevély Flóránál lehet jelentkezni 2012. október 5-ig az alábbi elérhetőségeken: telefon: +36 1 469 7262, marathon@szepmuveszeti.hu.

A résztvevő csapatok a vetélkedő során feladatlapok kitöltésével vesznek részt a játékban. A kérdések megválaszolása során végzett munka segíti a csoportösszetartást, miközben az iskolások új ismereteket szerezhetnek az antik római világ hétköznapjairól, művészetéről. „A diadalív árnyéka” utolsó feladata egy ókori diadalív-makett elkészítése, mely során a kreativitás és a kézügyesség is fontos szerepet kap. Természetesen a legjobb modellek kiállításra kerülnek, miközben az első három helyezést elérő csapatot a Szépművészeti Múzeum látja vendégül.

A játék igazi különlegessége az interneten is nyomon követhető kitalált kerettörténet. Tíz különböző ember egy rejtélyes idegen meghívására találkozik a Forum Romanumon, ahol küldetést kapnak. A kihívás részleteit egyelőre homály fedi. Ami biztos, hogy aki nem elég lelkes vagy ügyes, az váratlanul eltűnik. Az idő múlásával egyre kevesebben maradnak. „A diadalív árnyéká”-ban résztvevő csapatok feladata kedvenc karaktereik segítése. Nem lehet tudni, hányan maradnak a végére. Vajon kik, vagy ki lesz az? A kalandban részt venni vágyók a következő honlapon követhetik a játékot: http://classics.mfab.hu/arch

A „Határtalan antikvitás” (HUSK/1101/1.7.1./0259) keretén belül 2012. szeptember 1. és 2013. július 31. között a két régióban a tervek szerint mindösszesen 7000 fő kerül közelebb az antik kultúrához.

A „Határtalan antikvitás” programsorozat osztályfoglalkozások és családi hétvégék keretén belül is megszólítja a fiatalokat, melyek előtt a tanárok és a múzeumpedagógusok részére egész napos felkészítő workshopot tartanak.  
A program zárásaként 2013 júliusában ókori témájú nyári tábort rendeznek összesen 60 magyar és szlovák diák részvételével.

A Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program lehetővé teszi, hogy a két országban egyszerre ugyanaz a program magas színvonalon valósuljon meg.

A „Határtalan antikvitás” program célja, hogy a szlovák és magyar régióban egyaránt közelebb kerülhessen az iskolásokhoz a múzeum és a klasszikus ókori kultúrák világa, miközben megelevenednek a látszólag élettelen tárgyak.

Sajtókapcsolat: Szlopóczki Janka; +36 70 953 03 08, szlopoczki.janka@ypsylonmedia.hu
Projektmenedzser: Birkás Éva, +36 1 4697189, eva.birkas@szepmuveszeti.hu
A didalív árnyéka
2012-10-02
A Szépművészeti Múzeum "A didalív árnyéka" című levelező pályázathoz plakátokat is készítettünk magyar és szlovák nyelven.








Teltházas siker a Sziget Porondszínházában!
2012-08-06


SAJTÓKÖZLEMÉNY

Teltházas siker a Sziget Porondszínházában!


A Magyar Teátrum Porondszínház sikerrel nyitotta meg kapuit a a jubileumi Sziget -1. napján. A Magyar Teátrumi Társaság és a Thália Színház együttműködésének köszönhetően tegnap este a Hajógyári szigeten a Születtem Magyarországon - Cseh Tamás emlékest sikeresen otthonra talált. Az előadást a hazai és külföldi közönség egyaránt befogadta és kifejezte színház iránti szeretetét.



A Porondszínház pillanatok alatt megtelt! Nézők ültek a lépcsőn, álltak a korlát mellett vagy a bejáratnál, és volt olyan, aki a Porondszínház sátra előtt állva-ülve hallgatta a dalokat. Több, mint 600 néző volt kíváncsi Udvaros Dorottya, Cserhalmi György, Tompos Kátya, Für Anikó, Holecskó Orsolya, Nagy Péter, Szegezdi Róbert, Kálloy Molnár Péter, Szemenyei János valamint Hrutka Róbert zenekarának előadására.



A Magyar Teátrum Porondszínház ma este is várja a színházkedvelő közönséget: 18.30 órai kezdettel a Békéscsabai Jókai Színház a La Mancha lovagja musicalje lesz látható. A főbb szerepekben Cserna Antal, Csomós Lajos, Szomor György, Lapis Erika. Rendező Fekete Péter.

Sajtókapcsolat: Szlopóczki Janka, szlopoczki.janka@magyarteatrum.hu, +36 20 500 27 14
Fotók: Csicsey Zoltán



 
Színház a Szigeten
2012-08-02
A sajtótájékoztató szervezésében, lebonyolításában az Ypsylon Média a Magyar Teátrumi Társaság titkárságaként vesz részt.


Színház a Szigeten
 
Meghívó
 
Tisztelettel meghívjuk a sajtó képviselőit
a Magyar Teátrumi Társaság és a Békéscsabai Jókai Színház sajtótájékoztatójára
 
Időpont: 2012. augusztus 2., csütörtök 11.00 óra
Helyszín: Szabadság Kávézó, 1054 Budapest, Aulich u. 8.
 
Idén a Sziget fesztiválra beköltözik a színház világa! A Magyar Teátrumi Társaság és a Békéscsabai Jókai Színház közös kezdeményezéseként a Sziget fesztivál szervezőivel együttműködve 2012. augusztus 6. és 13. között felállítjuk a MAGYAR TEÁTRUM PORONDSZÍNHÁZAT.
 
A fesztivál -1. és 0. napján sikeres magyar színházi előadások lesznek láthatók. 2012. július 6-án 18 órai kezdettel a Csík zenekar koncertje előtt a Thália Színház Cseh Tamás emlékestjét, 2012. július 7-én Ákos fellépése előtt 18.30-kor a Békéscsabai Jókai Színház La Mancha lovagja című előadását láthatják a nézők. 
 
A fesztivál teljes ideje alatt a Porondszínház külföldiek számára is érthető és szerethető programmal várja a fesztiválozókat. Az egész napos programok között találjuk a komolyzenét, a stand up comedyt és a cirkuszművészetet. Természetesen a kortárs színház-, tánc, a jazz és az opera sem hiányozhat.
 
A Magyar Teátrum Porondszínház mindenkit sok szeretettel vár a Szigeten!
 
A sajtótájékoztatón jelen lesznek:
Szép Fruzsina, a SZIGET programigazgatója
Fekete Péter, a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója, Magyar Teátrum folyóirat főszerkesztője
Szabó László, a Magyar Teátrumi Társaság titkára
Kálloy Molnár Péter, a Születtem Magyarországon 2.- Cseh Tamás emlékest produkció képviselője
Cserna Antal, színművész
Szomor György, a Békéscsabai Jókai Színház színművésze
Gulyás Attila, a Békéscsabai Jókai Színház színművésze
Gulyás Levente, a Békéscsabai Jókai Színház zenei vezetője
 
A SAJTÓTÁJÉKOZTATÓN ÉLŐBEN KAPCSOLJUK A SZIGETET! Bepillanthatnak az ott zajló előkészítő munkákba, továbbá részleteket hallhatnak a La Mancha lovagja című előadásból is.
 
A Szabadság kávézó előtt fotózható a darabban játszó nagy szürke POBEDA, a kommunizmus rettegett függönyös autója. Gulyás Levente zenei vezető élőben játszik, Gulyás Attila énekel.
 
 
Örömmel vennénk, ha jelenlétével megtisztelné az eseményt!
 
 
Sajtókapcsolat:
Szlopóczki Janka, Magyar Teátrumi Társaság: info@magyarteatrum.hu , +36 20 500 27 14
Tari Sarolta, Békéscsabai Jókai Színház: tarisarolta@jokaiszinhaz.hu, +36 20 55 00 152
A Magyar Teátrum Sátor ismét Tusványoson!
2012-07-22
Az Ypsylon Média a Magyar Teátrumi Társaság titkárságaként vesz részt a rendezvény szervezésében, lebonyolításában és a sajtó koordinációs feladatok ellátásában.

A Magyar Teátrum Sátor ismét Tusványoson!


A tavaly sikeresen elindított kezdeményezés idén is folytatódik! A visszajelzések a 2011-es program után megerősítettek minket abban, hogy 2012-ben is érdemes lesz terveznünk, szerveznünk, színesebbé tennünk az erdélyi fesztivál hangulatát, ahonnan most már a színházi sátor sem hiányozhat!

2012. július 24-én nyitja meg a kapuit a 23. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor. Fehér, hármas gömbsátrunk a tavaly megszokott helyen, rögtön a bejárat mellett ajánlja programjait. A Magyar Teátrumi Társaság és a Békéscsabai Jókai Színház a Magyar Teátrumi Társaság tagszínházaival összefogva változatos programmal vár kicsiket és nagyokat. Sátrunk házigazdája Németh Kristóf színművész lesz.

Sátrunknak az idei POSZT-on jól bevált mottója: Egy életen át kapaszkodó: ez a színház! A Magyar Teátrum Sátor nyitott kapukkal vár mindenkit, aki élvezi, kedveli a színházat. Szeretnénk őket bevonni a fantasztikus világba, mely a hétköznapok során is kapaszkodót tud nyújtani.

Szabó László, a Magyar  Teátrumi Társaság titkára: „Társaságunk feladatai közé tartozik, hogy a színházat megszerettessük a fiatalokkal és azt a sajátjuknak érezzék. A Tusványosi részvétel a határon túli közönséggel való találkozás miatt is különösen fontos számunkra.”

Délelőttönként a gyerekeknek kedveskedünk Teátrumi Mocorgó nevű különleges játszóházunkkal, ahol az interaktív, a készségfejlesztő, a mozgalmas, a szórakoztató és az egyedi játékokkal pillanatok alatt repül az idő. A színházi műsort minden nap gyerekprogramokkal kezdjük. Bemutatjuk a Gózon Gyula Kamaraszínház Wass Albert meséit feldolgozó Szille és a tavak népe előadását, a Csecsemőszínházat, továbbá Rappert Gábor rendezésében a Csillagszél gyermekkoncertet.

Délutánonként, a tábor hagyományainak megfelelően szakmai beszélgetésekkel, befogadott előadásokkal, filmvetítésekkel várunk mindenkit. A Magyar Teátrum Sátorba látogat többek között Császár Angéla, Pálffy István és Petényi Katalin. A délutáni programok között sor kerül a Bánffy Szalon bemutatkozására és Eperjes Károly műsorára is.

A hajnalig tartó buli előtt természetesen színházi előadásokkal kedveskedünk a látogatóknak. A Békéscsabai Jókai Színház Színész szerelem című estjét hozza el magával. Beatles Forever programunkon a legendás zenekar legnagyobb slágerei csendülnek fel. A záróesten pedig a GG Tánc Eger a POSZT-on hatalmas sikert arató Táncfantáziák előadását tekinthetik meg a Tusványosi fesztivál nézői.

A Magyar Teátrum Sátor szeretettel vár minket a 23. Tusványosi fesztiválon!

Addig kapaszkodj, amíg a kedved elér!
 
Sajtókapcsolat: Szlopóczki Janka, szlopoczki.janka@magyarteatrum.hu, +36 20 500 27 14



Képgaléria
Eger 1552 A legenda újraéled
2012-07-20
Eger 1552
A legenda újraéled
 
Idén 460 éves a legendává vált egri csata! Ennek kapcsán Eger városában 2012. júliusában megelevenedik a történelem és a XVII. Végvári Vigasságok fesztivál keretein belül az Egri Vitézlő Oskola az ország hagyományőrzőivel összefogva újra megrendezi az Egri Vár ostromát!
 
Egerben élesednek a fények: 2012. július 21.
2012. július 21-én egy szereplőválogatást követően kiválasztják Dobó István, Bornemissza Gergely, Cecey Éva, Sárközi és Jumurdzsák XXI. századi megformálóit. A szereplők a fesztivál zárónapjáig, 2012. július 29-ig viselik méltón elnyert karakterüket. Váratlanul felbukkanhatnak bárhol, korhű és életszerű fordulatokat teremtenek a város különböző pontjain, idézve az Egri Csillagok világát.
 
Végvári Vigasságok 0. nap: 2012. július 26.
Ezen a napon tartja az önkormányzat "Eger országos kulturális és történelmi sajtónapját". A 0. nap igazi különlegessége, hogy ekkor nyitja meg kapuit Eger első olyan ajándékboltja, ahol miden esetben az egri és a város környéki kézművesek, termelők saját készítésű portékáját tartalmazó új termékcsaládot lehet majd megvásárolni. A termékek természetesen egyedi tervezésű „Eger 1552” és „Egri Csillagok” márkajelzéssel vannak ellátva, melyek tökéletesen illusztrálják az „Eger a te történeted” jelmondatot.


 
Végvári Vigasságok Történelmi Fesztivál: 2012. július 27-29.
A Végvári Vigasságok történelmi fesztivál az Egri Vár történelmi hagyományait és meghatározó korszakait eleveníti fel újszerű megközelítéssel a történelmileg hiteles helyszín és a turisztikailag frekventált környezet igényes felhasználásával. A fesztivál tudományos megalapozottsággal szervezi programjait, melyek, a látogatók széles rétegének folyamatos bevonásával idézi fel a középkori ember mindennapi életét, a végvári katonák sorsát. Ezen a hétvégén minden Dobó, Bornemissza, Cecey és Sárközi nevű látogató ingyenesen léphet be az Egri Várba.
 
Az ostrom: 2012. július 28.
Dobó István és kétezer egri várvédő 1552-ben vastag betűkkel írta be Eger nevét a krónikákba. A 460. évforduló alkalmából az Egri Vitézlő Oskola az ország hagyományőrzőivel összefogva eleveníti fel Eger várának leghíresebb ostromát. Három napon keresztül újból végvári vitézek, huszárok és darabontok védelmezik a falakat a hódító oszmánokkal szemben, majd százan. Július utolsó hétvégéjén megelevenedik a történelem, életre kelnek az Egri Csillagok szereplői, de valóságos lesz a harc is: ágyúdörgés, lőporfüst, és látványos párviadalok várnak minden érdeklődőt, járjanak akár Eger belvárosában, vagy épp az Egri Várban.


 
 

Bővebben:
1552.eger.hu
egrivar.hu
EGER 1552 Egerben élesednek a fények
2012-07-12
EGER 1552
Egerben élesednek a fények

 
2012. július 21.- Casting
 
460 esztendővel a legendává vált egri csata után városunkban megelevenedik a történelem! Az egri vár ostromának három napjára te is hőssé válhatsz: keressük Dobó István, Bornemissza Gergely, Cecey Éva, Sárközi és Jumurdzsák megformálóit.

2012. július 21-én, szombaton 10 órától 16 óráig az egri Uránia moziban várjuk mindazokat, akik kedvet éreznek ahhoz, hogy részt vegyenek egy közös történelmi játékban.

MIÉRT?
Mert játszani jó. Mert hisszük, hogy 1552 hősei köztünk járnak, s így a legenda ismét életre kel, betöltve Eger utcáit! Ha úgy érzed, - vagy akár mások mondták - hogy küllemedben, jellemedben hasonlítasz az Egri Csillagok valamelyik jól ismert karakterére, vállald a megmérettetést, próbálj szerencsét: EGER A TE TÖRTÉNETED!

JELENTKEZÉS
Előzetesen július 20-ig e-mailben, az 1552@ph.eger.hu címen, illetve telefonon, a 20/427-0062-es, 20/227-7551-es számon. Hozd barátaidat, akik a nyilvános, ingyenes rendezvényen szoríthatnak neked: minden érdeklődőt szeretettel várunk!

KIKET KERESÜNK?
Akik kiállásukban a várvédőket idézik, hitelesen képesek előadni Dobó esküjét, Jumurdzsák fenyegetését, megjeleníteni Bornemissza és Sárközi egyedi alakját, Vicuska szerelmét.
A nyilvános szereplőválogatás részvevői korhű ruhát kapnak, így adják elő az öttagú zsűri előtt az alábbi linkről letölthető részeket Gárdonyi Géza regényéből.

HOGY KERÜLÖK AZ OSTROMBA?
A kiválasztottak amellett, hogy értékes egri nyereményeket kapnak, egy héten át rendszeresen felbukkannak majd Eger belvárosában, hogy végvári vitézek gyűrűjében felidézzenek egy-egy magával ragadó részletet az Egri Csillagokból. Dobó kapitány egy hétig vezeti a végvári sereget, Bornemissza lovon sétál az utcákon, Sárközi megbugáz ezt-azt városszerte, viszont sava-borsa lesz a jeleneteknek, míg Jumurdzsák minden vitéz magyar kedvét igyekszik majd elrontani. Mondani sem kell, hogy a tűzről pattant egri leány, Vicuska a történelmi életképek napsugaraként tündökölhet.
Összegezve: próbálj szerencsét, s ha téged választ a zsűri, úgy komolyan számítunk aktív részvételedre az ostrom három napja alatt, azaz 2012. július 27-étől 29-éig!

Bővebb információ: http://1552.eger.hu/

Az esemény kommunikációs partnere az Ypsylon Média.

V. Győrkőcfesztivál
2012-07-07
Az Ypsylon Média az idei évben meghívást kapott az V. Győrkőcfesztiválra. A felkérést örömmel fogadtuk és izgalommal készülünk az ország egyik legnagyobb gyerekjátszóházába.
Öt állomásos kalandparkunk kihívást és jó mókát kínál, melynek végén minden bátor jelentkező oklevéllel és kisebb meglepetéssel tér haza.
Kalandra fel!
Lovagi kalandjáték
Kiderülhet, hogy igazi lovag-e minden gyerkőc! A lovagok feladata a malomkőgurítás, a bajvívás, és a gyors észjárás. Ha minden lovagi próbát teljesít a tanonc, lovaggá ütik!


Safari kalandjáték
Öt állomáson át túrázhatnak a gyerekek a Safariban. Ha sikerül megmenekülnöd az oroszlán torkából, óriás csúzlival megetetheted a kengurut, és elefántcsordával sétálva kifürkészheted a dzsungel titkait.


Mesés kalandtúra
Öt állomásos mesetúra, ahol sötét Vártoronyban kell megtalálni a rejtély kulcsát, át kell jutni a Banya Tanyán, meg kell találni a Barlanglabirintusból kivezető utat, és le kell győzni a sárkányt!
A Magyar Teátrum Sátor otthonra talált Pécsett és a POSZT-on!
2012-06-20
Az Ypsylon Média a Magyar Teátrumi Társaság titkárságaként vett részt a POSZT szervezésében és teljes lebonyolításában.

SAJTÓKÖZLEMÉNY

A Magyar Teátrum Sátor otthonra talált Pécsett és a POSZT-on!

A Magyar Teátrum Sátor kilenc nap alatt közel 60 programmal várta a látogatókat a pécsi Széchenyi téren felállított hármas gömbsátorban. Pécs városa örömmel fogadta a POSZT új színfoltját, a Magyar Teátrum Sátrat!
A Magyar Teátrum Sátor az elmúlt tíz napban ellenállt a szeszélyes időjárásnak: ránk talált az tikkasztóan meleg nap, a fullasztó hőség, miközben a kopogó eső, a vad szél idején mindenki menedékre lelt a sátor alatt.

A POSZT teljes ideje alatt közel 3000 látogató kereste fel színes programjainkat.  Osztatlant sikert aratott a Teátrumi mocorgó néven felállított játszóházunk. A napsütésben gyerekjátékok és vidáman hancúrozó kicsik töltötték meg a teret, miközben a sátorban teltházas gyerekelőadások zajlottak.

A Párválasztó című programunknak köszönhetően a sátor néhány  nagy találkozás színhelye lett! Dósa Mátyás és Mészáros Árpád Zsolt négy év után a Magyar Teátrum Sátorban találkozott újra. A beszélgetés mellett még egy-két közös dalra is maradt idő. Miközben Tóth Auguszta és Margitai Ági közös munkájukra emlékeztek, addig Dobó Kata és Trill Zsolt párjaikkal, Gulyás Leventével és Szűcs Nellivel kerültek egy egészen új szerepkörben a porond közepére.

A Magyar Teátrum Sátor szeretettel fogadta a közönség által is közkedvelt színészeket, hazai- és külföldi szakembereket, művészeket! Béres Ilona színművésznő születésnapi köszöntésére összegyűlt a szakma színe-java. A vidám délutánt követően a színművésznő az alábbi szavakkal búcsúzott: „Szebb lett a születésnapom! Köszönöm!”. Jókai Anna írónő hasonlóan meghitt beszélgetés során mutatta be a pécsi közönségnek Éhes élet című új regényét.

Néhány nappal később Rimas Tuminas
, a POSZT külföldi zsűritagja mesélt az útról, mely a színház világába sodorta.
A Magyar Teátrum Sátorban bemutattuk a 2012. év huszonkét Kaszás Attila-díj jelöltjét. A 2. fordulóban a jelöltek egymás közül választják ki azt a három személyt, akik közül végül közönségszavazással kerül ki a győztes.

A sátor programja mindvégig törekedett a műfaji sokszínűségre, melynek köszönhetően egyedi előadások színesítették az idei POSZT Off programot! Az első Magyar Teátrum Fényshow-val, a fénytechnikusok versenyével nyitotta meg kapuit a sátor. A Magyar Cirkusz és Varieté különleges és nemzetközi szintű Orfeum Hungaricum előadását hozta el a sátorba. A Békéscsabai Jókai Színház különleges megoldásokkal lehetővé tette, hogy sikeres előadását, a Csörtét a pécsi nézők is megismerjék. A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház Csak Rómeó és Júlia című beavató színházzal készült, a szolnoki Szigligeti Színház LIFT című előadása betekintést engedett egy különleges olvasó- és rendelkező próbába. Természetesen a báb– és a táncelőadások sem hiányozhattak. GG Tánc Táncfantáziák előadása ritkaságszámba menő táncélménnyel ajándékozta meg a nézőket. A gyerekek nagy örömére a Magyar Teátrum Sátorban a Vojtina és a Napsugár bábszínház is otthonra talált.

Természetesen az EB idején a foci sem hiányozhatott a programok közül. Vasárnap a pécsi öregfiúk csapata 9:4 arányban felülmúlta a Színészválogatott csapatát. Jövőre következik a visszavágó!

A Magyar Teátrumi Társaság a közeli jövőben részletes javaslatokat tesz majd annak érdekében, hogy jövőre egy megújult POSZT fogadja a Pécsről és az ország minden részéből érkező vendégeket!
Csak Rómeó és Júlia...
2012-06-11
Jókai Anna könyvbemutató
2012-06-11
Színészválogatott-PMFC öregfiúk labdarúgó mérkőzés a POSZT-on
2012-06-05
Színészválogatott-PMFC öregfiúk labdarúgó mérkőzés a POSZT-on
 
A Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) a hazai színházi élet minden szeletét be kívánja mutatni: ezek közé tartozik a sport, a futball is.

Az országszerte méltán szeretett és elismert Színészválogatott ebben az évben először – de remélhetően hagyományteremtő módon – a POSZT keretein belül mérkőzik meg a PMFC öregfiúk csapatával.

A mérkőzésre június 10-én, vasárnap 11 órakor kerül sor a PMFC stadionjában, a mérkőzésre a belépés ingyenes. A meccs után, 15 órától, a Széchenyi téren felállított Magyar Teátrum Sátor előtti ideiglenes lábteniszpályán pedig bárki összemérheti majd tudását a Színészválogatott tagjaival.

A színészcsapatban pályára lép Nemcsák Károly, Besenczi Ápád, Rudolf Péter, Varga Miklós, Oberfrank Pál, Soós Péter, Laklóth Aladár, Puskás Péter, Gyetván Csaba, Barabás Kiss Zoltán, Mészáros Béla, Tüzkő Sándor, Kardos Róbert, Egressy Zoltán, Fresh Zoltán, Horváth Andor, Vecsei Miklós.

A pécsi öregfiúk kerete: Bodnár László, Braun Károly, Toma Árpád, Palaczky János, Pál Gyula, Hosszú Zoltán, Megyeri Károly, Lutz Jakab, id. Dárdai Pál, Lőrincz Sándor, Túri Zsolt, Takács Lajos, Réfi Gábor, Márton Gábor, Kiss Sándor.
Nemcsák Károly, a Színészválogatott csapatkapitánya elmondta: „többször játszottunk már Pécsett, de a régi focistákkal összecsapni különösen nagy élmény lesz. A csapat nagyon készül, szeretnénk bebizonyítani, hogy a focipályán is helytállunk, nemcsak a színpadon.“

Kiss Sándor, a pécsi öregfiúk játékosa szerint „össze fogjuk kapni magunkat erre a meccsre, és igyekszünk a legjobb régi emlékeket előcsalogatni a nézőkből. Várunk minden szurkolót, nem fognak csalódni sem a hangulatban, sem a szép, látványos játékban.“
Első Magyar Teátrum Fényshow!
2012-06-04
Első Magyar Teátrum Fényshow!
 Fénytechnikusok versenye a POSZT-on


 
A Magyar Teátrumi Társaság évek óta jelentős erőfeszítéseket tesz a színházi háttérszakmák elismertetése, megbecsültetése terén. Az évenként átadásra kerülő Magyar Teátrum Díj és a Magyar Televízióban sugárzott ismeretterjesztő, háttérszakmákat bemutató sorozat után, most a világosító tervezőket kívánjuk megszólítani.
 
Tervünk, hogy egy néhány éven belül európai hírrel bíró fénytechnikusi verseny, bemutató, találkozó alapjait rakjuk le idén a POSZT-on. Ennek érdekében a Pécsi Országos Színházi Találkozó nyitónapján, 2012. június 7-én, a Magyar Teátrum Sátorban 21 órai kezdettel, a Széchenyi téren, bemutató és hagyományteremtő jelleggel mini fény show-t tartunk.
 
Jelentkezhet bárki, aki a körülményeket és a szabályokat megérti és elfogadja.
 
Jelentkezni 2-4 perces saját tervezésű fényshow-val lehet.
A sátorban felriggelt fényvetők teljes listáját és pozícióit mellékeljük.
A fényvetők pozícióján változtatás nem engedélyezett.
További fényvetők használata nem engedélyezett.
A helyszínen installált Grand MA fénypult szabadon használható, de saját pult installálására is lehetőség van.
A fényshow zenéje szabadon választott, a versenyzőnek azt magával kell hoznia.
A beállási idő: 15 perc.
Napközben versenyzőnként másfél óra gyakorlási és finom-állítási idő áll rendelkezésre.
A sátor nem fényszigetelt! Napközben nem áll rendelkezésre black out!
A napközbeni felkészülési idő alatt hangos zene nem játszható, fejhallgatóval kell dolgozni.
 
Jelentkezés:
Magyar Teátrumi Társaság- Szlopóczki Janka: info@magyarteatrum.hu.
 
Jelentkezési határidő: 2012. június 3.
 
Jelentkezési adatok: Név, színház, zene, show teljes ideje, pultigény, saját pult esetén a pult típusa.
 
Az alábbi mellékleteket tudjuk a jelentkezők számára elküldeni:
- sátor alaprajz, metszet, látványrajz
- fényvetők típusának felsorolása
- fényvetők riggelési helyeinek rajza
 
Program: 2012. június 7.    
10.00-12.00 szerelések
12.00- óránként egy-egy versenyző felkészülési ideje.
21.00-21.15 – első versenyző beállása
21.15-21.20- első versenyző bemutatója, majd szünet
21.20-21.35 – második versenyző beállása
21.35-21.40 – második versenyző bemutatója – majd szünet, így tovább.
 
 
Fekete Péter
főszerkesztő
Magyar Teátrum újság
MAGYAR TEÁTRUM SÁTOR A POSZT-ON
2012-06-01
Az Ypsylon Média a Magyar Teátrumi Társaság titkárságaként vesz részt a POSZT szervezésében és teljes lebonyolításában.

SAJTÓKÖZLEMÉNY
MAGYAR TEÁTRUM SÁTOR A POSZT-ON


A Magyar Teátrumi Társaság az idei évtől kezdődően részt vesz a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) szervezésében. Az idei POSZT-on, 2012. június 7. és 15. között a Széchenyi téren felállítjuk és programokkal töltjük meg a Magyar Teátrum Sátrat.

Sátrunk mottója: Egy életen át kapaszkodó: ez a színház! A Széchenyi téri Magyar Teátrum gömbsátor programjai e gondolat köré szerveződnek. Délelőtt egyedi, különleges játszóházzal és gyermekprogramokkal várunk kicsiket és nagyokat! Délután párválasztó show, ahol hazai színész sztárjaink kerülnek reflektorfénybe! Ezt a programot változatos, gondolatébresztő szakmai beszélgetések, színházi évfordulók ünnepei követik. Gyerek –és szakmai programjaink ingyenesen látogathatók! 

Sátrunk egyedülálló Magyar Teátrum Fényshowal nyit, megrendezzük a fénytechnikusok versenyét a POSZT-on.
A Magyar Teátrum Sátorba látogat a POSZT két külföldi vendége! 2012. június 10-én 16 órai kezdettel Rimas Tuminassal beszélget Király Nina és Kozma András. Június 14-én Valére Novarina látogat hozzánk, aki a A cselekvő szó színháza címmel tart előadást.

Minden délután párválasztó show, melynek sztárvendégei közt megtaláljuk Dobó Kata, Dósa Mátyás, Járai Máté, Margitai Ági, Mészáros Árpád Zsolt, Pásztor Erzsi, Szűcs Nelli, Tóth Auguszta és Trill Zsolt nevét.

A Magyar Teátrumi Társaság évek óta jelentős erőfeszítéseket tesz a színházi háttérszakmák elismertetése, megbecsültetése terén. Délutáni programjaink során bemutatásra kerülnek a Magyar Teátrum díjasok. Továbbá Jubileumi programsávunkban megismertetjük a jelenlévőkkel a 2012. évi Kaszás Attila-díjra javasolt művészeket.

Vasárnap a színházi előadások mellett sportos programmal készülünk: 11 órától Színészválogatott-PMFC öregfiúk labdarúgó mérkőzés a POSZT-on a PMFC stadionjában. Ezt követően 15 órakor Lábtenisz a Magyar Színészválogatott sztárjaival a Magyar Teátrum sátor előtt, a Széchenyi téren.

Este kiemelt színházi előadásokkal készülünk, melynek során látható lesz a GG Tánc Eger, a Magyar Cirkusz és Varieté, a Békéscsabai Jókai Színház, a Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház, a Szolnoki Szigligeti Színház, a Turay Ida Spirit Kamaraszínház egy-egy előadása és Blaskó Péter, Kubik Anna Magyar sorstöredékek Trianon óta című estje.

A Magyar Teátrum Sátor a POSzT ideje alatt egész napos, változatos programmal vár mindenkit.

 Addig kapaszkodj, míg a kedved elér!
 
Sajtókapcsolat: Szlopóczki Janka: szlopoczki.janka@magyarteatrum.hu, +36 20 500 27 14
Áprilisi események
2012-04-10
2012. április elején megjelent a Magyar Teátrum újság áprilisi száma. Címlapon: A Magyar Teátrumi Társaság kitüntetettjei, Magyar Drámaíró Verseny, Kóbor Csillag Debrecenben, Országos Táncgála Egerben, Versfolyam és Magyar Teátrum Nyári Fesztivál, továbbá Pintér Tamás Oroszlánra emlékezünk. A lap már kapható az újságárusoknál! Az Ypsylon Média titkárságként segíti az újság működését.

2012. április 1-jén Németh Kristóf új darabban mutatkozik be. Ezúttal a Játékszín Kék róka című darabjában látható. További előadás időpontok: április 13., 21., 22., május 6., 12., 24., 30. Az Ypsylon Média a művész úr hivatalos menedzsmentjeként segít a naptáregyeztetési folyamatok koordinálásában.



2012. április 8-án, húsvét vasárnap kerül megrendezésre az I. Egri Csillag Borfesztivál. Az Egri Csillag borok és a fesztivál médiakampányát az Ypsylon Média bonyolítja.

2012. április 15-én kerül megrendezésre az Élet Menete, melynek műsorvezetője Németh Kristóf.



2012. április 15-én Pécsett kerül megrendezésre a Vidéki Színházigazgatók Egyesületének közgyűlése, majd ezt követően 2012. április 16-án, hétfőn a Magyar Teátrumi Társaság közgyűlése ülésezik a Pécsi Nemzeti Színházban. A közgyűlések megszervezését az Ypsylon Média titkárságként látja el.

Márciusi programok
2012-03-15
EGRI CSILLAG- bontás
2012. március 15. 19 óra Eger, Dobó tér
Sajtóanyag
 
2010-ben az egri borvidék összefogásának szimbólumaként megszületett az egri fehér cuvée bor gondolata. A bor neve EGRI CSILLAG lett. Az egri borvidéken ilyen horderejű borászati döntés nem született az elmúlt 100 évben. Ez a bor Eger vörös cuvée bora, az egri bikavér mellett, annak fehér párjaként meghatározója lehet az egri borvidéknek.
Az EGRI CSILLAG az az egri házasítás, mely kifejezi a termelőterület sajátosságait, és teret ad a borvidék fajtalehetőségeinek. Az EGRI CSILLAGOT az adott szüretet követő év március 15-től lehet forgalomba hozni. Ennek megfelelően az első EGRI CSILLAG borok hivatalosan 2012. március 15-én debütálnak.
Az EGRI CSILLAG bor megjelenése óriási lehetőség és fordulópont a borvidék életében, ezért ünnepélyes keretetek között kerül sor az első EGRI CSILLAG borok bemutatására. Az Egri Borszalonon indult visszaszámlálás március 15-én fejeződik be. Ebből az alkalomból az ország több helyén egy időben kerülnek ki a dugók a palackból, és a legenda útjára indul.
Hagyományteremtő céllal 2012. március 15-én Debrecenben, Budapesten, Poriban (Finnország) és Érsekújváron (Szlovákia) 16 órakor kerül sor a 2011-es évjáratú borok bontására.
Egerben 19 órakor fáklyás felvonulással kezdődik az esemény, majd az egri borászok a Dobó téren hivatalosan átadják az EGRI CSILLAG bort Sós Istvánnak, Eger város alpolgármesterének. Ezt követően a közönség számára is bemutatásra kerül az első 23 EGRI CSILLAG.
A bontást 2012. április 8-án a kulturális, zenei –és gasztronómiai programokban gazdag Egri Csillag borfesztivál követi, melynek az Egri Vár ad méltó otthont. Húsvét vasárnap minden Egerbe látogató megízlelheti 23 egri borászat 23 EGRI CSILLAG és 23 EGRI BIKAVÉR borát.
 
Szeretettel várjuk a sajtó képviselőit mindkét eseményen!
 
Sajtókapcsolat: Szlopóczki Janka, Ypsylon Média, szlopoczki.janka@ypsylonmedia.hu, +36 70 953 03 08



Tranzit buli
2012-02-11
Hegyvidék újság és Televízió médiaajánlata 2012
2011-12-08 - Tervezzen velünk 2012-ben is!
Kedves ügyfeleink!

Kérem töltsék le 2012 évi médiaajánlatunkat. Most ingyenes hirdetési tanácsadás mellett segítjük  az Önök és cégük számára a leghatékonyabb hirdetési stratégia kidolgozását.
Hegyvidék újság és televízió médiaajánlata

Decemberi események
2011-12-01
2011. december
 
  • 2011 decemberében megjelent a Magyar Teátrum 2011. évi utolsó lapszáma, melyek címlapján Pápai Erika, Duna Tamás, Szomor György, a Turay Ida Színház Betlehem csillaga című előadása és a Szigligeti Színház Légy jó mindhalálig című előadása látható. A színház szerelmesei a karácsonyi számban többek között olvashatnak az idei Vándorfesztiválról, a Magyar Teátrumi Társaság közgyűléséről, Sarkadi Imréről és Kéri Kitty Godoni komédiájáról.  Az Ypsylon Média látja el az újság hirdetésszervezői és lapmenedzseri feladatait.
  • Németh Kristóf művész úr 2011. utolsó hónapjában is látható a Barátok Köztben, Kertész Géza szerepében. Kristóf hivatalos menedzsmentje az Ypsylon Média.
  • Premier a Budapesti Kamaraszínházban, Németh Kristóf ismét főszerepben! 2011. december 10-én mutatják be Csiszár Imre rendezésében A vihar kapujában című darabot, melynek férfi főszerepét Németh Kristóf alakítja. Előadás ismertető: Három ember egy romos szentélyben. Vihar és világégés elől menekülve, megidéznek egy történetet. A néző egy különös krimi közepébe csöppen, melyben mindhárom szereplő magát vallja gyilkosnak.  Két dolog tudható csak biztosan: a Feleség megerőszakolása és a Férj halála. De mit mond a szemtanú?  És hogyan hat ez arra a három emberre, akik a számukra ismert világ összeomlása közepette, hullahegyek tövében, egy ember megölését személyessé, ezért érdekessé teszik? Melyikük képes föladni az egóját, és elfogadni a váratlanul kapott feladatot, és ki ragad bele az egzisztencializmus csapdájába?A darab az alábbi időpontokban látható: 2011. december 9. 11 óra nyilvános főpróba, 2011. december 10. bemutató, 2011. december 14., 2011. december 19.Németh Kristóf decemberben az alábbi napokon továbbra is látható a Budapesti Kamaraszínház Takáts Alice című darabjában: december 3., 18., 26., 30. A Gergely Teather Francia négyes című darabja december 4-én Kalocsán tekinthető meg. A művész úr munkáját az időpont egyeztetési feladatok elvégzésével segíti az Ypsylon Média.
  • Kun Zsuzsa és Németh Kristóf műsora a Klub délelőtt szombat délelőttönként 9 és 13 óra között hallható a Klub rádióban.
  • December 22-én Mesék közt Németh Kristóffal a Csaba Centerben, ahol a művész úr a Tarka-Barka Játszóházban Karácsony alkalmából mesél és játszik a gyerekekkel.
  • 2011. december 4-én Mikulás napot tartanak a Bajcsy-Zsilinszky kórházban, ahol az ajándékosztás mellett lufi esővel és a Gengréna zenekar karácsonyi műsorával lepik meg a kórház dolgozóinak apró-cseprő gyermekeit. Az Ypsylon Média a Bajcsy-Zsilinszky kórház kommunikációs ügynökségeként szervezte meg a rendezvényt.
  • 2011. december 9-én a Wing Zrt. Mikulás bulit tart, ahol ismét a gyermekeké a főszerep. Kicsik és nagyok a program során logikai játékkal, babajátszóval, kézműves foglalkozásokkal, felépített játékbirodalommal, karácsonyi zenés műsorral és igazi lapföldi Mikulással találkoznak. A rendezvény szervezője az Ypsylon Média.
  • 2011. december 22-én kerül megrendezésre a Békés Megyei Jókai Színházban a Magyar Teátrum Díj díjátadó gálaest. Az est műsorvezetője Tarsoly Krisztina és Németh Kristóf. A Magyar Teátrumi Társaság és a Magyar Teátrum című színházi magazin 2011. december 22-én este hét órakor Békéscsabán, a Békés Megyei Jókai Színházban rendezi meg a második Magyar Teátrum Díj átadó gálaestet. Az évzáró színházi est keretében adják át az idei Magyar Teátrum Díjakat, azoknak a színházi háttérmunkásoknak, akiket magas állami díjakkal kitüntetett  színészek, és a színházigazgatók javaslatára a szakmai zsűri 2011 legjobbjainak ítélt. A nyilvános tévéfelvétellel egybekötött gálaműsorban olyan neves művészek lépnek fel, mit például Hűvösvölgyi Ildikó, Sára Bernadett, Besenczi Árpád, Nemcsák Károly, Vasvári Csaba. A közönség részleteket láthat többek között a Jókai Színház Monte Cristo grófja című musical előadásából Szomor György, Lapis Erika, Gubik Petra, Bartus Gyula, Csomós Lajos, Katkó Ferenc, Gulyás Attila, Vastag Tamás előadásában, Gulyás Levente és zenekara kíséretében. A gála szervezésében az Ypsylon Média a Magyar Teátrumi Társaság titkárságaként vesz részt.
 


A Sportlétesítmények Magyarországi Szövetsége idén ünnepli 20 éves születésnapját
2011-11-10 - Sajtóanyag


A Sportlétesítmények Magyarországi Szövetsége idén ünnepli 20 éves születsénapját
2011-11-10 - Sajtómeghívó


Busz-ON Magazin - médiaajánlat
2011-10-19






A XII. kerületi Hegyvidék újság szeptemberi hirdetési ajánlata Önnek
2011-09-01


15% hirdetői kedvezmény keretes hirdetőink

számára már 1 db, előre lekötött hirdetéstől.

 

Az akció visszavonásig érvényes, apróhirdetésekre nem vonatkozik.

 

Kapcsolat:

Kovács Balázs

+ 36 1328 0316

+ 36 30 337 9962

kovacs.balazs@ypsylonmedia.hu





A Magyar Teátrum Tusványoson 3-4. napi összefoglaló
2011-07-25 - Az Ypsylon Média az MTT titkárságaként vesz részt a rendezvény szervezésében és teljes lebonyolításában

Utó-kapaszkodások a színházi sátorban

Az előző nap vége, és egyben az utolsó nap kezdete volt a hajnalig tartó buli DJ Szabó László összeállított válogatására. A tábor nagyszínpadán a Magna cum laude majd a Maszkura és a Tücsökraj lépett fel, majd a még táncolni vágyók a tábor különböző sátraiban folytathatták az éjszakát, így a Magyar Teátrum Társaság porondja is várta a bulizni vágyókat. A színházi sátor zsúfolásig megtelt, sőt a sátor előtti teret is a táncolók sokasága töltötte meg.



A hajnal után hamarosan elérkezett a reggel, amikor ismét a gyerekek vehették birtokukba a játszóházat, sokan közülük visszatérő vendégként már második vagy harmadik nap.



A délelőtti gyermek-kapaszkodó előadásra a sátor a csíkszeredai Mesehetes produkciót látta vendégül. Az interaktív színházi előadás a gyerekeket és a szülőket egyaránt célba vette: a közös színpadi játékot a gyerekek és a mai 30-as szülők generációja által is jól ismert rajzfilm-slágerek közös éneklése tették emlékezetessé Vuktól a Nagy ho-ho-horgászig.



A délutáni műsor gazdája a Veszprémi Petőfi Színház volt; Terescsik Eszter és Szűcs László színművészek alakításával a Vígságok és balgaságok című előadást láthatták a sátor vendégei. A záróelőadás felhőtlen szórakozást biztosított a publikumnak, hisz a népi hagyományokra épülő epizódok, a stand-up comedy lendületes és már-már spontán előadásmódját követték.
A sátor szombati zárása előtti búcsú buliban ismét DJ Szabó László jammelt.

Folytatás jövőre…

 


 

A Magyar Teátrum Tusványoson 2. napi összefoglaló
2011-07-22 - Az Ypsylon Média az MTT titkárságaként vesz részt a rendezvény szervezésében és teljes lebonyolításában

A Magyar Teátrum Tusványoson

2. napi összefoglaló

Vihar után derűs reggel

Az éjszakai vihar után szinte zökkenőmentesen folytatódott az élet a Tusványoson, a Magyar Teátrumi Társaság Színházi sátrában. Az vihar elől éjjeli menedéket keresőket ismét felváltották a legkisebb táborozók. Kezdődtek a gyermekprogramok: kapaszkodó négykézláb, játszóház, és a színházi tejszippantás után a Békés Megyei Napsugár Bábszínház előadása.

 

Színház és kritika

Délután a Felnőtt kapaszkodó keretében a Színház és kritika téma köré szerveződött a kerekasztal beszélgetés. A Fekete Péter, (főszerkesztő, Magyar Teátrum színházi  magazin) vezette beszélgetésen részt vett Kubik Anna Kossuth-díjas színművésznő, Ókovács Szilveszter, az MTV vezérigazgatója, Hidvéghi Balázs, az Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára, Pálffy István országgyűlési képviselő, valamint Seregi Zoltán, a Békés Megyei Jókai Színház rendezője, a Színitanház vezetője.


A beszélgetés célja az volt, hogy mit kellene tenni annak érdekében, hogy a magyar színházi életben valóban a szakmai, építő kritika nyerjen teret, az egyéb szempontok által vezérelt meddő, a kritika tárgyát és annak létrehozóját pusztán megalázó vélemény-kinyilatkoztatásokkal szemben. Hidvéghi Balázs véleménye szerint a közös felelősség alól senki sem bújhat ki, mert bár a kritikáról általában színházi kritikára gondolhatunk leginkább, a minőségi cselekvésre törekvés mindenki kötelessége, így a politikai döntéshozóké is, akiknek viselkedése mintául szolgál. A stíluson túl – más hozzászólókkal egyetértésben Kubik Anna, éppen a valódi szakmaiság hiányát tették leginkább szóvá, mely nélkül a színházi kritika célját veszti, és pusztán vagdalkozássá válik. Fekete Péter ehhez a gondolathoz kapcsolódva fejtette ki, a kritikusok túlzott vélt vagy valós tekintélyének problémáját főleg a vidéki színházi produkciók és a budapesti székhelyű, országos médiumok kritikusai között. Pálffy István a kiegyensúlyozottság egyik zálogaként a sokpólusú internetes világ plurális lehetőségeire hívta a figyelmet.

 

Kubik Anna életút-versei

A vitát követően a kapaszkodó Egyenes gerinccel programban Kubik Anna kedvenc verseiből hallgathattak válogatását a látogatók. A színésznő saját életútjával párhuzamba állított magyar irodalmi válogatását Balázs Csongor lírai gitárszólói egészítették ki.

 

Szomor György musical estje

A vihar elmosta az előző esti bulit, melyen Szomor György lépett volna fel. Némi műsorváltozás segítségével ezt is bepótolhatták ma a bulizni, énekelni vágyók, hiszen több mint másfél órán keresztül hallgathatták az színész-énekes zeneszerzőt, az Antovszki Band kíséretében.



EZ IS SZÍNHÁZ
2011-07-22 - Az Ypsylon Média az MTT titkárságaként vesz részt a rendezvény szervezésében és teljes lebonyolításában

EZ IS SZÍNHÁZ
Kubik Anna kedvenc verseiből válogatott
Egy Kossuth-díjas színésznő megáll a sátor közepén, és a sátorban megáll a levegő. Tágra nyílnak a szemek és borzongás fut végig a hátakon, amint megszólal. Jó itt lenni, jó akinek jutott hely. Aki az ajtóban ácsorog, csak nagy óvatossággal mer egy-egy tapsszünetben ülőhely felé araszolni. Katarzis élmény – SZÍNHÁZ!
„ Jó hogy itt vannak velem, verseket hoztam Önöknek ma délután, így mondom el, mit gondolok a világról” – kezdte lágy, szelíd hangon Kubik Anna.

 
Egyszerűség és báj, méltóság és határozottság sugárzik minden rezzenéséből. Egy fiatal színész, Balázs Csongor gitárjátékát úgy fogadja, úgy konferálja és úgy teszi műsora részévé, mintha mindig egy színpadon dolgoztak volna. Befogadó, kedves és kollegiális.
Aztán jönnek a versek, fejből, szívből, belülről. Fél óra, kikapcsolt külvilág, a megértett szó gyönyöre. Értjük miről beszélt a művésznő, amikor alig egy órája a magyar nyelv megóvásáról beszélt. Itt dallama van minden szónak, ritmusa, lüktetése van a szótagoknak.
Aztán szűnni nem akaró taps, fesztiválhangulat! SZÍNHÁZ!
 

Fekete Péter


 
Kritika és színház
2011-07-22 - Az Ypsylon Média az MTT titkárságaként vesz részt a rendezvény szervezésében és teljes lebonyolításában

Konstruktív, alkotó partnere-e a kritikus a színháznak?
A Magyar Teátrum színházi sátra neves közéleti és színházi személyiségeket hívott meg előadónak, vitapartnernek a csütörtök délutánra hirdetett szakmai vitára. Pállfy István, médiaszakember, az Országgyűlés Kulturális és Sajtó bizottságának alelnöke még az autóban próbálta legyőzni a szerpentineket Tusnádfürdő felé, Ókovács Szilveszter, a Duna Tv vezérigazgatója még egy elhúzódó másik vitán ült, mikor négy órakor Fekete Péter rendező, színházigazgató, a Magyar teátrum főszerkesztője elindította a vitát a színházi sátorban.

Kubik Anna Kossuth-díjas színművésznő hangjára megindult a nézősereg, s lassan megtelt a „ház”, stílusosan „teltsátras” előadássá bontakozott a beszélgetés. A nézőkkel együtt futottak be az előadók, Hidvégi Balázs A Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára személyes hangvételű, megrendítő beszámolóval indított, mely a színháztörténelmi jelentőségű, egykori Nemzeti színházas, Advent a Hargitán előadást idézte föl, Kubik Anna művésznőnek köszönvén az életre szóló élményt.
A vitavezető a színházi produkció létrehozásának  összművészeti voltát feszegette: a színház individuális művészek alázatos – az egyénieskedést és öncélú önmegvalósítást, a produkció létrehozásának érdekében háttérben hagyó – munkája, csapatmunka! Rátkai Erzsébet jelmeztervező – aki nemrég vette át az év jelmeztervezője díjat – helyszínen látható kiállítása jól példázta az állítást. Seregi Zoltán rendező kiemelte, hogy egy-egy vidéki színházban működő társulat köré kialakuló művészeti alkotó csoport, nagymértékben meghatározza az adott város, megye kulturális művészeti arculatát. Kubik Anna a produkció létrehozása során elengedhetetlenül szükséges csapategységre, és a magyar nyelv védelmére mutatott rá.
Egy ilyen, finomra hangolt csapatmunkához szükség van-e a külső szemre, a független kívülálló figyelőre, aki véleményezi, esetenként bírálja az elvégzett munkát. Igen! – fogalmazódott meg az egyértelmű válasz, de ki, milyen személyiség bír felelősséggel ítélni, ítélkezni, tanácsot adni, súgni az elvégzett munkáról?
Az utóbbi időszakban erősen felerősödött a maguk tévedhetetlenségét hangsúlyozó, a produkcióval, azok alkotóival azonosulni nem tudó, vagy nem is akaró, öncélú, gyakran politikai vagy esztétikai prekoncepcióval átitatott kritikák térhódítása.
A résztvevők másfél órás elemzés során jól körbejárták a tárgykört, nézői kérdésre Fekete Péter összefoglalta: bizony szükség van egy új kritikai nemzedékre, amelyik: 1. megfelelő elkötelezettséggel bír a színházi szakma iránt; 2.jól ismeri a produkció létrehozásának folyamatát, tisztában van a befektetett munka értékével, tiszteli az alkotók személyét, munkáját; 3. kizárólag jobbító szándékkal nyúl a tollhoz; 4. alkotótárs kíván és tud lenni azáltal, hogy a külső szem szerepét vállalva dicsér, javasol, esetleg bírál; 5. politikailag és esztétikailag független szemmel bír vizsgálni, vagy békén hagyja azokat a területeket, amelyek kívül esnek az ő egyéni esztétikai preferenciáin.
A vita során érdekes polémia alakult ki a „vegyen részt, lásson bele a produkció létrehozásába a kritikus, vagy ne?” kérdéskörről. Ókovács Szilveszter, aki maga is több száz kritika szerzője, elképzelhetetlennek tarja, hogy a kritikus független maradjon, amennyiben belelát a produkciós munkába. A munka során lelkileg érintetté válik, nem tudja betölteni a külső szem szerepét.
A vita végére egyetértés alakult ki: az adott produkciót ne kövesse a kritikus, de az elképzelhetetlen, hogy ne vegyen részt több tucat más produkció létrehozásában, hiszen úgy fogalma sincs látni, érezni milyen út, milyen folyamat megy végbe a tervezés, próba, színpadra állítás során. A vidéki színházak nevében Fekete Péter ajánlatot tett: az ifjú, kritikusgyakornokok helyet (esetenként szállást és infrastruktúrát) kaphatnak a vidéki színházakban. Jöjjenek, kövesség a próbafolyamatokat, ismerjék meg értsék, érezzék meg a színházcsinálás ízét, mielőtt hegyes pengével szúrnának, kaszabolnának!
Az internetes oldalak elterjedése, a blogok, a netes felületek új, sokszorozódó lehetőséget adnak a vélemény szabad áramlásának. A név nélkül leírt vélemény, bírálat káros voltában valamennyien egyetértettek. Pállfy István az egyén véleményalkotó szerepének fontosságát emelte ki, Seregi Zoltán a két világháború közötti kritikus generáció hitelességére mutatott rá: olyanok írtak kritikát akik az irodalom, a társadalomtudományok területén maguk is hatalmasat alkottak, így véleményük mértékadó lehetett.
 

„Éjjeli menedékhely” a színházi sátorban
2011-07-21 - Az Ypsylon Média az MTT titkárságaként vesz részt a rendezvény szervezésében és teljes lebonyolításában

Tusványos

„Éjjeli menedékhely” a színházi sátorban

Az elmúlt éjjel ítéletidő tombolt Tusnádfürdő környékén. Tusványoson fákat döntött ki a vihar, sátrakat ragadott el a szél. Az erdőben a medvék menedékbe húzódtak, mert egy nagyfeszültségű vezeték hatalmas tüzet okozott. A faluban a népek nem tudták: természeti katasztrófa, vagy az aktuális zenekar piroeffektjét látják a völgy fölött füstölni.

A Magyar Teátrum Színházi sátra állta sarat, képletesen és valóságosan is. A meghirdetett programok félbeszakadtak, de több tucat sátravesztett fiatal a színházi sátorban talált éjjeli menedéket és egy korty szív- és lélekmelengető pálinkát. Ők már színházbarátok lesznek egy életre.

A vihar és a jól megépített sátor szimbolikusan és valóságosan is bizonyította: a színház erős vár, lehet benne kapaszkodni, lehet belé menekülni külső vagy belső problémáinkat orvosolandó!

A program ma folytatódott. A Napsugár Bábszínház délelőtt Sárkányfalvára csalta a gyerekeket, délután a színház és a kritika viszonyáról vitáznak a meghívottak, vitavezető: Szabó László, a Magyar Teátrumi társaság titkára. Megérkezett Kubik Anna Kossuth-díjas színművésznő, aki kedvenc verseiből ad elő. Estére a tegnap elmaradt musical estet tervezik a Magyra Teátrum sátor szervezői Szomor Györggyel élő zenével. Éjjel buli, ha nem jön ismét a vihar!

Fekete Péter

főszerkesztő
 



 

Tusványos – Kalandozások Sárkányföldön
2011-07-21 - Az Ypsylon Média az MTT titkárságaként vesz részt a rendezvény szervezésében és teljes lebonyolításában

Tusványos – Kalandozások Sárkányföldön

Kirobbanó siker a Magyar Teátrumi Társaság színházi sátrában

 

A Magyar Teátrumi Társaság színházi sátrában a ma már szokásos reggeli Babajátszó, kapaszkodó négykézláb, játszóház és színházi tejszippantás után a Békés Megyei Napsugár Bábszínház előadása következett.

Csortán Erzsébet és Berta János bábművészek interaktív teltházas előadásán a bemelegítő reggeli torna után a közönségből egy tucat gyerek vállalkozott arra, hogy vitézekként megmentik a királylányt, a királylány büdös kutyáját és mellesleg a Napot és a Holdat is a kétlábú, háromfejű, hatszemű sárkánytól. A felsorakozó vitézeknek váltságdíjul fel kellett ismerniük, hogy mit szagolt a sárkány tegnap és tegnapelőtt, mi mindent nyelt le a tolltól a csigáig, majd meg kellett etetniük áfonyagombócokkal. A gyerekek és a szülők örömére véget érni nem akaró közös játék a legbátrabbak lovaggá ütésével és a megszelídült sárkánnyal való barátkozással zárult.

P. T.

 



 

A Magyar Teátrum Tusványoson 1. nap
2011-07-20 - Az Ypsylon Média az MTT titkárságaként vesz részt a rendezvény szervezésében és teljes lebonyolításában

„A színház pótolhatatlan”

Magyar Teátrumi Társaság Tusványoson

 

1. nap összefoglaló

Németh Zsolt: A színházi sátorral hiánypótló kezdeményezést valósít meg a Magyar Teátrumi Társaság a tusnádfürdői táborok több, mint két évtizedes történetében.

A Tusványos22 nyári egyetemen első alkalommal színesíti a kulturális kínálatot színházi program. A 2011. július 19-24 között megrendezésre kerülő tábor első napján a Magyar Teátrum színházi magazin sátrában a főszerkesztő: Fekete Péter (a Békés Megyei Jókai Színház igazgatója) ötletgazda mottója fogadja a betérőket: „Színház − kapaszkodó az élethez. Kapaszkodj belénk!” A minden generációt megszólító programok reggel babajátszóval kezdődött, ahol a kicsiket az első színházi tejszippantásra invitálták a szervezők. A spontán és önfeledt játék a nagyobbak számára a gyermek-kapaszkodóval folytatódott. A Napsugár Bábszínház társulatának tagjai Vásárfiak bábelőadásukon a gyerekekkel együtt keresték a választ arra, hogy széna vagy szalma, fiú vagy lány, rabló vagy pandúr.

A felnőtt táborlakókat várta délután teltházas előadáson Besenczi Árpád, aki Petőfi: A helység kalapácsa című darabját adta elő nagy sikerű „teltsátras” előadáson.

A nyári tábor rövid nadrágos közéleti hagyományaihoz kapcsolódva a sátor a kulturális programok mellett különböző témakörökben beszélgetéseknek adott helyet. A színház témakörhöz kapcsolódott a „Színház és oktatás” kerekasztal, melyen Fekete Péter moderálásával, Seregi Zoltán a Jókai Színház rendezője, a Színitanház vezetője, Ferencz Attila, a kézdivásárhelyi Városi Szinház gazdasági igazgatója és Besenczi Árpád, a zalaegerszegi Hevesy Sándor Színház igazgatója cseréltek véleményt arról, hogy a színház az oktatás különböző szintjein miként tud – sátor mottójához kapcsolódva − „kapaszkodó” lenni a diákok és egyetemi hallgatók számára. A különböző tapasztalatok között elhangzottak a finanszírozás kérdései mellett olyan innovatív ötletek is, mint a szabad kreditként teljesíthető színházlátogatások bevezetésének lehetősége − mondta Fekete Péter, ami az élet során a színház pótolhatatlanságát segítene felismerni − egészítette ki Besenczi Árpád.

A színházi programok mellett a befogadó helyként került megrendezésre a Magyar Teátrumi Társaság sátrában a Transylvanian Monitor kisebbségjogi figyelő gyűjteményes kiadásának bemutatójára. Az Antal János szerkesztette kötetet Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára mutatta be. Az államtitkár a kötet bemutatója után hangot adott örömének, hogy a színházi sátorral hiánypótló kezdeményezést valósít meg a Magyar Teátrumi Társaság a tusnádfürdői táborok több, mint két évtizedes történetében.

A mai programot az „utókapaszkodó” élőzenés buli zárja Szomor György és az Antovszki Band közreműködésével.

Pavlics Tamás

 

Ne maradjanak diákok színház nélkül

Színház és Oktatás címmel vitáztak, elemeztek színházi szakemberek határon innen és túlról. Fekete Péter, a magyarországi Vidéki Színházigazgatók Egyesületének elnöke, a Magyar Teátrum főszerkesztője vezette beszélgetésen Besenczi Árpád a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház igazgatója, Ferencz Attila a Kézdivásárhelyi Városi Színház igazgatója és Seregi Zoltán rendező, a színészképzéssel és színházi szakmák képzésével foglalkozó Színitanház szakmai vezetője alaposan elemezték a színház és oktatás viszonyát. Először az anyaországi és határon túli színészképzésről volt szó, majd a közoktatási intézményekhez való viszony és felelősség került elemzésre.

Rendkívül szegényesek a felsőoktatásban részt vevő hallgatók színházi ismeretei, a színházművészet befogadására csak egy szűk elit egyetemista csoport nyitott. Azonnal tenni kell valamit ez ügyben, főként a pedagógusképzés területén – mondta Fekete Péter, majd hozzátette – Kreditpontot kell kapniuk a főiskolásoknak, egyetemistáknak színházlátogatásért, akár annak árán, hogy egy-egy elemző esszét is kelljen írni a látott darabból. Az eredetileg Vidnyánszky Attilától, a Magyar Teátrumi Társaság elnökétől származó ötletet valamennyien támogatandónak ítélték meg, a minisztériummal tárgyalásokat kezdeményez ez ügyben a társaság.

A hátrányos helyzetben lévő általános iskolás gyerekek nem kerülhetnek diszkriminált helyzetbe. Az alsó tagozat elvégzése alatt legalább egy alkalommal, kötelező jelleggel meg kell látogatniuk egy színházi előadást – szólt a javaslat. Ennek forrásairól jelentős vita folyt, de a céllal minden fél egyetértett. További tárgyalások várhatóak e témakörben.

J. M.

Könyvbemutató a Magyar Teátrum Színházi sátrában

 

Vörösmartyval nyitotta és zárta a könyvbemutatót Nemes Csaba lelkész, Tőkés László Európa parlamenti alelnök irodájának vezetője, a bemutató moderátora.

Az angol nyelvű kiadvány jó kapaszkodó, útmutató a nyugat európai országokban az erdélyi magyar helyzet aktuális kérdéseinek tisztázására, hangzott el Német Zsolt, külügyminisztériumi parlamenti államtitkár méltatásában. Bírálat is érte a könyvet, miszerint egy erős, összefoglaló, bevezető jobban segítené a kiadvány értését. Antal János külügyi előadó-tanácsos, Tőkés László EP irodájának munkatársa, a könyve szerkesztője erre ígéretet tett.

(-)

 



 

Áll a színházi sátor Tusványoson
2011-07-19 - Az Ypsylon Média az MTT titkárságaként vesz részt a rendezvény szervezésében és teljes lebonyolításában

Áll a színházi sátor Tusványoson
Felépült a Magyar Teátrum hármas gömbsátra a Tusványosi Szabadegyetemen.

Ma reggel hivatalosan is megnyitotta kapuit (szárnyait) a tusványosi színházi sátor. Tizenöt ember két napig, napi húsz órában küzdött az egyenetlen hegyvidéki sziklás talajjal, szintezett, karót vert, ásott és épített, s ma reggelre elkészült a 120 főt befogadó színházsátor. Egy új színház épült, egy magyar fesztiválon.

Ez a sátor több mint egy fesztivál-sátor. A Magyar Teátrum főszerkesztője: Fekete Péter ötletgazda (a Jókai Színház igazgatója) múltjából tudjuk, hogy a cirkusz világából érkezett, s több cirkusz-színház-sátor projektje fut országszerte. Most egy újabb fantasztikus tér alakult az irányítása nyomán, mely egy hétig ad helyszínt előadásoknak, szakmai vitáknak. Megérkeztek az igazgatótársak is. Elsőként Besenczi Árpád a Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház igazgatója küzdötte le a közel 800 kilométeres utat, hogy részt vehessen a Magyar Teátrum első szakmai előadásán melyet ma délután tartanak Színház és oktatás címmel. Megjött Seregi Zoltán rendező, de már szerel a Napsugár Bábszínház csapata is, hiszen délelőttönként gyermekelőadásokkal várják a kicsiket.

Életfogytig kapaszkodó az élethez, ez a színház! – mondja a Magyar Teátrum fesztiválmottója. Méltó helyen, rögtön a bejárat mellett áll a SZÍNHÁZ mobil temploma!

 



 

A Magyar Teátrum Tusványoson
2011-07-18 - Az Ypsylon Média az MTT titkárságaként vesz részt a rendezvény szervezésében és teljes lebonyolításában


Kedden, július 19-én kezdődik „Tusványos”, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor Tusnádfürdőn. A Magyar Teátrumi Társaság tagszínházairól már a tavalyi fesztiválon is sokat olvashattak a résztvevők a társaság több ezer példányba szétosztott, szétkapkodott lapjában, a Magyar Teátrum című színházi magazinban. Az egyesület és az újság, a Békés Megyei Jókai Színház és más tagszínházak segítségével az idén már a programszervezésbe is bekapcsolódott, egy színházi kulturális sátor felállításával.



Rögtön a bejárat mellett ütközhet bele az érkező a Színházi Sátorba, illetve sátrakba: három fehér félgömb, eltéveszthetetlen megjelenés.

A színház elkísér, és kapaszkodót nyújt a csecsemőkortól az aggastyánkorig, mondhatni négykézlábtól – négykézlábig. Ezzel a mottóval folynak a programok minden nap: reggel babajátszó, délelőtt gyerekelőadások, napközben színházi témájú viták, este színházi előadások, éjjel bulik. Négykézlábtól négykézlábig!
 

A délelőttök a gyermekeké és szüleiké lesznek. Láthatják a Békés Megyei Napsugár Bábszínház Vásárfiak és Kalandozás Sárkányföldön című előadásait, a MeseHetes nevű csíkszeredai zenekar. pedig színházi- és rajzfilmzenékkel mutatkozik be.

Délutánonként különböző színházi témák körüli kerekasztal beszélgetéseken vehetnek részt, többek között az oktatás és a színház, a színház és a kritika viszonyáról, kapcsolatáról.



Az esti színházi előadásokon A Jókai Színház színeiben musical esttel lép fel Szomor György és az Antovszki Band, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház képviseletében A helység kalapácsát adja elő Besenczi Árpád színész-igazgató, kedvenc verseiből válogat Kubik Anna színésznő, a Veszprémi Petőfi Színház pedig bemutatja Vígságok és Balgaságok című darabját Terescsik Eszter és Szűcs László előadásában.


Nézzék a részletes programot, és ne kerüljék el Tusványoson a Magyar Teátrum Színházi Sátrát! Kapaszkodjanak a színházba!

 


 



 

A Magyar Teátrum színházi sátor programjai
2011-07-18 - Az Ypsylon Média az MTT titkárságaként vesz részt a rendezvény szervezésében és teljes lebonyolításában

MAGYAR TEÁTRUM

SZÍNHÁZI SÁTOR TUSVÁNYOSON

 

Kapaszkodó! Csüngj rajtunk, kapaszkodj ránk!

A Magyar Teátrumi Társaság tagszínházai

kapaszkodót nyújtanak mindenkinek:

csecsemőtől az aggastyánig!

A Magyar Teátrum színházi sátor programjai

 

AZ ÉV JELMEZTERVEZŐJE-KIÁLLÍTÁS
Rátkai Erzsébet válogatása a Stuart Mária című előadás jelmezeiből

2011. július 19., kedd

23.00-tól, éjjel: elő-kapaszkodó

Hangolás, buli, színházi zenék, karaoke

 

2011. július 20., szerda

10.00 Babajátszó – kapaszkodó négykézláb                       

Játszóház és színházi tejszippantás a legapróbbaknak

 

10.30-11.30 Gyermek-kapaszkodó

Vásárfiak – bábelőadás

Békés Megyei Jókai Színház – Napsugár Bábszínház

Szereplők:

Csortán Erzsébet,

Berta János,

Czipot Gábor

 Vásárfiak - Csortán Erzsébet, Czipot Gábor és Berta János

13.00 Vendégprogram

Transylvanian Monitor 2004–2010

Emberi és kisebbségjogi fi gyelő, gyűjteményes kiadás

Antal János (szerkesztő, külügyi előadótanácsos, KREK, Tőkés László

EP-irodájának munkatársa, Nagyvárad)

Nemes Csaba (Tőkés László EP-irodájának vezetője, Budapest)

Németh Zsolt (parlamenti államtitkár, Külügyminisztérium)

 

14.30 Vendégprogram

Tudositok.hu nemzeti videomegosztó 1 évvel az indulás után

Bolyáki Attila (alapító, Tudósítók.Hu)

16.00-17.30 Felnőtt-kapaszkodó
Színház és oktatás – beszélgetés, vita
Moderátor: Fekete Péter, a Jókai Színház igazgatója, a Magyar Teátrum újság főszerkesztője

Résztvevők:
- Besenczi Árpád, Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház igazgató
- Ferencz Attila, Kézdivásárhelyi Városi Színház gazdasági igazgató
- Seregi Zoltán, rendező

17.45 – 18.30 – Egyenes gerinccel
Hevesi Sándor Színház, Zalaegerszeg
Petőfi: A helység kalapácsa 

Szereplő:

Besenczi Árpád

 

23.00 Utó-kapaszkodó négykézlábig: buli

BÉKÉS MEGYEI JÓKAI SZÍNHÁZ

SZÍNHÁZI MUSICAL-összeállítás, élőzenével

Szereplők:

SZOMOR GYÖRGY - ÉNEK,

            ANTOVSZKI BAND - ZENE

 Szomor György és Gubik Petra az Aidában

2011. július 21., csütörtök

10.00 Babajátszó – kapaszkodó négykézláb

Játszóház és színházi tejszippantás

 

10.30-11.30 Gyermek-kapaszkodó

Kalandozás Sárkány földön – interaktív bábelőadás 5–12 éves korig

Békés Megyei Jókai Színház – Napsugár Bábszínház

Szereplők:

Csortán Erzsébet

Berta János

 Kalandozás Sárkányföldön - Berta János
16.00-17.00 Felnőtt-kapaszkodó
Színház és kritika – beszélgetés, vita
Moderátor: Szabó László, a Magyar Teátrumi Társaság titkára

Résztvevők:
- Ókovács Szilveszter, Duna Tv vezérigazgató
- Fekete Péter, Békés Megyei Jókai Színház igazgató
- Pálffy István, Országgyűlési képviselő
- Kubik Anna, színésznő
- Hidvéghi Balázs, nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkár


17.30-19.00 Kubik Anna kedvenc verseiből válogat

 Kubik Anna Kossuth-díjas színművésznő

22.00 Utó-kapaszkodó négykézlábig: buli

Magyar Teátrum-buli, a legbulisabb magyar zenékkel: kapaszkodj a zenébe!

dj: Szabó László

 

2011. július 22., péntek

10.00 Babajátszó – kapaszkodó négykézláb

Játszóház és színházi tejszippantás

 

10.30-11.30 Gyermek-kapaszkodó

Mesehetes: Színházi- és  rajzfilmzenék, koncert élő zenével – csíkszeredai zenekar

 Mesehetes

18.10-19.00

Veszprémi Petőfi Színház

Vígságok és balgaságok

            Szereplők:

            Terescsik Eszter

            Szűcs László

 Terescsik Eszter és Szűcs László

23.00 Utó-kapaszkodó négykézlábig: buli

SZÍNÉSZ-RENDEZŐ-SZÍNHÁZI EMBEREK karaoke JAM utána

Színészbuli, Dj: Szabó László

 



 

 

Nyári akció a Hegyvidék Újságban
2011-07-15 - Hirdessen! - Váltson színesre!


 


 

TűzTánc
2011-06-22

Kedves Kollégáim!

Tudom, unjátok már az egy kaptafára készülő, monoton sajtótájékoztatókat, éppen ezért egy tüzes hangulatú találkozóra csábítalak benneteket.

2011. június 22-én 14 órától betekintést kaphatunk egy különleges ősbemutató próbájába a Honvéd Táncszínház székhelyén. (VIII. Kerepesi út 29/B.)

TŰZTÁNC

Egyszerre koncert és táncshow, amit tűzzsonglőrök és a vizuális élményt fokozó VJ-k tesznek teljessé.

A különleges zenei anyag szerzői és egyben a produkció szólistái, Bársony Bálint & Németh Gábor "Nemo". A könnyűzenei életből jól ismert duó vendégei zenészbarátaik, világzenei szólisták és Bognár Szilvia népdalénekesnő. A Tűztánc kultúrák, stílusok misztikus találkozása a magyar népdaltól az afrikai ritmusokig.

További közreműködők:

Gulyás Anna-kortárs tánc, Honvéd Táncszínház, Papilio Podium-tűzzsonglőrök, Izzó Víziók

Koreográfus: Zsuráfszky Zoltán

Kérlek, jelezzétek nekünk sajtó vendégeitek neveit, mert azt a portán le kell majd adjuk illetve azon autók rendszámát, akiknek behajtaniuk szükséges.

Az ősbemutató a Duna party, a magyar soros EU-elnökség lezárásához fűződő ünnepélyes eseménysorozat része.

RSVP:

Koch Andrea 0630/9191-925, email cím: tuztanc2011@freemail.hu

Szlopóczki Janka 0670/953-0308; email cím: szlopoczki.janka@ypsylonmedia.hu



 




Júniusi események
2011-06-05
  • 2011 júniusában még folytatódik a Rózsa Presszó vendégeinek története a Barátok Köztben. A nézők Kertész Géza szerepében találkozhatnak Németh Kristóffal, akinek hivatalos menedzsmentje az Ypsylon Média.
  • Klubdélelőtt a Klub rádióban Németh Kristóffal, Kun Zsuzsával, érdekes témákkal és sztárokkal. Időpont: minden szombat délelőtt 9 órától.
  • A nyári színházi szünet alatt is látható a Francia négyes, melynek egyik főszerepét Németh Kristóf alakítja. Június 19-én az előadás Százhalombattán mutatkozik be. Németh Kristóf munkáját az Ypsylon Média segíti.
  • Németh Kristóf 2011. június 3-án Százhalombattán lép fel a város pedagógus napi ünnepélyén. Előadótársa ez alkalommal Huszárik Kata. Kristóf versekkel készül a rendezvényre. Menedzsment: Ypsylon Média.
  • 2011. június 10-én Németh Kristóffal a címlapon jelenik meg a Magyar Teátrum nyári szünet előtti utolsó júniusi száma, melynek első oldalán a közgyűlések rövid összefoglalója mellett az Egri segélykiáltás című cikkben a Gárdonyi Géza színház nehéz helyzetéről és a megsegítésére indított kampányról olvashatunk. A Magyar Teátrum legközelebb szeptemberben jelenik meg újra. Addig is a színházi eseményeket online követhetetők: www.magyarteatrum.hu

            Az újsággal kapcsolatos adminisztratív feladatokat az Ypsylon Média látja el.

Ízelítő a lapból:
A budapesti Thália Színházban megrendezett RIVALDA Fesztiválon a debreceni Csokonai Színház Gogol: A         revizor előadása nyerte a legjobb előadás díját és az előadás főszereplője, Mészáros Tibor a legjobb férfi alakítás díját! 1-5. oldal.


A címlapon induló Kitekintő rovatban olvashatnak arról, hogy Május 21-én, Budapesten, a józsefvárosi Kálvária téren Újjászületett a Ruttkai Éva Színház. 1-6. oldal


Szintén a címlapon kezdődik, és a 8. oldalon folytatódik az az interjú, amely Fehérvári Pétert a székesfehérvári Vörösmarty Színház színművészét mutatja be
.

A szolnoki Szigligeti Színház Jézus Krisztus Szupersztár előadásának Jézusai, Pétere és Simonja válaszolt a lap kérdéseire, a 3. oldalon.

  • 2011. Pünkösd hétvégén (2011. június 10. és 13. között) kerül megrendezésre a szokásos Siófoki Szezonnyitó. A rendezvénysorozatot ezúttal négy naposra tervezték, mely nagy bulit, sok sztárt és igazi szórakozást ígér. A nyári szezon megnyitásához méltóan gyerekprogramokkal (Lovagi hétpróba, Cervinus Teátrum, Napraforgó Meseszínház), élő koncertekkel (Exotic, United, R-Go, Firkin), televíziós közvetítéssel, Megasztáros és X-Faktoros (Takács Nikolas, Patai Anna) sztárokkal várják a napozni, bulizni vágyókat. Műsorvezetők: Németh Kristóf és Várkonyi Attila. Az Ypsylon Média rendezvényszervező cégként segít a program összeállításában, megvalósításában.

  • 2011. június 12. és 19. között ismét KOZSZT! A Kecskeméti Országos Zenei Színházi Találkozó idén is arra törekszik, hogy megmutassa, és egyúttal bemutassa az elmúlt évadok legjobb, legkülönlegesebb zenés produkcióit a klasszikusoktól egészen az újító szellemű alternatív darabokig. Ezen elv mentén állt össze a program: Csókos asszony, Tudom, hogy élsz, Orfeum Anno, Csárdáskirálynő, Világvége szerelem, Tavaszébredés, Macskák. A KOZSZT-nak a Magyar Teátrumi Társaság egyik tagszínháza, a kecskeméti Katona József Színház- Cseke Péterrel az élen- ad otthont.

  • 2011. június 21-én a TV2 Tények Este című műsorának vendége Fekete Péter, a Magyar Teátrum újság főszerkesztője, a Vidéki Színházigazgatók Egyesületének elnöke, a Békés Megyei Jókai Színház igazgatója. A főszerkesztő úr beszámol az elmúlt évad sikereiről és kihívásairól, továbbá bemutatja a következő évadra szánt tervek egy részét is.




Nyári hirdetési akciók
2011-06-01
  • Új Katedra Pedagógusok Lapja

Ezúton szeretnénk tájékoztatni kedves ügyfeleinket, hogy az Új Katedra Pedagógusok Lapja folyóirat soron következő száma szeptember elején jelenik meg.

Kérjük, hogy hirdetési anyagaikat augusztus 20-ig továbbítsák számunkra.

  Szeptemberi hirdetési akció:

 
" Mert számít, hogy tudjanak Önről!"
  
-
Négy alkalomra, előre lekötött megjelenés esetén 25% hirdetői kedvezményt biztosítunk!!*
* A hirdetés alkalmanként, a megjelenést követően fizetendő!
 

  • Magyar Teátrum színház-szakmai folyóirat


Kedves Érdeklődő!

A 2009 szeptemberében indult el országos színház-szakmai folyóiratunk a Magyar Teátrum. Ezúton a lapban való megjelenés lehetőségére szeretnénk felhívni figyelmüket.
Ha az Ön cége szeretné megszólítani az ország színházba járó közönségét, vagy egy kiváló színház-szakmai fórumot keres, ahol megjelenhet, akkor " Ez az Ön színtere"
Ajánlatkérésével forduljon kollégánkhoz!

Olvasóknak!
Fél éves folyóirat előfizetés: 2000 Ft+Áfa
Előfizetési adatlap letöltése: itt

  • Heti Válasz Budai Látkép melléklete!

A havonta megjelenő mellékletben megjelenési lehetőséget biztosítunk Önnek, már 36 000 Ft+Áfa összegtől.

+ Most ingyenes online megjelenési lehetőséget talál a www.hetivalasz.hu/budailatkep oldalon.
Gyakorisági kedvezménnyel kapcsolatoban és további tájékoztatásért hívja hirdetésszervező kollegánkat!

  • A Hegyvidék újság nyári hirdetési akciója  
Minden megjelenés után 15% hirdetői kedvezmény!

A kedvezmény apróhirdetésre nem vonatkozik.

Akció ideje: 2011. június 21. - 2011. augusztus 30.


 
 





Gyereknapi Cifra Palota
2011-05-26

Gyereknap alkalmából két színpaddal, szabadtéri programokkal, a kedvelt ügyességi és készségfejlesztő játékokkal várja a nap ünnepeltjeit a Művészetek Palotája.

Kapunyitás 10 órakor, melyről nem érdemes lemaradni. Az egész napos program során öt zenekarral, három színielőadással, sok kézműves foglalkozással, babajátszóval, logikai asztalokkal, rádiós műhellyel és számos meglepetéssel találkozhatnak a résztvevők a nyári szünet előtti utolsó Cifra Palotán. A Gyereknapi Cifra Palota szervezője és lebonyolítója az Ypsylon Média.

Részletes program:

KÜLTÉR

Színpad
10.00 Megnyitó
10.15 Amorf lovagok
11.30 Búgócsiga Zenede
12.30 Zabszalma Együttes
13.30 Gengréna mesezenekar: Mesebolt
14.30 Drums

Müpa előtti tér
13.00 A Roll Dance Kerekesszékes Kombi Tánccsoport előadása

United Way Magyarország - játékos foglalkozások, középpontban a balesetmegelőzés
Magyar Autóklub - KRESZ-elmélet, kerékpáros ügyességi tanpálya
Formafél - KRESZ-park, oktatókocsi
Global Safety Kalandjáték – játékos feladatok - otthonok biztonsága, biztonságos közlekedés, környezetvédelem
Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat
Budapesti Művelődési Központ - táborbörze
HuMusz – játékok a környezettudatos gondolkodás jegyében
Berlitz nyelviskola – nyelvtanulás játékosan
Miénk itt a Tábor – színházi foglalkozás gyermekeknek
Meseforrás Családi Napközi – kreatív foglalkozások
Hattyúlovag – Wagner és a mese

Kézműves foglalkozások: homokképkészítés; kavicsfestés; csipeszállatka; hűtőmágnes; tojástartóból kis figura; rongybaba;
vidám nyári ablakdísz; spatulabáb; bárányka papírból; sörényes oroszlán; tároló falidísz; kirigami: hattyúfejdísz; origami: hattyú hajtogatása; papírmerítés; kötélverés; nemezelés; fejrevaló koszorú kötése; rongybabakészítés; virágszövés; gyékényjátékok; kártyaszövés; rézhatású kép készítése; arcfestés; zsonglőrlabda készítése; gipszformák festése; szélforgó készítése


BELTÉR

Színpad
10.15 HÁNYSZOR MONDJAM MÉG?! - a Görbe Tükör Színi Társulat előadása
11.30 Malacka nyaralni megy - interaktív bábos mese a Színházikó Társulat előadásában
12.45 Petőfi Sándor: A helység kalapácsa - előadja: Gál Tamás, Dunaszerdahely
14.00 A Liszt Akadémia hangszerbemutató koncertje

Játéktér

Tulipán kirakó; Bábsimogató; Vaddisznóles; Kacsaverseny; Karikadobáló; Müpa-óriáskirakó; Virágos rét; Virágporgyűjtés; Bolygókereső; Békaugrató; Bohóchinta

Mindlab - készségfejlesztő foglalkozások a Kékteremben
Babajátszó
Rádiós műhely
Logikai játékok
Véradás a Lépcsőteremben



Májusi események
2011-05-25
 

 

  • 2011. május 17-én sajtónyilvános projektzáró rendezvényen számolt be a Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat a MOM - Gesztenyéskert kulturális, sport és szabadidő negyed funkcióbővítő fejlesztése című projektjének elért eredményeiről a megújult MOM Kulturális Központ Kupolatermében. A beruházás eredményeiről Pokorni Zoltán, a Hegyvidék polgármestere tájékoztatta a média képviselőit és a meghívott vendégeket. A beruházás eredményeként a kor igényei szerint született újjá a MOM Kulturális Központ és a Biopiac, valamint a Gesztenyés kert és a Sirály utca. A rekonstrukcióhoz kapcsolódva épült meg a Larus Étterem és Rendezvényközpont is. Az eseményt az Ypsylon Média szervezte, a projekt rendezvényszervezői feladatait ügynökségünk látja el.
  • Minden szombat délelőtt Németh Kristóf és Kun Zsuzsa hallható a Klub rádió Klubdélelőtt című műsorában, ahol beszélgetéseket hallhatunk közismert személyekkel és a legaktuálisabb témakörökben tesznek fel kérdéseket. Németh Kristóf hivatalos menedzsmentje az Ypsylon Média.

  • 2011. május első hetében megjelenik a Magyar Teátrumi Társaság havilapja a Magyar Teátrum.A címlapon Körtvélyessy Zsolt, Cserna Antal, Bencze Ilona, Pásztor Erzsi és Bregyán Péter látható. Az új számból kiderül, hogy májusban is folytatódik a Magyar Teátrum újság megmentési akciója, melynek keretén belül a lap szerkesztői az Írószövetségnél vendégeskednek majd. A színházbarátok az alábbi témakörökből csemegézhetnek: Beszélgetés Sára Bernadettel, Mágnás Miska, Költészetnapi szellemidézés, a kecskeméti Katona József Színház operett pályázata, La Mancha Békéscsabán, Háry János Debrecenből, a szolnoki Üvegcipő, KOZSZT, Félreértés Sopronban, Pomádé király, Koldusopera Veszprémben és a Turay hölgyei.

    A Magyar Teátrum újsággal kapcsolatos adminisztratív, titkársági, hirdetés szervezői feladatokat az Ypsylon Média látja el.

  • Májusban is minden hétköznap látható a Barátok Közt sorozat az RTL Klubon. A sorozat újabb érdekes epizódjaiban találkozhatunk Gézával, akit továbbra is Németh Kristóf színművész úr alakít. A menedzsmenti feladatokat az Ypsylon Média látja el.

  • Takáts Alice a Budapesti Kamaraszínházban! A teltházas előadás egyik szereplője Németh Kristóf, aki ezúttal egy szerelmes férfit alakít. Szomory Dezső darabja a nyári szünet előtt az alábbi napokon látható a Shure stúdióban: május 8., 9., 14., 23. A művész úrral kapcsolatos időpont egyeztetési feladatokat az Ypsylon Média végzi.

  •  Németh Kristóf Szabó Zsófival, Szabó Mátéval, Gregor Bernadettel egy darabban, a Francia négyesben látható. Az előadást a Gergely Theáter vitte színpadra és májusban az alábbi időpontokban, helyszíneken látható: 2011. május 7. Salgótarján, 2011. május 24. Budaörsi Játékszín. A darabbal kapcsolatos időpont egyeztetésben az Ypsylon Média vesz részt.

  • 2011. május 1., vasárnap Anyák Napja. Ez alkalommal ismét Cifra Palota kicsiknek és nagyoknak. A hagyománnyá vált rendezvénynek most az ünnep ad különleges hangulatot, hiszen minden az Anyák Napja körül forog majd. A Cifra Palota 10 órakor nyitja meg kapuit, ahol elsőként a Cervinus Teátrum sokszereplős színházi előadásával, a Harisnyás Pippivel várnak minden érdeklődőt. A darab rendezője Tompa Gábor Kornél. A zenés és egyúttal látványos előadás miden korosztály számára szórakoztató élményt ígér. Anyák napja alkalmából versmondó versenyt hirdetnek, ahol a legjobbak természetesen ismét díjazásban részesülhetnek. Az ünnepi játszóházból ezúttal sem hiányozhatnak a logikai, ügyességi játékok és a nélkülözhetetlen kézműves foglalkozások. A legapróbbaknak babajátszóval készülünk, ahol bemutatásra kerül A három pillangó című bábmese is. Az Ypsylon Média szervezi az egész napos Cifra Palotát.

     

    Részletes program:

    Színpadi programok:
    10.15 A szarvasi Cervinus Teátrum előadásában: Astrid Lindgren:
    Harisnyás Pippi
    11.50 Brumi maci anyák napjára készül – interaktív, bábos mesejáték
    12.45 Anyák-napi versmondó verseny ismert gyermekdalokkal színesítve
    (gitár kísérettel)
    13.15 A Liszt Akadémia hangszerbemutató koncertje
    Egész napos programok:
    Kézműves foglalkozások
    •    bokrétakötés
    •    anyák napi terítő készítése textilfestéssel
    •    mézeskalács díszítés
    •    anyák napi emlékkönyv-kötés
    •    virág készítése selyempapírból
    •    térbeli képkeret készítése
    •    anyák napi rézhatású kép készítése
    •    szívecske cserépben
    Logikai és táblás játékok
    Babajátszó az Üvegteremben. Benne: 12.45-kor (A három pillangó - zenés
    bábmese a legkisebbeknek)
    Játékos állomások:
    Tulipán kirakó
    Virágpalánta öntöző
    Virágos rét
    Virágpor gyűjtés
    Békaugrató

  • 2011. május 8-án vasárnap 19 órakor utolsó alkalommal a székesfehérvári Vörösmarty Színház ad otthont a Kaszás Attila díjátadónak, a Mozaik Színészünnepnek. Negyedik alkalommal kerül átadásra a díj. Az est fővédnöke Kövér László. A jótékonysági rendezvényen fellépnek Kaszás Attila művészbarátai, országos és világhírnévre szert tett együttesek, előadók, többek közt: a szolnoki Szigligeti Színház, a veszprémi Petőfi Színház és a székesfehérvári Vörösmarty Színház művészei. A vendégek előadásrészleteket hallhatnak a Jézus Krisztus Szupersztárból, a Godspellből, a Mágnás Miskából, a Csókos asszonyból. Verssel vagy prózával áll színpadra Tóth Auguszta, Szarvas József és Balázs Péter.

    A díjátadó előtt a Magyar Teátrumi Társaság sajtótájékoztatót tart és nyilvánosságra hozza a székhelymódosításról szóló nyilatkozatát. Az egyesület titkársága az Ypsylon Média.

  • A Magyar Teátrum újság 2011. május 12-én mutatkozik be az Írószövetségben. Házigazda Hanti Krisztina. Az újságot Józsa Mihály és Kiss József képviseli. Az est során a Békés Megyei Jókai Színház színművészei működnek közre. Az Ypsylon Média titkárságként aktívan részt vesz az újság megmentési akciójában.

  • 2011. május 9. és 15. között kerül megrendezésre az Egerszeg Fesztivál. A fesztivál főszervezője a Magyar Teátrumi Társaság tagja a zalaegerszegi Kvártélyház, Tompa Gábor Kornél vezetésével. A rendezvény fellépői között találkozhatunk a Holdviolával, a Firkin zenekarral és az Eddával is.

  • 2011. május 22-én ismét az Ypsylon Média szervezi a Művészetek Palotájában a Cifra Palotát. Ezúttal a programsorozat témája a Wagner mesék, ahol a gyerekek közelebbről megismerkedhetnek a Hattyúlovag című operával is.

    Részletes program

    Színpadi programok:
    10.15 Süvít az északi szél
    Interaktív élőzenés mesejáték utazásról, kalandokról
    11.15 A Hattyúlovag – Wagner: Lohengrin gyerekeknek Hamar Zsolt átdolgozásában
    Operarészletek zongorakísérettel, mesélővel
    Mesemondó: Németh Kristóf
    Énekesek: Szalai Ágnes és Szappanos Tibor
    Zongorakísérő: Bizják Dóra
    12.15 Mesejelmez-felvonulás fanfárkísérettel /jelmezszépségverseny/
    13.00 Cantores Ecclesiae Rézfúvós Együttes
    Siket István – trombita, Koczur Szabolcs – trombita, Seres Kata – kürt, Alföldy-Boruss Márk – harsona, Kovács Zalán László – tuba
    Egész napos programok:
    Kézműves foglalkozások:
    • hercegnők, lovagok textilből, nemezelés, varázsgyűrű, hajó és vitorla készítése, hattyúbáb alkotása, pörgő–forgó papírhajó, operamese könyvjelző, arcfestés
    Egyéb programok:
    • Bolygókereső
    • Wagner kérdezz-felelek
    • Hajóverseny
    • Operaválogató
    • Tündérfa
    • Müpa óriáskocka-kirakó
    • Mesejelmez-készítés
    • Babajátszó
    • Logikai játékok

  • 2011. május 26-án a Sufniban (Erzsébet krt. 36.)  kerül elsőként bemutatásra a W.A.X. A felolvasó est főszereplői: Dolmány Attila és Karácsonyi Zoltán.

  • 2011. május 29-én, vasárnap a Békés Megyei Jókai Színház ad otthont a két színházi szervezet, a Magyar Teátrumi Társaság és a Vidéki Színházigazgatók Egyesületének 2011. évi első közgyűlésének. Fekete Péter igazgató úr az egyesületek tagjait a Porondszínházban bemutatásra kerülő La Mancha lovagja című darabra is szeretettel várja.

     

     


  •